hétfő, augusztus 13, 2007

A legyezés mint olyan - tévhitek

Számomra megdöbbentő, hogy magyar horgászemberek ZÖME abban a tudatban él, hogy a műlegyes horgászat egyenlő a pisztráng horgászatával. Persze az élet más területein is egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy az emberi butaságnak NINCS ALSÓ HATÁRA.

Kijelentések hangzanak el MINDEN VALÓS ALAP nélkül mindenfelé témában mindenről.

Na, tehát.

Műléggyel majdnem minden halat meg lehet fogni. A műlégy nem egy mű légy. Létezik mű légy műlégy, de szinte egyik műlégy sem hivatott egy valós, köznapi értelemben vett "legyet" utánozni.

A műlegyező horgász, ha ismeri a kiválasztott hal szokásait, életmódját, sikeres lehet szinte bármely vizen, bármely halfajra horgászva.

Én elég kezdő legyes vagyok, de felvázolom az általam magyarországon fogott halfajokat gyorsan:

- csuka
- balin
- jászkeszeg
- vörösszárnyú ( még ilyen idétlen nevet) keszeg
- dévérkeszeg
- domolykó
- süllő
- sügér
- küsz
- sebespisztráng
- szivárványospisztráng
- márna

nem általam, de ismerőseim által legyezve fogott halfajok:

- törpeharcsa
- szürkeharcsa
- ponty
- tok
- galóca
- paduc
- pisztrángsügér

biztos vagyok benne, hogy a lista nem teljes.

El sem tudom mondani mennyivel változtatta meg horgászéletem a legyezés. A fenekezős-úszós klasszikus módszer halálra ítéli a halak életének behatóbb megismerését, beszűkíti az ember rálátását (pontyorientált az egész magyar társadalom, még az is , aki nem is horgászik!!!) , egyéb korlátairól nem is beszélve.

ÉB-RESZ-TŐŐ!

Ezt most ki kellet nyomnom magamból. Bocsánat.

2 megjegyzés:

Varga Vilmos (flyfish) írta...

Jól tetted, hogy ki irtad magadból! Magam is így gondolom. Nem vagyunk pisztrángos nemzet. Azzal kell gazdálkodni amink van. A műlegyezés egy műfaj. Rendkívűl széles határokkal. Ne skatulyázanak már be, hogy egyenlő a pisztráng horgászattal. Az egyik pecázásom alkalmával törtnét meg velem is egy hasonló esett. Balinozni indultam. A folyó parton értetlenül bámult rám a müanyag ruhacsipeszes fan klub két tagja. Mit bohóckodok én itt? Nincs is pisztráng ebben a vízben. Nagyon nehezen akarták megérteni, hogy nem akarok "pityut" fogni. Balinozni jöttem. A 4. balin után azért le esett nekik a tantusz. A kérdezés és az érdeklődés helyett inkább összepakoltak és köszönés nélkül távoztak. Ez egy ilyen felfogás, ebben a az országban.

Dark Wader írta...

jajaja

és ezzel még meg is tudtam békélni egészen addig, ameddig az internet széles körben el nem terjedt.

Mert addig az ember leplezhette igénytelenségét, közönyét - vagy hívjuk aminek akarjuk - a tudás iránt.

De ma? Ma nem kell munkaidő után a belvárosban barangolni könyvesboltok polcait turkálva majdenem reménytelenül, vagy könytárakat látogatni a felmerülő kérdésekre adott válaszokat keresve,

gyakran két-három klikkel be lehet húzni az infót és léphetünk tovább.

Engem ez dühít igazán. Hogy itt van az emberiség történelmének egyik legügyesebb eszköze, utat nyitva a valóban szabad információáramlásnak, és mit csinál vele a nép? (tisztelet a kivételnek persze)

SEMMIT. Nem is értik meg amiről beszélek. "járt utat járatlanért fel ne adj"