LEE tollából, Szolnok, 2000. november 27.
Vasárnap reggel szemerkélő eső ébresztett. Telefonon felhívtam Józsi barátomat, hogy halasszuk el az előző nap megbeszélt horgászatot. Bezzeg akkor hétágra sütött a nap, ma pedig a novemberi időjárásnak megfelelően esik.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy a szezon immár véglegesen befejeződött. Ebéd után azonban váratlanul kiderült az ég, melynek szele mindkettőnket meglegyintett. Ismételten telefonáltam, és megbeszéltük a találkozót. Fél óra sem telt el én már ott toporogtam Józsi barátomnál és sürgettem menjünk, mert lehet az idén ez lesz az utolsó alkalom. A csónakos horgászathoz szükséges kellékeket mégiscsak elő kellett szedni, ezért próbáltam türelmes maradni. Vízhatlan ruha, vödör a halaknak, botok, legyek, és jó meleg holmik, nehogy megfázzunk. A csónak a Tisza-parti stégen várt bennünket. Bepakoltunk és Józsi berántotta a motort, azaz csak rántotta volna, de valahogy nem akart beindulni. Ilyen a szerencse. Húszpercnyi rángatózás után úgy döntöttünk evezve keressük meg a halakat, melyek természetesen a túloldalon és jóval fölöttünk voltak. Józsi, mint tapasztalt tiszai horgász átvette az evezőket, és nekivetkőzve eljuttatta a csónakot arra a partszakaszra, ahonnan halat reméltünk. Lehorgonyoztunk és elővettük a legyezőbotokat. Az enyém finomabb AFTMA 4/5-ös az övé kicsit durvább 5/6-os bot, de mindkettő puha lágy szálból készült átmeneti akciós, melyekre DT 5F-es zsinórokat tettünk. Józsi már előző nap készített egy doboz legyet 16-18-as horogra kötve. Ezek enyhén süllyedő fehér és piros tollból készült fantázialegyek voltak. Az előkét 0,10-es zsinórból kötöttük, nehogy a halak észrevegyék a turpisságot. Repültek is hamarosan a pici csalik, és elkezdődött a tömeges szüretelés. Eleinte apró ráncigálással vontattuk a legyeket, melyekre pici küszök és néha egy-egy balin vágott rá. Nem volt rossz a kapás, de a piros uszonyú halakat nem találtuk, pedig mi azoknak örültünk volna a legjobban. A küsz ugyanis nem nő túl nagyra és az aprócska halak nem mutatnak nagy ellenállást, bár szórakozásból jó rájuk horgászni. A balinok közül is inkább a kicsik voltak a jellemzők, valószínű együtt bandáztak a küszökkel. Sikerült is kifognunk néhány 25 centiset. Az ekkorák már jól húznak, de a zömökebb vörösszárnyú, és a jász még a balinnál is erősebben küzd. Hosszú partszakaszt horgásztunk már végig mikor megtaláltuk a csapatot. Vízzel ellepett bokor ágai között figyeltek a halak, mikor pottyan be valami ehető a kiálló ágak valamelyikéről. A legyet ekkor már nem rángattuk, hanem hagytuk lassan süllyedni és sodortattuk az árral. Nem vezettük túl mélyen, szinte éppen a felszín alatt. Akkor értünk el sikert amikor egészen a gallyak közé dobtuk a legyet. Sajnos nem mindig ment jó helyre, így sűrűn szaggattuk be őket az ágakba. Csónakkal bármikor ki lehet őket szedni, de csak horgászat végeztével, hogy ne zavarjuk feleslegesen a halakat. Apró burványok jelezték, hogy a halak érdeklődést felkeltette az imitáció. Szépen sorban vettük ki a piros úszójúakat. Volt közöttük mindenféle: jász, domolykó, vörösszárnyú, bodorka és néha egy-egy balin. Közben néha csepergett az eső, ilyenkor leállt a kapás, de amint elállt újból folytatták a halak a táplálkozást. A könnyű felszerelés nem engedte a halak gyors kirángatását, és mi sem erőltettük nagyon, inkább élveztük ahogyan finom botjainkat megdolgoztatták. Sóvárogva gondoltunk arra a közelgő pillanatra, amikor a Kanadából rendelt AFTMA 3-as botjainkkal hasonló halakra horgászunk majd. Sajnos mindkettőnknek sietni kellett haza, így a legjobb időben, szürkületkor kellett abbahagynunk a horgászást, pedig a tenyérnyi halak akkor kezdtek el enni. A nagy sietségben már nem maradt időnk összeszedni a beszaggatott legyeket, de sebaj így legalább nem marad kihasználatlanul a légykötő felszerelés. Visszafelé már könnyebben haladtunk, hiszen részben az ár sodort bennünket. Kellemesen elfáradva, és élményekkel teli tértünk vissza. Ahhoz képest, hogy a víz csak 8 C-os volt nem kis teljesítményt sikerült felmutatni. A visszadobott balinokon kívül mintegy 70-80 darab apró halat zsákmányoltunk.
Szolnok, 2000. november 27.
Tölgyesi Levente