Szóval. Az elmúlt 8-10 napban elég sok telefonhívás érkezett Tokajból, Szegedről, és sorolhatnám, melyek arról adtak hírt, hogy a várt tiszavirágzás megérkezett. Esténként érdemes kilátogatni a partra, szerencsés esetben belenyúlhatunk egy-egy olyan rajzásba, ahol a kikelő rovarok mennyisége kellőképp fel tudja csigázni a halakat ahoz, hogy elhagyják rendes táplálkozási zónájukat, és óvatosságukat félretéve habzsoljanak a felszinen, vagy annak közelében.
Az ilyen alkalmaknak két tipusú horgász örül. Az egyik az, amelyik az élő rovart használja csaliként a törvénynek és morális normáknak fittyethányva, a másik pedig a LEGYEZŐHORGÁSZ, akinek ezek az állapotok ideálisak arra, hogy kedvenc horgászmódszeréből magyarországon a legtöbbet hozza ki.
Nos, úgy hozta az élet, hogy Tibi, Lee csónakkal rendelkező tiszai horgászbarátja hívta fel valamelyik nap azzal, hogy ha van kedvünk csatlakozzunk hozzá, szívesen elvisz minket egy ilyen estén hajókázni. Nekünk persze nem kellett kétszer mondani, villámgyorsan ráálltunk kérészutánzatokat kötni főként sárga polifoam-ot használva alapanyagként.
Elérkezett a találkozó napja, délután fél hat körül szálltunk csónakba. Ebben az időben még nem szállt egyetlen rovar sem, s nekem mint vadonatúj kérészrajzásfelfedezőnek erős kételyeim támadtak. Biztos jönnek? Mikor jönnek? Na jó de PONTOSAN mikor kezdenek el szállni? És ha jönnek, meddig jönnek?
Ilyen és hasonló idegromboló kérdésekkel adtam számot hatalmas tapasztalataimról. Tibi beindította a motort, és lejjebb vitt minket a part mentén. Dobálni kezdtünk annak ellenére, hogy halmozgásnak még nyoma sem volt. Bemelegítés.
Teltek a percek, és egyszerre megláttuk az első közelben repülő rovart. Aztán még egyet. Aztán egyre többet. Lejjebb ereszkedtunk, kikötött teherhajók végében megtört vízhez értünk, ahol Tibi szerint egyébként is sok jó hal van általában. Egy burvány. Mégegy. Kiugró hal! Egyre intenzívebb rovarrepülés, arányosan növekedö aktivitássak a halak részéről. Csibb, csobb, fröccsenés, locsi-pocsi. Végre egy ütés a légyen! Persze ez elment, nem figyeltem eléggé, a látvány teljesen lekötött. Gyerünk tovább!
Mindhárman nagyon gyorsan értük el az "ennél mán izgatottabb állapotba nemigen kerülhetek" szintet. Hopp, ez most megvan! Húh, keménykedik, rázza a fejét! Tuti balin. Meg is lett. Most meg Lee botja hajlik karikába! De úgy, hogy barátom két kézzel tartja a legyesbotot percekig! 45 centis jász van a végén, közel másfél kila. GŐZMOZDONY. VIZIDISZNÓ. Most megint én jövök egy újabb balinnal. Bárcsak így maradna ez az állapot örökre. Csónakban ülve a tiszán rajzás közben, hogy egy percre se unatkozzon a horgász! Szebbnél szebb halak fordulnak a csónak közelében. Parádés esemény ez!
A kánaán - érzésem szerint - másfél-kétórán át tartott, s aztán a kérészek úgy mederközép táján nagy, csőszerű, kígyózó sorba rendeződve repűltek lefelé végtelen mennyiégben. Ekkor bár a kikelés még mindíg tartott, a halak valamiért visszavonulót fújtak. Legalábbis azon a helyen ahol mi álltunk. Meglepetten kémleltük a vizet, nyomát kutatva annak, hogy a pauza csak erre a helyre szólt-e, vagy mindenütt megszűnt a mozgás.
Kicsit csalódottan ugyan, de tudomásul kellett vegyük, hogy véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára. De ha teszett, nemsokára.....
A kérészrepülés ideális esetben akár két hétig is eltarthat. A napi időjárás viszont nagyban befolyásolja az eseményeket. Elég, ha aznap épp erős szél fúj, máris lesheted kiguvadt szemmel, hová tünt a várt rovaráradat. Eső, vihar, (A VIHAR VALÓSZÍNŰSÉGI SZINTJE!!! :D) mind mind az ellenséged ebben a kérdésben. Hihetetlen számomra az a fajta intelligencia, amivel ezek a lények eldöntik, hogy a fejük felett áramló vízoszlop felett fúj-e a szél, vagy sem? Esik-e az eső vagy sem. Fog-e esni későbbi órán, mikor is a már kikelt és megtermékenyített rovar dolga a peték lerakása a vízre persze repülve.
Teli vagyok kérdésekkel.
