Tavaszi Parádé

Tegnap délután egy óra körül lehetőség nyílott, hogy lelátogassak kedvenc vizemre egy-két órára. Mostanában a csukák elég gyengén mutatták magukat, s a nagy jászok is mintha eltűnni látszanának, ezért a legutóbbi pecák picikét kesernyés szájízt hagytak a számban. Persze mindíg volt mire hivatkozni: hidegfront, lehűlés, zavaros a folyó, vagy bármi ami a horgásznak ilyenkor eszébe jut...

A vízállás a net szerint TÖKÉLETES , a víz tisztulóban, a nap ezer ágra süt, 20 fok, minden ideális.

Úgy gondoltam új szokásunkhoz híven két bottal gázolok be egy hosszabb lapos szakaszba. Két legyet vittem magammal mindössze: a mindíg ütős "dark shine"-t csukára, és egy polibogarat a jászoknak. Az első órát azzal töltöttem el, hogy lefelé sétálva a vízben a part menti padmajt ütöttem csukákat kutatva. Az első húsz percben fogtam három aprócskát, 35-40 centi körüli hosszban, majd volt két durva ráfordulás, amit nem tudtam megakasztani. Ezek után húsz perc üres, és a figyelmemet egyre inkább a víz teljes szélességében észlelhető folyamatos evészet kezdte lekötni. Küszök és jászok szedegettek.

Nosza elő az ötös bottal, meg a polibogárral!! :D



Hát ilyen jó kis pecában már rég nem volt részem! Gyakorlatilag azon kívül, hogy a bogarat a vízre kellett ejteni, és meg kellett akasztani a halakat, másra nemigen kellett figyelnem.



Szikrázó napsütés, fecskék szántják a levegőt, sarjadó, zöldülő földi és vizi növényzet.

És hal. Rengeteg hal. Szinte mindegy merre dobok... ilyen még nem volt. Fogtam vagy negyven jászt egy óra alatt. Legalább. 20-35 centi között, igaz ugyan, hogy a zöme az a 20 cetis volt. Ehhez még jött jópár termetesebb küsz is folyóközépből.

Imádok legyezni. Pont.

Így is lehet legyezni.

LEE tollából, Szolnok, 2000. november 27.

Vasárnap reggel szemerkélő eső ébresztett. Telefonon felhívtam Józsi barátomat, hogy halasszuk el az előző nap megbeszélt horgászatot. Bezzeg akkor hétágra sütött a nap, ma pedig a novemberi időjárásnak megfelelően esik.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a szezon immár véglegesen befejeződött. Ebéd után azonban váratlanul kiderült az ég, melynek szele mindkettőnket meglegyintett. Ismételten telefonáltam, és megbeszéltük a találkozót. Fél óra sem telt el én már ott toporogtam Józsi barátomnál és sürgettem menjünk, mert lehet az idén ez lesz az utolsó alkalom. A csónakos horgászathoz szükséges kellékeket mégiscsak elő kellett szedni, ezért próbáltam türelmes maradni. Vízhatlan ruha, vödör a halaknak, botok, legyek, és jó meleg holmik, nehogy megfázzunk. A csónak a Tisza-parti stégen várt bennünket. Bepakoltunk és Józsi berántotta a motort, azaz csak rántotta volna, de valahogy nem akart beindulni. Ilyen a szerencse. Húszpercnyi rángatózás után úgy döntöttünk evezve keressük meg a halakat, melyek természetesen a túloldalon és jóval fölöttünk voltak. Józsi, mint tapasztalt tiszai horgász átvette az evezőket, és nekivetkőzve eljuttatta a csónakot arra a partszakaszra, ahonnan halat reméltünk. Lehorgonyoztunk és elővettük a legyezőbotokat. Az enyém finomabb AFTMA 4/5-ös az övé kicsit durvább 5/6-os bot, de mindkettő puha lágy szálból készült átmeneti akciós, melyekre DT 5F-es zsinórokat tettünk. Józsi már előző nap készített egy doboz legyet 16-18-as horogra kötve. Ezek enyhén süllyedő fehér és piros tollból készült fantázialegyek voltak. Az előkét 0,10-es zsinórból kötöttük, nehogy a halak észrevegyék a turpisságot. Repültek is hamarosan a pici csalik, és elkezdődött a tömeges szüretelés. Eleinte apró ráncigálással vontattuk a legyeket, melyekre pici küszök és néha egy-egy balin vágott rá. Nem volt rossz a kapás, de a piros uszonyú halakat nem találtuk, pedig mi azoknak örültünk volna a legjobban. A küsz ugyanis nem nő túl nagyra és az aprócska halak nem mutatnak nagy ellenállást, bár szórakozásból jó rájuk horgászni. A balinok közül is inkább a kicsik voltak a jellemzők, valószínű együtt bandáztak a küszökkel. Sikerült is kifognunk néhány 25 centiset. Az ekkorák már jól húznak, de a zömökebb vörösszárnyú, és a jász még a balinnál is erősebben küzd. Hosszú partszakaszt horgásztunk már végig mikor megtaláltuk a csapatot. Vízzel ellepett bokor ágai között figyeltek a halak, mikor pottyan be valami ehető a kiálló ágak valamelyikéről. A legyet ekkor már nem rángattuk, hanem hagytuk lassan süllyedni és sodortattuk az árral. Nem vezettük túl mélyen, szinte éppen a felszín alatt. Akkor értünk el sikert amikor egészen a gallyak közé dobtuk a legyet. Sajnos nem mindig ment jó helyre, így sűrűn szaggattuk be őket az ágakba. Csónakkal bármikor ki lehet őket szedni, de csak horgászat végeztével, hogy ne zavarjuk feleslegesen a halakat. Apró burványok jelezték, hogy a halak érdeklődést felkeltette az imitáció. Szépen sorban vettük ki a piros úszójúakat. Volt közöttük mindenféle: jász, domolykó, vörösszárnyú, bodorka és néha egy-egy balin. Közben néha csepergett az eső, ilyenkor leállt a kapás, de amint elállt újból folytatták a halak a táplálkozást. A könnyű felszerelés nem engedte a halak gyors kirángatását, és mi sem erőltettük nagyon, inkább élveztük ahogyan finom botjainkat megdolgoztatták. Sóvárogva gondoltunk arra a közelgő pillanatra, amikor a Kanadából rendelt AFTMA 3-as botjainkkal hasonló halakra horgászunk majd. Sajnos mindkettőnknek sietni kellett haza, így a legjobb időben, szürkületkor kellett abbahagynunk a horgászást, pedig a tenyérnyi halak akkor kezdtek el enni. A nagy sietségben már nem maradt időnk összeszedni a beszaggatott legyeket, de sebaj így legalább nem marad kihasználatlanul a légykötő felszerelés. Visszafelé már könnyebben haladtunk, hiszen részben az ár sodort bennünket. Kellemesen elfáradva, és élményekkel teli tértünk vissza. Ahhoz képest, hogy a víz csak 8 C-os volt nem kis teljesítményt sikerült felmutatni. A visszadobott balinokon kívül mintegy 70-80 darab apró halat zsákmányoltunk.

Szolnok, 2000. november 27.

Tölgyesi Levente

Elrettentés vagy bíztatás?

LEE tollából, Szolnok 1999-12-01

Avagy néhány szó a legyezőhorgászatról

A legyezőhorgászat a magyar horgászok körében egyelőre nem örvend túl nagy népszerűségnek, melynek több oka van. Megpróbálom ezeket röviden ismertetni. Az olvasóra bízom az olvasottak alapján annak eldöntését, hogy a továbbiakban pártolója lesz-e a legyezésnek, vagy sem.

Az első ok az, hogy ezt a módszert nem a nagy hagyományokkal rendelkező külföldi irodalomból ismerik meg, hanem a magyar horgászírók szemszögéből, melyek közül sajnálatosan sokan csak részben ismerik ezt a nemes halfogó módszert. Ahhoz hogy, valaki tollforgatással foglalkozzon, és ezt nyugodt lelkiismerettel a nyilvánosság előtt publikálja rengeteg tapasztalattal kell rendelkeznie. Mivel kevés olyan horgász és még kevesebb horgászírónk van, aki kizárólagosan a legyezőhorgászattal foglalkozik, ezért a magyar vonatkozású irodalom szegényes, hiányos és nehezen beszerezhető, bár az első lépések megtételében használható. A légykötést nehéz megtanulni még irodalomból is nem hogy anélkül. A legyeződobást minden könyv ismerteti, sokszor már túlságosan szájbarágósan. A légy vezetését pedig nagyon kevesen írják le. Had említsem meg Kövi Gábor nevét ellenpéldaként, akinek írásain jómagam is nevelkedtem. Sokat köszönhet neki a legyezőtársadalom. Ahhoz azonban, hogy többen foglalkozzanak ezzel a témával, nem csak a publikációk minőségén, hanem a horgászat újrafogalmazásán is át kell esnie a magyar horgászoknak. Ameddig a „Megfogom az engedélyem árát” nézet uralkodik, és a „Fogd meg és ereszd vissza” filozófiát csak megmosolyogják addig nem fognak a legyezőhorgászok gombamód szaporodni. Arról nem is beszélve, hogy sokan még engedélyt sem váltanak, új szerelésre így valószínű pláne nem fognak áldozni.

Amikor azt olvasom az újságban, hogy ez a módszer a magyar vizeken hal és víz hiányában nem használható eredményesen, enyhén szólva felháborodok. Ugyanis a legyezőhorgászat hallatán nem a pisztrángra kell asszociálni, hanem minden olyan halra, mely léggyel fogható.

A baj az, hogy ilyen megalapozatlan kijelentések alapján ítélkezik az olvasó. A legyezőhorgászat egy halfogó módszer, mely nem halhoz kötött. Ez olyan, mintha pergetni csak csukára, fenekezni pedig csak pontyra lehetne. Természetesen lehet rangsort állítani a halak között a fogási eredményesség tekintetében. Kétségtelen az is hogy a pisztráng nagyon jó legyes hal, de az egész nem ér semmit, ha a vizek egész évben zavarosak. Ilyen volt a 99-es év is, amelyre a Szombathelyi legyezőklub tagjai valószínű nem szívesen emlékeznek vissza, hiszen nem sokszor tudták kihasználni a földrajzi adottságokat a sok égi áldás miatt. Kevés pisztrángos vizünk van, de azért létezik. Lehet ezeken is legyezni, bár nem túl könnyen, mivel általában nagyon benőtt kis patakokról van szó. De miért is foglalkozzon mindenki ezekkel a vizekkel, amikor annyi víz van körülöttünk halakkal tele.

Kevesen szeretnek kis halat fogni. A fogott halak mérete azt tanúsítja, hogy legyezéssel nehezen lehet kapitális méretűt akasztani. A rekordlistára valószínű nem az így zsákmányolt halak fognak felkerülni, de ez még önmagában nem lehet elrettentés. Minden relatív, puskával verébre nem illik menni. Ha a legyezés során olyan felszerelést választunk, amely igazodik a fogható halak méretéhez, akkor a „nagyobb” hal fárasztása izgalmas lesz.

Újabb probléma a bot, zsinór orsó beszerzése. A felszerelés megvásárlása sajnos még ma sem egyszerű. A légykötéshez használt anyagoké szintén nehézkes. Itthon csak a felszerelések erősebb skálája kapható, így marad a reménykedés a felszereléshez igazodó halak elejtésére.

A legyezőhorgászt egy léggyel fogott kis keszeg is nagy lelkesedéssel tölt el, valószínű azért van így, mert halfogásra (előkék kötése, légykötés, botgyűrűzés, zsinórápolás, anyagok beszerzése, és a konkrét horgászat) lényegesen több időt szán, mint ami egy átlagos horgászat során szükséges. Mire ezeket a dolgokat mind megtanulja az ember, rengeteg időt és energiát áldoz rá, kudarcok és apró sikerek érik. A légykötéshez kézügyesség, fantázia, türelem is kell, a felszereléshez pedig pénz. Ha ezek ellenére valakinek sikerül kitartania a legyezés mellett, biztosan örülni fog minden fogott halnak, mint ahogyan én is örültem a képen látható 20 centiméteres vörösszárnyú keszegnek.

Szolnok 1999-12-01

Tölgyesi Levente

Egy év legyezés

LEE tollából, Szolnok 1999-11-16

Az idén minden kétséget kizáróan sikerült bebizonyítanom a legyezőhorgászat eredményes alkalmazását a hazai vizeken. Bár még nincs vége az évnek, a vizek hirtelen lehűlése miatt elérkezettnek látom az időt az idény összegzésére.

A szezon május közepétől kezdődött eredményessé válni. A halak közül először a Jászkeszegek kerültek a fonott kosár aljába. A zsákmány nagy részét a 15 cm körüli példányok jelentették, tömeges jelenlétük viszont kárpótolta kis termetüket. Az idén fogott legszebb Jászok sajnos csak 20 cm-esek voltak, de 4-es zsinórosztályú felszereléssel, 12-es előkével izgalmas élményt nyújtott a horgászatuk. A halak a lapos elárasztott és gyorsan felmelegedő vizeket keresték fel, és amíg nem került vissza a folyó a medrébe, addig 30-60 (!) példányt is lehetett fogni 3 óra alatt. Az eredményességet mi sem bizonyítja jobban, hogy kezdő horgász cimborám is sikeresen zsákmányolt az első horgászatakor 7 darabot belőlük. A Jászok mellett becsúszott néha egy-egy kisebb Balin és Vörösszárnyú keszeg is. Eleinte 16-18-as horogra kötött Blue mylar és egyszerűsített Alexandra legyeket használtam, majd különféle kukac imitációkat 12-16-os méretben.

A paradicsomi állapot június közepével véget ért. A Zagyván nagy mennyiségű víz áramlott egész nyáron. A vízinövények nem tudtak elszaporodni, ezért a folyó sem tisztult le a megszokott módon. Idén a Zagyva olyan volt, mint a kakaó, pedig általában az áradások levonulásával a lassan csordogáló víz gyakran a méteres részeken is kristálytiszta szokott lenni. Talán emiatt kezdtem el a Tiszán legyezni, amely a Zagyvával ellentétben soha sem tiszta, a maximális áttetszőség 20 cm körüli. Ilyen látási viszonyok mellett a legyezőhorgászat elvileg csődöt kell, hogy mondjon, de a fogási eredmények az ellenkezőjét bizonyították.

A másik fő hal melyre idén komoly hangsúlyt fektettem a Süllő volt. A Süllőfogás alapjait már megtanultam tavaly a Zagyván. Az akkor szerzett tapasztalatokat próbáltam idén a Tiszán alkalmazni. A siker megdöbbentő volt, nem csak nekem, hanem horgász barátaim számára is.
Az alkalmazott módszer a mártogatás a pergetés és a legyezés ötvözése, melyet mindig éjszaka alkalmaztam. Mindig süllyedő zsinórt használtam, mellyel könnyedén tudtam a súlytalan legyet a kőrakás kövei közt vezetni. Ehhez a horgászathoz végtelen türelem kell, mert a légy akkor nyeri meg a Süllő tetszését, ha azt szinte csiga tempóval vezetjük. Erre a víz fokozatos lehűlésével kezdtem rájönni. Míg a víz hőmérséklete 20 Cº feletti volt addig a süllők nagyon vehemesen kaptak, és nem kellett amiatt aggódnom, hogy nem akad meg rendesen a horog, mert azt alaposan benyelték.

A Süllők mellett sikerült Kősüllőt, Sügért, Balint, és egy 30 cm-es harcsát (!) is fognom. Ahogyan hidegebb lett a víz a süllők annál finnyásabban, komótosabban kaptak, ezért a vontatás sebességét minimálisra csökkentettem. A kapások száma nem csökkent, az üres bevágásoké viszont egyre nőtt. A problémát egy olyan léggyel oldottam meg, amelynél a horog szára túlnyúlik a hallégy végén. A légy bevált, ismét fogtam szépen a Süllőket, de a mellettem pergető sporttárs mindig nagyobbat zsákmányolt.Ez adta meg a végső döntést: Tandem legyet kell kötni.Ez egy olyan légy melyben két horog egymás után van kötve. Ezzel gyakorlatilag csak a légy hosszát növeljük, a finomsága viszont változatlan marad. Ellenpéldaként egy 1/0-s horoggal szemben, mely a nagyságához képest általában túlságosan vastag és nehéz. Ennek a megkötése sajnos háromszor annyi időt vesz igénybe, de a fogások gyakorisága és a nagyobb halak horogra csalása érdekében szükséges ezek használata.

A fogott Süllők először az apróbbak közül kerültek ki (20-28 cm), de később sikerült szelektív módszerrel kiszűrnöm a kisebbeket. Több méretest is sikerült kifognom. Az idei legnagyobb süllő 37 cm hosszú volt. Napi 3 darab mindig összejött, de volt olyan nap, amikor 9 darabot fogtam 1-2 óra alatt.

Az egyik éjszaka kellemes meglepetésben volt részem, a második méretes süllő után a korábbi halakhoz képest sokkal energikusabb ellenfél védekezését észleltem a bot végén. A finom felszereléssel (280 cm hosszú AFTM 5/6 bot 20-as zsinór) 15 percig tartó fárasztás után tudtam baráti segítséggel kiemelni a 68 cm-es 3050 grammos csukát. Mindez este 10 órakor történt, drótelőke, és szák nélkül. Az orsó fékje kiállta a próbát, a precíz szerkezetnek nagy hasznát vettem.

Azóta sajnos nagyon hideg a víz, a halak pedig olyan mély vízbe vonultak, ahová a legyezőzsinór már nehezen tud lemerülni. Marad tehát idén a légykötés, a tollforgatás, és a sóvárgás a tavaszi horgászatra, remélve, hogy a jövő évi fogások az ideinél is jobbak lesznek.


Szolnok, 1999. november 16.

Tölgyesi Levente

Új rovat

Több mint tíz éve már, hogy Lee belekezdett a legyezésbe, és ez idő alatt sok olyan írása született, ami publikálva soha semmilyen formában nem lett. Úgy döntöttünk, hogy ezeket a korai írásokat érdemes lenne végre egyszer közkinccsé tenni, ha másutt nem, legalább itt, blogunk platformján. Nekem személy szerint nagyon sok örömet ökoz ezek között a rövid, de szórakoztató, esszenciális információkat tartalmazó szösszenetek olvasása, és hiszem, hogy ezzel nem maradok egyedül ezútán. Az említett írásokat a "Korai Szösszenetek" között lehet majd megtalálni

Húsvét előtt

Délután akadt két óra szabadidőm és úgy döntöttem megnézem a Zagyva halait. Az utóbbi napokban nem sok sikerrel kecsegtetett a víz. Gyanakodtunk is mindenre. Talán kapott egy kis szennyezést, vagy az áradás miatt nem esznek a halak?

A mai napi peca -ha nem is teljesen adta meg kérdéseinkre a választ, mégis megnyugtató sikerrel zárult. Sokat tanakodtam, hogy a két fő hal közül jászra vagy csukára vessem be a horgomat, mígnem úgy döntöttem mindkét pecát elviszem magammal.

A víz sokat apadt mondhatnám kis híjján nyári vízállása volt. A mélyebb pályákat talán még nem érdemes erőltetni. Először a csukázó botot vettem kézbe a másikat betettem a melles csizmába, úgy hogy a bot a bal kezemnél az égbe meredt. A másik bottal így teljesen kényelmesen tudtam dobálni. Néhány dobás elteltével bivalyerős rávágás volt egy lapos, de bokorhoz közeli részen. Gondolatnyi szünet után erőteljesen emeltem meg a bot spiccét. A csuka energikusan védekezett. Fárasztani kellett hogy nyugodtan ki tudjam emelni. A visszanyomott szakállú horgot könnyedén kifordítottam a szájából. Ez az első izmos halacska erősen rányomta a bélyegét a nap hátralévő részére. Csukából még 5-öt fogtam 40 cm körülieket. Volt ezen kívül legalább ennyi akció is, melyek közül szebb halakat is sejtettem. Csukapeca közben elő-elő vettem a jászos pálcát is, ha a visszaforgó vízben láttam mozgolódni a halakat. Nagy jászt azomban nem sikerült fogni. 25 centisből akadt három darab és két hasonló méretű balinocska is. A nap tehát jól telt és reményt adott a további eredményes horgászatra.

Lee

Saját fotók

és lassan átjutottunk a télből a tavaszba...