Nem tudom eldönteni, hogy csütörtökön éjjel, vagy péntek hajnalban indultam, mert nem volt határvonal a kettő között. 3.00-kor indult a vonat pestre, 4.20-kor vett fel
Pityu Zuglóban, minket meg a
másik Pityu felesége
másik Pityu kiséretében 5.00-kor
Pityu lakása előtt. Hehe.
Tesco, busz, M3, Miskolc. Teli a busz, a kissé komor és álmos hangulatot az elengedett és általános jókevd zúzta széjjel. Jéjj, mindjárt ott vagyunk!
Szlovákia sokkal erősebben emlékeztet a gyerekkorom magyarországára, mint magyarország. Azt például nem értem, hogy közterületen miért kell a rikitó citromsárga meg a kék festéket minden más tónust elnyomó mennyiségben használni, de nem is érdekel már annyira. Akkor, ott, szabályosan felbosszantott. Lengyelország viszont valami egészen más. Itt nem kell félned, hogy mi lesz, ha megtudják magyar vagy. Ez jó érzés. Mindenki barátságos és segitőkész. Minden tip-top, és még olcsóbb is mint Mo. Nagyvonalakban. Szóval röpke 1 óra vonat és 10 óra buszozás után meg is érkeztünk.
Szerintem mindenkinek elege volt már ebből a hosszúra nyúlt ride-ból, legszivesebben mindannyian megtámadtuk volna a folyót. A műhosz korábban odaért vezetősége is igy lehetett ezzel, mert azt azért nem mondhatnánk, hogy minden le volt vajazva a frissen érkezők számára. Nem reklamálok, csak őszintét beszélek. Úgyhogy az első este bemelegitő kűrök helyett a hotelben telt kellemes vacsorával, ismerkedéssel, szektorsorsolással, sörrel, borral, "stratégiai megbeszélésekkel" , sok dumával, röhögéssel, kifulladásig.
Másnap reggel korán kelés, zuhany, kávé, reggeli, és a rosszhir: csak a pér iródik, a pisztráng nem számit be az eredménybe. Az
fasza, gondoltam, mert akkor amúgy sem túl nagy esélyem a halfogásra hirtelen a nulla felé kezdett megindulni, na de sebaj, azert belenyúlhatok!
Bokáig érő kristályiszta viz, 100 méteres folyószélesség, hatalmas szektorok, kisebb medencék, surrantók.
És rengeteg hal. Ott inalnak a szemed láttára, kicsik, nagyok, hatalmasok, pérek, pisztrángok. És épp ez az (nomeg a mérhetelen fejfájás) ami miatt majd megőrültem. Látom, hogy van hal, és mégis, a folyó tökéletesen halottnak mutatja magát. Számomra.
Nem úgy mint a tapasztaltabb, rutinosabb magyarok, s nem is a helyi lengyel öregek számára. Merthogy a lengyelek úgy kapkodják a pért, mintha küszt szedegetnének csontival. Legalábbis ez derült ki a végeredményekből. No, mindegy, nekem ez most nem jött össze, viszont már megint tanultam egy csomó mindent. Volt itt aztán vacsora, eredményhirdetés, és megint sör, bor, pálinka. Hejejuja, vigadalom. Fekvés, alvás , szokásos.
Jól elkenték a szánkat na. Egy okkal több, hogy még több időt töltsünk a vizen. Hehe.
Én itt szeretném megküszönni a segitséget a MüHOSz-nak, File Pityunak és Nininek, hogy lehetővé tették, hogy ott lehettem, továbbá mindenkinek aki ott volt, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy ennyire jól érezzem magam életem első külföldön megrendezett műlegyező eseményén.
Jó buli volt fijjugg!
