kedd, augusztus 14, 2007

Költözünk.

Még néhány nap és visz a repülő. Szerencsés esetben szeptemberben már a kaliforniai Stanislaus folyón próbálom kamatoztatni mindazt a két év alatt felgyülemlett tudást és tapasztalatot, amit barátaim közreműködésével sikerült elsajátítanom. Nem tudok elég hálás lenni Pityunak, Leenek (őket mindenképpen névszerint említek, elnézést a többiektől, na jó mongyuk furán fogom érezni magam, ha ezt a nevet még nem írom ide: szabó levi :D ) és számos, kiemelkedő emberi tulajdonságokkal megáldott barátnak.

Az első és legfontosabb amire megtanítottak, az az, hogy a hal viselkedésének, tartózkodási helyének, táplálkozási szokásainak ismerete nélkül a halgazdag vizek is üresnek fogják mutatni magukat. A méregdrága horgászezközök haszontalan halott súlyként fogják terhelni léptedet. Ez nem csak a legyezőhorgászatra vonatkozik. Ez a fajta megközelítés a horgászat igazi esszenciája.

A halak megimerése sok időt és fáradságot követel. A hal puszta meglátása is egy olyan készség, ami lassan folyamatosan tanulható meg. Sosem fogom elfelejteni zagyva vagy ipolyparti csetlésbotlásaimat, ahol barátaim sorra mutatak a vízre: látod a halat? Ott van ni, nem is egy! Három. Én persze csak az üres vizet láttam csak hónapokig. Lassú folyamat, de megtanulható.

3 megjegyzés:

Varga Vilmos (flyfish) írta...

A blogozást kintről is lehet folytatni. Kicsit szinesedik is. Az csak jót tesz. Az itthoni peca felelős pedig majd Lee mester lesz. Jól kitaláltam nektek? :-)

Névtelen írta...

Zóóóó!

El ne érzékenyülj már!!! ;-)))
Örülök,hogy segíthettem!Remélem tényleg tanultál hasznos dolgokat tőlem!Valamint azt is remélem,hogy néha hazalátogatsz 1-2 közös bulipecára!!!Jó utat+újrakezdést-folytatást stb..

Üdv:
Pityu

Dark Wader írta...

Vili,

így gondótuk mi is, de azé óvatos duhaj vagyok én má igéretek terén :)

Pityu,

egyértelmű, és köszi.

Zoli