Lassan három éve már, hogy nem irkáltam ide semmit. Rengeteg minden történt. Azon gondolkozom, hogy folytassam-e ezt a blogot vagy sem?
Lassan három éve már, hogy Kaliforniában élünk. Rengeteg minden történt. Azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne folytatni ezt a blogot...
Ebéd után nem bírtam tovább.
Ha máshova nem is, de a téglagyári gödrökhöz ki tudok menni egy órára nem? Dehogynem.
Biztos korholtam már előzőleg eleget a ceglédi tavakat és a menedzsmentet, ezért most inkább a pozitívumra fókuszálva: testes balinok laknak itt, cirkálva kutatnak apróhal után. A tó közepe tájékán lehet mindig látni a legdurvább halakat, rablásaik ijesztőek. Lapát nagyságú farokuszonyok kerűlnek a víz fölé ilyenkor.
A baj ezekkel a hatalmas dögökkel csak az, hogy 60-80 méterre van a gyűrű SZÉLE, amiben megtalálhatók. Persze a part közelében is ott vannak a balinok, de a tapasztalat szerint ezek inkább a kisebbek. Az 55-65 centi hosszúságúak.
Ezeket viszon aránylag könnyű elcsípni, ha agresszívabb hangulatban vannak az adott nap.
Néhány dobás után valamiért mindig fel lehet őket fedezni a légy közelében.
Tegnapelőtt például szabályosan lekáderezték a legyemet. Nem egy, nem kettő! Kinnt voltak a szélvízben, és egy idő után mármár arra gondoltam, tudatosan szórakoznak velem. Métereken át követték a legyet, majd egy burvánnyal odébbáltak.
DE MA! Ma az én napom volt. Ma az ötödik dobásra megindult egy nagy szürke hát a zöld vízben a partról, egyenesen neki a fekete wooly bugger-nek, majd a szokásos hátraarc, de ma léggyel a szájában. Kis emelés a boton, a balin azonnal kirohat négy métert, majd elkezdtük a part menti sétát le-föl.
Patakokban csorgott rólam a víz. Dög meleg volt ott kint a parton. Végül is a már megszokott méretű 55-ös (farokkal 65-ös) balint emelhettem ki a vízből. Gyönyörű, izmos hal volt. A fényképezőm elvesztését nem tudom eléggé sajnálni, de hát ez van. Csak a fejemben lesz meg az emlék.
Mostanában nincs időm távolabbi vizeket látogatni, de tegnap este leruccantunk Lee-hez és családjához, úgymond "mégegyszer utoljára" amolyan borozgatós csendesestés jelleggel. Persze vacsora előtt muszály volt lemenni a zagyvapartra is.
Az alacsony vízállás és a meleg igazi dzsumbujjá változatta a zagyvát mostanra. A halak, különösen a nagyobbak nem mutatják magukat, persze én is így lennék vele: minek tenném ki magam felesleges veszélynek, ha annyi búvóhely van?
Sok sikerrel nem jártunk, de azért jó volt látni kedvenc honi "vizemet".
Tegnap ajánlott levél érkezett, de nem voltam itthon, tehát ma reggel bementem a postára felkapni a küldeményt.
Barátom már múlt héten jelezte, hogy figyeljem a postámat, mert postázott nekem valamiféle "meglepetés a nagy útra" indíttatású küldeményt, így izgatottan nyitottam fel a nagyméretű bélelt borítékot.
Ennek az embernek elment az esze.
Nem sorolnám fel most mindazt a légykötőanyag mennyiséget amit a zacsesz rejtett, mer egyrészt nagyon sokáig tartana, másrészt meg hatalmas féltékenységi-roham-hullám rohanna le a magyar legyezők között de hirtelen. 
Hozzáteszem még azt, hogy az említett baráttal személyesen mégcsak nem is találkoztam!
Soha!
Mondom: kész van a csávó.
De én is.
Köszi szépen "batát"
Frissítettem egyet a linklistán, elérhetővé téve _sanya, Flyfish és Kukta blogjait.
Hál'isten növekszik azon emberi egyedk száma, akik élményeiket, tudásukat, tapasztalatukat nem próbálják féltett kincsként elrejteni a társak elől, hanem inkább segítő kezüket nyújtják a tapasztalatlanabbaknak (ecsém, mire ez leírtam... és még így se stimmel ááááááá... vagy igen? má'nemislátom) az interneten keresztül.
Sőt, ezen írások olvasása, a képek nézegetése még a legyes sport veteránjainak szívét is eltöltheti örömmel.
