Első igazi csukeszom

Hideg front ide, jeges szél oda, egy-két legyezésmentes hét után az se érdekel, ha jeges vizben kell gázolnom. Hasonlóképp lehetett ezzel megnemnevezett barátom is, mert kedden, mikor fel akartam venni a telefont, hogy tudtára adjam szándékomat, mely szerint másnap meglátogatom a vizet - ha jó idő lesz, ha nem - már csörrent is magától. Szokásos koreográfiát terveztünk: a reggeli órákat csukavadászattal töltjük, a délutánt a jászok hajkurászására szánjuk levezetésképpen.

A különbség most annyi volt, hogy előző este megkötöttem elsö saját legyeimet. Fantázia- legyekről van szó, a jászra valami indurkapindurka kishalszerű streamer-t kreáltam, csukára meg valami naggyon fénylő, tündöklő, csillogó-villogó csodát kötöttem. Mind a kettö pofon egyszerű, komolyabb légykötöket felháboritana egy másodperc alatt. Mégcsak nem is légykötő anyagokból készültek.

Ez lenne a csukalégy...

Ez meg a jaszkós.

Elég későn, 11 óra magasságában értünk a vizre, és az első hely ahol beálltunk nem adott halat egyáltálán. A következő pályán szétváltunk. Én nagyon szeretek társsal is horgászni, de a magányos portyák izgalmát és "ZEN" -jét semmi sem pótolhatja. Csendben ereszkedtem be a vizbe, és meglepve tapasztaltam, hogy a neoprén és a két alatta levő ruharéteg egészen kellemes meleget biztositott (mig lábfejemről ugyanezt már nem mondhattam el). A bemerülési ponttol átellenben feküdt egy vizbe dőlt fa, nyugadtabb vizű kis öblöt alakitva ki. Dobás után vártam pár márodpercet, hagytam megsüllyedni a legyet, majd picit húztam rajta. A második húzásra nem is maradt időm.

A csuka kirohant a rejtekből, elhúzott a lábam mellett, majd mikor kicsit kifulladni látszott első kirohanása, megemeltem a botot, és nem adtam több zsinort. A 8-as Shakespeare nagyon jól dolgozott. A halam szaltózott kettőt a levegőben, és ezzel meg is adta magát. Gondolom a hideg viz azért a halakból is kihúzza az energiát rendesen.

Majd' elrepültem a boldogságtól. Életem első jelentősebb csukája!!! Nem lehetett több másfél kilónál, de ennél nagyobb ragadozót még nem fogtam. Ráadásul legyezve!!! A saját legyemmel!!!.

Olyan izgatott lettem, hogy a következö 5 percben feldobtam egy fa tetejére "A" legyet. Le is szakadt. Drótelőkével együtt. Az se volt nálam másik. Na ez meg aztán felbosszantott. Pont most kell feladnom? Volt még egy bő másfél órám a megbeszélt találkozóig. Kénytelen voltam kevésbé attraktiv legyeket használni, mindenféle csukafog elleni védelem nélkül és ez kedvemet is szegte egy picit. Nagy nehezen kapásra birtam egy kisebbet.

Ennek a halnak az oldalából (belülről) egy korábban lenyelt hármashorog a testen kereszülvágva tört utat magának a külvilág felé. A sajnálaton kivül nem tudtam mi tévő lehetnék... Próbáltam megmozditani, de a horog masszivan tartott. Elengedtem a csukeszt.

Fogtam még három kisebbet, olyat, amivel az ember még a memoriakártyát is sajnálja tölteni, és ezzel vége is lett a csukázásra szánt időnek. Kibukkanva a sűrű fás szakaszból a széles és laposba még dobtam néhányat, de már láttam a parton parkoló autót. Gyerünk, apritsuk a jászt is egy kicsit! Az ember nem is gondolná, mekkora élvezetet tud nyújtani a jász. Ha rábukkansz a csapatra, órákig egy lépést sem kell tenned.

4 óra körül bármennyire is kellemes novemberi napot tudhattunk magunk mögött, csúnyán kezdett hűlni a levegő. A nap erősen megindult a látóhatár felé, mi sem maradtunk tovább. Bárcsak örökké nyár lenne.