Adam Sikora - Műlegyes Horgászat

Adam Sikora magyarra forditott, "közszájon" forgó könyvét azért rakom ide fel, hogy mindig meglegyen ha szükség van rá.

Előszó

A legyezés az utóbbi években éli reneszánszát. A horgászatnak e különleges módszere egyre jobban foglalkoztatja a kezdő, és tapasztalt horgászokat is. Különös, de a legyező horgászok száma a pisztrángos vizek fogyása ellenére is nő. Remélem, hogy előbb-utóbb itt is érvényesül a piac törvénye, és ez elősegíti a lazacfélék tenyésztését, és értékesítését. A műlegyezés iránt nagy az érdeklődés, de kevés az e tárgykörhöz kapcsolódó irodalom. Kicsit jobb a helyzet a horgász szaklapokban, hisz majd minden számban szentelnek e témának néhány sort. Ezek a cikkek azonban nem taglalhatnak részletesen minden kérdést. Ezért döntöttem úgy, hogy megírom, hogyan horgászom műlegyekkel. Remélem, hogy segítek a kezdőknek, és az öreg sporik is találkoznak valami újjal. Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy ez az egyetlen jó könyv a legyezésről. A horgászatban mindig tanulunk valami újat. (Csak a buta horgász gondolja azt, hogy ő már mindent tud.) Folyamatosan változik az én véleményem is, pl.: a könyv írása közben (1993-95) néhányszor át kellet dolgoznom néhány fejezetet, mert újabb tényekre bukkantam. Az irodalom hiánya miatt a legyező horgászok zöme saját tapasztalatai és barátai által nyújtott ismeretek alapján horgászik. Így van ez az én esetemben is. Sokat köszönhetek tanítóimnak. Elsősorban Krzysztof Sasula barátomnak, az én későbbi sikereimnek kovácsának. Kezdő koromban volt lehetőségem tanulni a többi horgásztól, akik nálunk kezdték terjeszteni a műlegyezést. Ők a következők: Zbigniew Krzepowszki, Leszek Frasik, Józef Jelensky, Andrzej Fox és Maciej Lachur. Sokat köszönhetek annak, hogy fiatal fiúként egy igen aktív legyező klubba kerültem, amelyet a Lengyel Horgász Szövetség működtetett. A legyezést ott magas szinten űzik ma is. Ott ismertem meg sok kitűnő horgászt, akik szívesen megosztották velem tapasztalataikat. Ők a következők: Andrzej Malinowski, Wlodzimierz Trybus, Ryszek Machnicki, Krzysztof Kaleta, Józef Patkaniowszki, Piotr Klimowszki, Zbyszek és Jacek Sliwowci és még sokan mások Sajnos nem sorolhatom fel minden ismerős és kollega nevét, ez bizony hosszú lista lenne, de szeretnék köszönetet mondani nekik is.

Adam Sikora

A képesség és a horgász gyakorlat fontosabb, mint a felszerelés. Nem segít a legjobb legyező bot sem, ha nem tudjuk felismerni a "vadászhelyet" és nem tudunk bánni a léggyel. Persze az is tévhit, hogy csak a tudás fontos és versenyfelszerelést csak a sznobok vásárolnak. Régi történet, hogyan tréfálta meg egy hazai versenyző saját maga fabrikálta cájggal a külföldről jött, kitűnő felszereléssel rendelkező horgászokat. Azt hihetnénk, hogy a jó felszerelés fölösleges, és csak a vízismeret és a tapasztalat a fontos. A mi "mogyoróvesszős" mesterünk is biztosan még többet fogott volna, ha karbon bottal és jó horoggal horgászik. A jó felszerelés megkönnyíti a horgászatot, csak így járhatunk túl az óvatos halak eszén.

A legyező bot

Felszerelésünk legfontosabb tagja a bot. Nehéz a legjobb botot kiválasztani a cégek jobbnál jobb kínálatából. Aki nem tájékozott e téren, jobb, ha egy tapasztalt baráttal megy el vásárolni. Akiknek nincs erre módjuk, azoknak néhány tanácsot adok. Természetesen szénszálas botot ajánlok mindenkinek, amely könnyű és hajlékony. Igaz, az ilyen botok ára is magasabb, de jobb egyszer venni minőségi árut, mint néhány év múlva kicserélni.
Már látom, hogy önök közül néhányan felháborodnak, akik szinte beleszerettek régi botjaikba. Hiszen szinte olyan jók, mint a szénszálas botok. Lehet, hogy igazuk van, de az önök botjait néhány évvel ezelőtt gyártották, amikor még üvegszálból készítették a minőségi botokat a gyárak. Ma szénszálból gyártják a legjobbakat. Az üvegszál botok rendszerint igen olcsók ma már.
A botra nem igaz a minél könnyebb annál jobb elve. Néhány cég nagyon vékony botokat gyárt, amelyek tényleg könnyűek, de gyengék is. Ezért legjobb, ha ismert, híres cégek termékei közül választunk. Az amerikaiak keményebb botokat gyártanak, mint az európaiak. A keményebb botok gyorsabbak és könnyebb velük nagyot dobni. Tehát milyen botot válasszunk? Ez a horgász ízlésétől függ. Én például nem szeretem a kemény botokat. Szerintem a puha botoknak több előnye van. Legyező botunk legfontosabb tulajdonsága az aktivitása, egy jó bot szinte automatikusan lendíti a zsinórt. A bot meghatározó ismérve hogy milyen AFTM osztályba tartozik. (Az AFTM mozaikszó a Horgászcikk Készítők Szövetségének rövidítése, Association of Fishing Tackle Manufacturers.)


Új-Zélandon történt velem a műlegyező világbajnokságon. Az edzésre két botot vittem magammal. Az én öreg Fibatube-omat és az azonos paraméretű, de sokkal könnyebb újat, amelyet nem régen kaptam. Az új bottal kezdtem. Messzire kellett dobni. Nem mindig sikerült az első dobás, gondoltam be kell melegítenem, aztán majd könnyebben megy. El voltam foglalva a pisztrángokkal és csak jóval később döbbentem rá, hogy itt valami nincs rendben. Dobásaim görcsösek, erőltetettek voltak, és a dobás hossza fele volt a megszokottnak. Bedühödtem - talán már a dobás sem megy? Tehetetlenségemben két, kézzel fogtam a dobáshoz, több erőt beleadva. Bumm, odalett a kitűnő botom. Szomorú voltam, de vígasztalt, hogy magammal vittem a régi botomat is. Gyorsan felszereltem. Már az első dobás meglepetést hozott. Annak ellenére, hogy úgy dobáltam, mint akinek nem akaródzik, a zsinór repül, ahogy szeretném, és sokkal messzebbre, mint előtte. Természetesen nem én voltam a hibás, hanem az új bot, amely egyáltalán nem dolgozott. Nagyon fontos a bot hosszúsága is. Az egykezes botok 2-3.6m, hosszúak. A hosszabb botok kétkezes dobásra valók, és csak különleges esetben használják. A bot hosszát a horgászmódszer és a hal fajtája határozza meg. Nincs univerzális horgászbot. A gyakorlatból tudjuk, hogy ha csak egy botot akarunk használni különböző helyzetekben, akkor a legjobb a 2.7m hosszúságú. Ha csak ritkán horgászunk, felszerelésünket az adott körülményekhez igazítjuk. A száraz legyekre legjobb rövid (2.4-2.8m) botot használni. A hosszabb, (2.75-3.2m) bot, a nedves léggyel való horgászatra alkalmas. Ha bokrokkal benőtt partú kis folyókon legyezünk, legjobb a rövid botot használni, hogy a zsinór átrepüljön az ágak alatt, vagy a között. Ha a parton magas fű szegélyezi vagy alacsony bokrok, a hosszabb bottal tudunk fölötte manőverezni. Hosszabb bottal könnyebb az orsódobás is, de nagy dobásnál a hosszú botok inkább hátráltatnak, mint segítenek.


Összefoglalva: ha csak egy botot szeretnénk, legjobb lesz a 2.65-2.85(AFTM 5-6)m hosszúságú. Ha két botot szeretnénk, az egyik legyen 2.4-2.75 (AFTM 4-5)m hosszú, a másik 2.8-3.2(AFTM 6-7) m közötti. Ezeket a példákat a horgászok személyes igényeihez kell igazítani.
Más dolog a kétkezes botok használata. Én akkor használom ezeket, ha nagy halakra pályázok, leginkább tengermelletti folyókban. Az ilyen folyók jellege miatt legalkalmasabb a 3.6-4.5 m hosszú bot, három okból.

1. Télen és kora tavasszal gyorsan merülő zsinórt használunk és gyakran nyáron is orsódobást, alkalmazunk, hosszabb bottal könnyebb kirántani a zsinórt, és orsódobással átküldeni a túlsó partra.
2. Fagyban, könnyebb vele dolgozni. Ha 4 m hosszú a bot, könnyen dobhatunk vele 17 m-re is, amikor a bal kezünkkel 1 m zsinórt sem húzunk le.
3. Cserjék, bokrok és magas fű takarta parton könnyebb manőverezni a hosszabb botokkal.

Nem javaslom kétkezes botok használatát sebes pisztráng horgászatához. Olyan ez mintha ágyúval lőnénk verébre.
Fontos paraméter az AFTM osztály. Ez az adat minden boton számok formájában van feltüntetve 1-12-ig.
A legyező botnál különös figyelmet kell szentelni az összetoldásnak, mert a többrészes botok legkritikusabb részei ezek.
Ma legtöbbször három megoldást használnak:
- szénszálakból ragasztott stift az alsó részben, vagy
- az alsó tagra illeszkedő spicc, vagy
- az alsó részbe dugható spicc ma már (ritkán használják).

Az első módszert kedvelem leginkább. A vásárlásnál ellenőrizzük, hogyan illeszkedik a két tag. A tagok összetoldásánál növekvő ellenállást kell éreznünk. A bot, amelynek összerakásánál csak a csúcs beillesztésekor érzünk ellenállást, a bedobásnál széteshet. Ez elvezethet a bot tönkretételéhez. A csatlakozásokat szigetelő szalaggal is rögzíthetjük. Ha már vásárlásnál felfedezünk kis hibákat, lakklepergés stb. meg kell erősíteni ezeket a részeket, pl. 4 mm széles fémgyűrűvel. Plusz még szigetelőszalaggal is rögzíthetjük. Ezt a megerősítést javaslom az új boton is. Az új típusú legyező botokat sosem tudjuk teljesen összeilleszteni, ez nem hiba, hanem a gyártó találmánya. A szénszál, amiből a csatolás készült, összerakásnál és szétszedésnél fokozatosan dörzsölődik. Idővel mindkét rész megkopik, és csatlakozás kilazul. Hogy ezt elkerüljük, a csöveket parafinnal kenegessük! Így megakadályozzuk a gyors elhasználódást, kopást. Fontos a bot kiegyensúlyozása is. Súlypontja - az orsóval befűzött zsinórral együtt - a bot markolatán legyen. A magas súlypont, hamar elfárasztja a csuklót. Ilyen esetben nehéz orsót kell használni, vagy ólommal kisúlyozni a bot végét.

A horgászok gyakran megfeledkeznek a bot súlypontjáról. Könnyű orsókat vásárolnak, nem gondolnak arra, hogy egyáltalán nem illenek az adott botokhoz. Így gondolkodnak, nem azért vettem szuperkönnyű botot, hogy most elnehezítsem. Egészen más a könnyű bot nehéz véggel, mint maga a nehéz bot. A gyakorlatban a 3 m feletti botokat kisúlyozzák.
Milyen gyűrűkkel szereljük fel a botot?
Lehet hagyományos, úgynevezett kígyógyűrű drótból, vagy kerámiabetétes Fuji vagy Seymo. A kígyógyűrűk nem csak a legolcsóbb legyezős modelleken használatosak. Az új botokra is gyártják őket, nem egyszer igen drágák.
A kígyógyűrűk jó minőségű anyagból készülnek. Nem fagynak be olyan hamar, mint a kerámiabetétesek.
Vásárlásnál nézzük meg, hol vannak rögzítve a gyűrűk. A gyűrűknek azon az oldalon kell lenniük, amely leginkább deformálódik. Erről úgy győződhetünk meg, ha a botot meghajlítjuk. Könnyen érezhető, hogy egy síkon könnyebben hajlik, éppen ezen a helyen kell elhelyezni a gyűrűket.
Végül megnyugtatnám azokat, akik nem engedhetik meg maguknak a nagyon választékos felszerelést. Sikeresen lehet horgászni a legolcsóbbal is. A legyezésnél nem olyan fontos, hogy miből van a bot. Például horgászversenyen úszóval és bambuszbottal a versenyzőnek semmi esélye nem lenne - de legyezésnél egészen más a helyzet - kis szerencsével jó helyezést is elérhetünk. (Hasított nád botok a kisebb legyes osztályokban (AFTM 4, és ez alatt) mind a mai napig használatosak, sőt az egyik legjobbnak tartott, és legdrágább bot kategóriát képviselik.)

A legyező zsinór

A legyező felszereléshez különleges horgászzsinórt használunk. A könnyű csalit, a műlegyet, a súlyos zsinórral dobjuk be. Ezért különbözik a legyezés más horgászmódszerektől.
Az állandó technikai fejlődésben nehezen tájékozódik a horgász, főleg ha a gyártók versengenek egymással és újabbnál újabb termékekkel, árasztják el a piacot.
A legyező zsinórokat három paraméter szerint osztályozzuk: Adam Sikora

- forma,
- súly,
- és úszó illetve merülő képesség.

Ezeket a tulajdonságokat szimbólumokkal jelölik, amelyeket minden zsinór csomagolásán feltüntetnek.


Ez a jelkép három részből tevődik össze, például:

DT 5 F

DT A zsinór formáját jelzi a zsinór súlyát,

5 jelzi a zsinór sűrűségét,

F úszó ill. merülő képességét jelzi

Először a zsinór súlyáról beszélünk. A zsinórok hossza és formája különböző, ezért fontos az első 30 láb (azaz 9.15m) hossz, mert ezen, zsinórszakasz súlyát AFTM 1-12 számokkal jelölik (legtöbbször ekkora távolságra dobjuk ki a legyező zsinórt) Az AFTM nemzetközi jelzés, minden gyártó számára egységes. Természetesen egyik horgász sem tudja fejből, hogy menyi gramm rejtőzik a számok mögött, a teljesség igénye alapján ezeket közlöm:


Súly (gramm):3.9 5.2 6.5 7.8 9.1 10.4 12.0 13.6 15.6 18.2 21.4 24.7

AFTM oszt: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12


A súly néhány százalékos tűréssel van megadva. Hogy milyensúlyú zsinórt használunk, függ a horgászmódszertől, a technikától, a légy nagyságától, a személy temperamentumától és szokásaitól. Pisztrángra leggyakrabban 4-8 jelzésű zsinórt használunk! A vékony előkével és kis léggyel való horgászsásnál a könnyebb zsinórokat ajánlom, mert a nagyobb súly az előke szakadásához vezethet. Jó a vékony zsinór a száraz legyekhez és rövid nimfázásnál. Nagyobb méretű és nedves legyekhez használjunk vastagabb, nehezebb zsinórokat. A nehéz zsinórral erős szélben is könnyebben boldogulunk. Minden boton fel van tüntetve a zsinór osztálya, hogy milyet kell hozzá használnunk. Ha egy bottal horgászunk, az azon feltüntetett értéken belül kell maradnunk, maximum 1 osztály eltéréssel pld. 6-os bothoz használhatunk 5-ös, vagy 7-es zsinórt is, ettől kisebb vagy nagyobbat akarunk használni, botot kell váltani! A nehezebb zsinórt a hosszabb bottal használjuk. A nagyon hosszú lazacozó botok használata a gyártókat vastagabb zsinórok gyártására késztette (AFTM12). A kezdő horgász számára a legkedvezőbb az 5-6 oszt. Felszerelés használata. A nehezebb felszerelés használata, annak ellenére, hogy nem egy esetben szándékos - vitatható. Igaz, hogy a nagy folyókon könnyebb vele horgászni, de a halaink nagyságát tekintve durva. Nem kellemes érzés, ha 30 cm-es halat olyan bottal fárasztunk, amely képes a 10 kg-os hal megtartására is. A világon terjedőben van a finom könnyű felszerelés használata. Ezt én is támogatom, de vannak kitételeim. Ahol szükséges hosszabb botot és nehezebb zsinórt használok, pl. Amikor, széles folyóban kell horgásznom nagy sodrásban, vagy amikor orsódobást kell alkalmaznom, főleg egy versenyen, amikor nem a horgászat öröme számít, hanem a kifogott hal mennyisége.

3 alapvető zsinórforma létezik:
- L (Level) nem vékonyodik, állandó átmérőjű
- DT (Double Taper) két végén vékonyodó
- WF(Weight Forward Taper) csak az elején vékonyodó

Az állandó átmérőjű zsinórok a legolcsóbbak. Előnyük, hogy elhasználódás után is használhatjuk, ha levágjuk a tönkrement részt a végéből. Egyéb előnyük nincs, én sem ajánlom használatukat. Ha mégis ilyen zsinórunk van, különösen kezdők számára problémás lehet a fej fölötti dobás, mert kidobáskor a zsinór összetorlódik a vízen. Ennek elkerülésére a bot spiccét kilendítés után föl kell emelni. A DT-s vagy WF -es zsinórral nincs ilyen probléma. A horgászok a leggyakrabban DT jelű zsinórt használnak. Vékonyodó végei elősegítik az energia átvitelt a zsinórról az előkére. Ennek köszönhetően pontos lehet a légy bevetése. Ebből a zsinórból nem vághatunk le, mert akkor az L típusú zsinórt kapnánk, de az egyik vég elhasználódása után megfordíthatjuk, és a másik végével horgászunk. Duplára nő az élettartam. Nem ajánlom felibe vágni a zsinórt, mert a két rész rövid lenne. A DT típusú zsinórt nagyon jól lehet 16 méter távolságra dobni. Hosszabb dobásnál előfordulhatnak problémák, a bot túlterhelése miatt.

A következő példán bemutatom.
5-ös zsinórt és botot használunk. Tudjuk, hogy 9 grammterhelésnél fog legjobban működni ez a bot, kb. 9 m távolságra (lásd az előbbi táblázatot). Hosszabb dobásoknál a zsinór súlya hirtelen megnő, pl. 18 m-es dobásnál már 18 grammterheléssel dolgozik a bot, úgy mintha 10-es számú zsinórt használnám. Tehát túl lesz terhelve a bot. Ezt kiküszöbölhetjük a WF típusú zsinórral. 9 m kezdeti szakaszunk van, hasonlóan a DT típushoz, de utána vékonyodik a zsinór. A mi esetünkben 28 méter hosszan lesz úgy terhelve a bot, mintha 10-es számú zsinórt használnánk. Növelhetjük a dobási távolságot.
A WF és DT zsinórok különböző súlyelosztásának köszönhetően a legyező botokon az AFTM számok néha duplán jelennek meg, pl. 6-7. Ez azt jelenti, hogy a bot DT6-os vagy WF 7-es zsinórhoz alkalmas. A WF zsinór sokkal alkalmasabb a hosszabb dobásokra, de vannak hátrányai neki is. Ezt a zsinórt nem lehet megfordítani, csak egyik vége használható. Orsódobással 9m-re vagy e fölé nehezebben dobunk. Ez a dobás specifikus tulajdonságaiból adódik. E hátrány kiküszöbölésére a gyártók a vastagabb részt több mint 9m hosszúra gyártották ezzel megszületett a Long Belly típusú zsinór. És fordítva, a nagyon hosszú dobásokra Basa Buk Taper (BBT) típusokat gyártanak, amelyben a terhelt rész kevesebb, mint 9m, ugyanilyen, de vékonyabb hengeres résszel készül a tengeri horgászathoz fejlesztett Saltwater Taper (SST). Innen már csak egy lépés az un. Rakétazsinór, a Shooting Taper (ST). Ez nagyon rövid kb. 9 méter hosszú, egyoldali kúpos véggel. A hátsó végére damilt toldunk (Casting Line). A damil legyen vékony és könnyű, nem görcsölődhet, sima legyen, hogy könnyen átszaladjon a bot vezető gyűrűin. Ez a zsinór úgy működik, mint a nehezék, a dobáskor kihúzza az orsóból a kilazított toldást. Előnye, hogy nagyon messzire lehet vele dobni, és az ST zsinór olcsóbb, is mint a többi típus.
Olyan ST zsinórt, amely pontosan illik a botunkhoz, mi is készíthetünk. DT típusú zsinórt használhatunk, felszereljük a botot és bedobunk. Addig próbálkozunk, amíg eltaláljuk az optimális zsinórhosszúságot, amivel legjobban dolgozik majd a botunk. Ekkor a spiccgyűrűnél elvágjuk, és a toldáshoz kötjük. Így olyan zsinórt kaptunk, amely pontosan illik a botunkhoz. Egy DT típusból két ST típusút készíthetünk. Még egy, úgynevezett Nymph típus létezik. Ez a zsinór az egész hosszon úszó, rikító színű, a vastagabb vége, néhány cm hosszú, igen jól látható a vízen és kapásjelzőként működik.

A harmadik tényező a zsinór sűrűsége, merülő vagy úszó képessége. Úszó zsinórok F jelzéssel (Floating) vannak ellátva, egész hosszukban merülő zsinórok S (Sinking), úszó zsinórmerülő véggel (F/S) és közepesen merülők, I (Intermediate) jelzéssel ellátottak. A merülés gyorsaságát a zsinórok színe jelzi. Az úszó zsinórok világos színűek, mert a vízszint alulról nézve világosnak tűnik. Ezeket a zsinórokat nem látják a halak, míg a horgász igen jól látja őket. E zsinórokat a sárga, kék, piros és narancssárga színek halvány árnyalataiban gyártják. Saját tapasztalatból tudom, hogy pisztrángozásnál nincs hatással a rikító szín a fogás mennyiségére.
Az Intermediate zsinórnak a vízszint alatt néhány centiméterrel kell úsznia. Horgászaink ezt a fajtát nem értékelik. Azt gondolják, hogy úszó zsinórral helyettesíthetik, ami persze nem igaz. A különbség a sima víztükrön látható. Az úszó zsinór barázdákat hagy maga után, de az Intermediate simán úszik a víz alatt anélkül, hogy zavarná a halakat.
Az S típusú legyező zsinórok teljes hosszuk mentén merülnek. Néhány gyártó csak egy típusát gyártja. Különböző gyorsasággal merülő zsinórok léteznek, de süllyedési sebességet még nem szabványosították, ezért több típust különböztetünk meg. A merülés intenzitását szavakkal írják le, és arab számmal jelölik.

Kicsit másként jelöli zsinórjait a walesi Air Flo cég. Bevezetett néhány Intermediate típusú zsinórt, amelyek merülési gyorsasága 50-20 másodperc méterenként, DI-2( 20s/m)-től a DI-6(6.5s/m) ismertek. A cég még 3 féle zsinórt gyárt, DI-7-től 9-ig, 6.5 s/m-3.5s/m merülési gyorsasággal. Ezek nem tartoznak az AFTM osztályába. A merülés sebességét általában m/sec-ban vagy cm/sec-ban szokás megadni, de a legyezésben elterjedt a sec/m, amely azt jelzi, hogy a zsinór hány másodperc alatt süllyed 1 métert. Ismerve a zsinórunk süllyedési sebességét és a víz mélységét könnyű kiszámítani a várakozási időt.
A következő ismert cég, a Scientific Anglers, a 3M konszernhez tartozik. Az Intermediate zsinórokon kívül Wet Cel típusú zsinórsorozatot is gyárt, I-V fokozatú merüléssel, amelyek megfelelnek a Cortland cég zsinórosztályainak. Ez a cég AFTM típusokon kívül gyárt Deep Water Express zsinórokat is.
Minél sötétebb a zsinór, annál gyorsabban merül. Az Intermediate zsinór rendszerint világos kék, zöld vagy barna. A piacon megjelentek átlátszó zsinórok is. Ilyen gazdag választéknál, nehéz döntenünk, hogy hol melyiket használjuk. Használatuk igen egyszerű volna, ha nem létezne a víz sodrása. Minél erősebb a sodrás annál jobban feldobja a zsinórt a felszínre. Hasonló ez állóvize is. Minél gyorsabban húzzuk a zsinórt, annál kevésbé merül. Fontos a bedobás után eltelt idő is a zsinór merülésénél, akárcsak a dobás hossza. A könnyen merülő zsinór bizonyos feltételek mellett néhány cm-t úszik a vízszint alatt, más esetben 3 m mélyre is lemerülhet. Horgászat előtt minden tényezőt elemezni kell, amelyeket említettem, és el kell döntenünk, hogy milyen mélyen akarunk horgászni. Csak ezután választhatjuk ki a megfelelő zsinórt. Állóvize és lassú folyású vízen mindig a könnyebb zsinórt használjuk. S típusú merülő zsinórokkal messzebbre dobhatunk, mint az F típusú úszó vagy F/S típusú merülő végű úszó zsinórokkal, mert vékonyak, a bot gyűrűin és a levegőben kisebb ellenállást fejtenek ki. Előnyös, hogy teljes hosszon merülnek, de van hátrányuk is. Előny, hogy a legyet mélyre meríthetjük, hátrány pedig, hogy a mozgó zsinór mindenbe beleakad. Ilyen zsinórt nehéz kihúzni a vízből. Ez vonatkozik arra a szakaszra is, amellyel horgászunk és arra is, amelyet a bal kezünkbe tartunk, mikor mélyen állunk a vízben. Ilyen hátránya nincs az F/S jelzésű zsinóroknak, amelyek úszó - merülők. A főzsinór világos színben úszik a víz színén és csak a vége, merül, amely rendszerint sötétebb. A merülő zsinór végét 3, 6 és 9 m hosszban gyártják (10, 20 és 30 láb). A merülő végek különböző süllyedési fokozatúak. A merülés gyorsaságát hasonlóan jelzik, mint az S típusnál. Ilyen zsinórral kikerülhetjük az akadályokat a víz alatt. Megkönnyítheti a dobást a gázlóknál is, mert a zsinór szabad hurkai mellettünk nem merülnek el. A nehéz vég és a könnyű zsinór összekapcsolása zavarja a dobás folyamatosságát, ezért az, sokkal nehezebb, mint normál zsinórral. Az F/S jelű zsinórok legyeinket sekélyebben merítik, mint az S típusúak. A legyek merülésének mélysége függ a zsinór merülő részének milyenségétől. Jegyezzük meg, hogy az F/S zsinóron a légy másként viselkedik a vízben, mint az S típusún. Az S és F/S kölcsönösen helyettesítik egymást.
A kezdő horgász e fejezet elolvasása után kétségbe esik, hogy mennyi zsinórt kell vennie. A gyakorlatban ez nem így van. Nekem 4-6 zsinórom van egy botra. Legszívesebben egyel horgászom, a többi csak készenlétben áll. Kezdő koromban egy úszó zsinórom volt, később kettő. Kezdetben úszó zsinórt vegyünk, és ha már azzal boldogulunk, megvehetjük a merülő zsinórt is.

A gyakorlottabbak számára felsorolok néhány példát, milyen zsinórra lenne szükségünk a horgász feltételeink mellett.
Ha csak egy zsinórt akarunk használni: - jó az úszó.
Ha két zsinórt akarunk használni: - úszó és egy gyorsan merülő.
Ha három zsinórt akarunk használni: - úszó, lassan merülő és nagyon gyorsan merülő.
Ha négy zsinórt akarunk használni: - úszó, Intermediate típus, merülő vagy F/S és nagyon gyorsan merülő.
Ha öt zsinórt akarunk használni: -úszó, Intermediate típus, gyengén merülő, F/S, gyorsan merülő vagy nagyon gyorsan merülő.
Ha hat zsinórt akarunk használni: - úszó, Intermediate típus, lassan merülő, F/S, gyorsan merülő és különösen gyorsan merülő.
Jegyezzük meg, hogy vásárlásnál figyelembe kell venni a helyi adottságokat és szokásainkat. Ha valaki nimfával és száraz léggyel horgászik, fölösleges merülő zsinórt vennie.
A zsinórok használatánál felmerül az orsók vásárlásának kérdése. A jó orsók nem olcsók, ezért leírom, hogy boldogulhatunk csupán egy orsóval is. Ennek céljából a legyező zsinórt hurokkal fejezzük be, és nagy hurkot készítünk az alátét zsinóron is. A huroknak az alátét zsinóron olyan nagynak kell lennie, hogy átmenjen rajta az orsó. Ha ki akarjuk cserélni a zsinórt, 8-as formában kezünkre tekerjük. Ez megkönnyíti a gyors cserét. Vásárlásnál győződjünk meg a legyező zsinór hosszúságáról. Leggyakrabban 18-35 m hosszúak. Nekünk megfelelő zsinórt válasszunk! Minek vennénk hosszú zsinórt, ha nem használjuk ki.


A műlegyező előke

A műlegyező előke a kapocs a műlégy és a legyező zsinór között. Hagyományosan egyre vékonyodó rövid damil darabkákból összekötve készül. A legyező zsinórt nem tudjuk nagyon vékony átmérőre szűkíteni. Az átmenetnek a vastagabból a vékonyabb zsinórba lépcsőzetesnek kell lennie, hogy az energia átterjedjen az előke egész hosszára. Ez teszi lehetővé, hogy a legyet helyesen tegyük a vízre. A szakaszok hosszáról a szakirodalomban olvashatunk. Bevallom, ebből sosem csináltam problémát. Vonalzóval a kézben kötni az előkét túlzás. Hagyatkozhatunk szemmértékre is. Az előke legyen kicsit rövidebb, mint a bot. 0.35-0.25-0.20-0.18mm vastagságú damil darabokból kötjük össze. Tovább finomíthatjuk 0.02 mm-es lépésekkel csökkentve az átmérőt. Az ilyen előkével sikeres lehet a műlegyes horgászat. Más a helyzet, ha streamerrel vagy nedves léggyel horgászunk és merülő zsinórt alkalmazunk. Minél rövidebb az előke annál gyorsabban merül a légy. Ezért néha csak félméteres előkét használhatunk. Két darabból készítjük, pl. 0.30 és 0.25 mm átmérővel. Állóvizekben, tavakban, duzzasztóknál nagyon hosszú előkét használunk (4-5 métereseket). Ezt majd bővebben kifejtem a horgászmódszereknél.
Az előke zsinórhoz kötése elég nehéz. Többféle mód van, amelyek közül a tűvel való kötést ajánlom.
A több darabból kötött előkék a bedobásnál gyakran összegabalyodnak. Ezt elkerülendő, folyamatosan vékonyodó damilból kezdték gyártani. Az átmérő egészen a műlégyig csökken. A gyakorlatban ehhez az előkéhez egy vagy két, végdamilt kötünk (Tippet). Az utóbbi években megjelentek a piacon a kúpos előkék fonott zsinórból. Ezek, a mind kevesebb műszálból fonott előkék megkönnyítik a légy vízre helyezését. Különböző gyorsasággal merülő, és úszó gyári előkék léteznek, ami hozzásegít az úszó zsinórból merülő zsinórt csinálni, de ez nem helyettesíti a gyári F/S típust. Ebben az esetben is egy vagy két véget kötünk a műszálból. Ezen előkék óriási előnye, hogy csomózás nélkül rögzíthetjük a zsinórhoz, gyorsan ki lehet őket cserélni. Megkönnyítheti ezt egy vékony szálból font háló - a koax kábelhez hasonlít - amelybe beletoljuk a legyező zsinór végét. Meghúzáskor a háló megszorul, megakadályozva az előke lecsúszását. Rögzítésként műanyag csövet húzunk az ilyen csatlakozóra. Ezt a módszert én is ajánlom, de alaposan végezzük az összekapcsolást. Bevágáskor vagy a hal fárasztásánál elszakadhat a toldás. Az előke hossza a damillal együtt se legyen hosszabb a botnál. Arról van szó, hogy a hal kihúzásánál a kapocs ne menjen át a zsinórvezető gyűrűkön. A nagy feszülés miatt a gyűrű összeránthatja az előkét. Mindig legyünk óvatosak! Amikor a San folyón horgásztam, gyengén merülő zsinórt rögzítettem a gyorsan merülő előkéhez. Nem volt megfelelő méretű csövem, amit használtam nagy volt. Gondolkoztam, hogy horgászhatok-e így, de győzött a kedv, mert a pisztrángok jól kaptak. Két dobás az ígéretes helyre, örvénylő víz, a hal felugrott és elkezdődött a pisztráng fárasztása. Később oldalra feküdt a hal. A bot kiegyenesedett, a zsinór feszültsége engedett. A pisztráng után nyúltam, de már csak vágyakozva néztem, hogy tűnik el az én előkémmel a mélyben. Amíg a pisztráng erősen húzott az előke bevágott a zsinórba, de amikor leállt a húzás, egyszerűen lecsúszott róla.
Legyezésnél engedélyezett a két légy használata, külföldön akár három is. Előnye, de hátránya is van az oldalsó előke, gyakran rágabalyodik a főzsinórra. Hogy ezt elkerüljük, az előkét keményebb zsinórból kell készíteni a főzsinórnál, ill. kiküszöbölhetjük egy miniatűr karabinerrel, amely szabadon forog a főzsinóron.


Műlegyek

Nem említem az összes műlegyet, mert ez a könyv nem atlasz. Csak rövid leírásokba és osztályozásukba bocsátkozom. Nem közlöm kötési módjukat sem, hiszen ez a téma külön feldolgozást igényelne. A műlegyeket általában száraz és nedves legyekre osztjuk. A nevükből adódóan az első csoport a víz színén úszik, a másik pedig a víz alatt. Azt hinnék, hogy ez a felosztás egyszerű. Van rovarokat imitáló légycsoport, amely éppen a vízből kel ki, és a víz színén ill. alatta kell úsznia. Ezért néha a száraz néha pedig a nedves legyekhez soroljuk.
A nedves legyek felosztása: hagyományos nedves legyek, tengeri pisztrángra való legyek, lazacozó legyek és nimfák. Ez a felosztás a horgászat módjától függ, nem minden esetben ugyanaz. Egyes csoportok között nincsenek pontos határok. Vannak olyan legyek, amelyekről nem mondható el, hogy csak az egyik konkrét csoporthoz tartoznak. Ez gyakran csak apróságokon múlik, pl. a légy nagysága vagy a horog. Pl. a nedves Alexandra légy nagyobb horogra kötve hosszabb vállal streamer lesz. Nehéz elkülöníteni a nedves legyeket a tengeri pisztrángos legyektől úgy, mint határt szabni szárnynélküli nedves légy és az egyszerű bolyhos nimfa között. A legyek zöme besorolható egy csoportba. Vásárlásnál és kötésnél nagyon oda kell figyelni a horogra. Éles legyen, nem szabad hogy könnyen kihajoljon, vagy elpattanjon. Sok olyan módszer van, ahol a halaknak kell a horogra akadnia, tehát elsődleges szempont az éles horog. Ezzel ellentétben a szakáll nem lehet nagy, mert megnehezíti a horog beakadását a hal szájába. Nem kell félni, hogy az ilyen horog könnyen kicsúszik a hal szájából. Sokat horgásztam szakáll nélküli horogra kötött léggyel, mégis nagyon kevés hal maradt le. Sokkal több hal szabadul el a helytelen fárasztáskor, gyenge beakadásnál a bőr alatt a kemény állkapocsba, különösen tompa hegyű horognál.


Legyező orsó

Legyezéskor forgódobú orsót használunk. Fontos, hogy a dob könnyen forogjon, de ne pörögjön túl, vagyis a zsinór lehúzásakor bizonyos ellenállása legyen, de feltekerésnél könnyen fusson. Ne legyenek rajta rések, hogy a perem és a dob közé be ne szorulhasson a zsinór. A fék legyen finoman állítható. Nem probléma, ha komolyabb fék nélküli orsónk van, mert azzal is horgászhatunk sokféle módon. Ugyanis lehet a fárasztani a halat, hogy a zsinórt a kezünkbe tartjuk. Megfelelő gyakorlás után ez nem is olyan nehéz. Sok esetben előnyös ez a módszer, sokszor lehetetlen orsóval fékezni. Sok hal fárasztásánál szinte nem is használjuk az orsót, Kézzel is fékezhetünk, tenyérrel nyomva a dob peremét. Minden jó legyezőorsó külső peremmel rendelkezik. Az orsó súlya megfelelő legyen a bot súlyához. Nem lehet sem nagyon nehéz, sem nagyon könnyű. A dob legyen olyan, hogy az egészet betöltse a zsinór. Ha ez nem így van, a legyező zsinór alá tekerjünk alátétet (backing).


Segédeszközök

A legfontosabb legyező felszerelésekről már írtam, így tömören szólok az egyéb felszerelésekről.
A horgász a legyezésnél aktívan horgászik és gyakran több kilométert is, megtesz a vízben, vízparton. A felszerelésnek olyannak kell lennie, hogy alkalmas legyen, a nehézségek leküzdésére, gázlóknál, átkelőknél, bozótoknál. A legfontosabb apróságokat legjobb a hagyományos horgász mellényben elhelyezni. Ez legyen rövid, sokzsebű. A mellényben elsősorban a legyekkel teli dobozok vannak. Ezek sokfélék, bő a választék. A száraz legyekre legelőnyösebb mély doboz, amelynek teteje sem nyomja szét finom gallérjukat, szárnyaikat. Legjobb, ha kétféle dobozunk van: mélyebb a nagyobb, laposabb a kisebb legyek részére. A legyek így a legkisebb balesetnek sincsenek kitéve. Azokat a legyeket, amelyeket nem kell féltenünk a szétlapítástól, legjobb, ha felfűzve tároljuk.
A gallérnélküli száraz legyeim, könnyű nimfák és különböző fantázia legyek egy habos anyaggal bélelt dobozban vannak felfűzve. Jó, ha a habos anyag hullámos szélű, elősegíti a ki-és betűzést. Ilyen dobozban tárolom a marabou tollból készült legyeket is, amelyek különben hamar tönkremennek, ha másmilyen dobozban tároljuk őket. Néhány nedves festett - marabou vagy pulyka - tollból készült légy befestheti a doboz belsejét és a többi legyet.
A nehéz nimfákat habos anyaggal bélelt dobozban, a hagyományos nedves legyeket "fésűvel" (akasztóval) kirakott dobozban tartom. A mellényben van polaroid szemüveg, amely elősegíti a halak megfigyelését, van még szarvasbőröm is a szemüveg tisztántartására, kis dobozban a legyek úszóképességének fokozására vadkacsa zsír, ill. természetes bőrrel bevonva speciális tapló, főleg CDC típusú legyek szárítására.
A zsebben kell lennie egy darab parafinnak, amely a bot csatlakozó részeinek kenésére szolgál, hosszú vékony fogónak, amivel leszedem a halakat a horogról, fenőkő a horog élesítésére, kis bunkó vagy bot a halak agyonütésére, pótcsatlakozók, csövek, speciális zsinórvágó, amelynek a másik végén tű van, amellyel a lakkozott lyukú horgok felszerelését könnyíti meg. Jó, ha van a mellényen egy hermetikusan zárható zseb, az igazolványok tárolására, a mellény hátsó zsebe pedig az esőkabát tárolására szolgál. A műlegyekkel való horgászásnál gyakran kell a vízben gázolnunk, ezért nagyon fontos a horgászcsizma, amely combig ér, vagy melles nadrág, amely felér a mellkasig. Legelterjedtebb a különböző szövetből gumival bevont csizma, amely sajnos nem jól szigeteli a hőt, ezért főleg csak nyáron használatosak, hűvösebb évszakokban neoprén csizmát használjunk, amelyek melegebbek a gumicsizmánál és jó bennük a mozgás is. Két típusát gyártják: a lecsatolható és az összevarrt típust. Ha melles csizmában horgászunk, a mellényt aláhúzhatjuk, így elkerülhetjük az átázást. Sokkal előnyösebb, mint a hagyományos csizma. Ha sekélyebb a víz átgázolhatunk benne a túlsó partra. Fontos kellék a kalap, amely megvéd a nap vakító sugaraitól. Hasznos a merítőháló is, amelyet a halak kimerítésénél használjuk. Mindenképpen rövid legyen a fogantyúja. Ezt a versenyeken használjuk, ahol minden hal számít, és segítségével megkönnyíthetjük a hal fárasztását. Létezik még sok hasznos pótfelszerelés.
Megtörtént, hogy bejött utánam a boltba egy fiatal horgász, aki a legjobb pisztrángozó legyet kereste. Nehéz volt elmagyarázni, hogy ilyen nem létezik. Nincs jó és rossz légy, csak jó vagy előnyös módon használjuk őket. Sok a választék, nehéz megvenni azt a legjobbat. Ha valaki azt mondja: már mindent tudok - az biztos, hogy kezdő horgász. Ugyanis egész horgász életünkben tanulunk.

Rovarok életciklusa

Ha a legjobb legyet is választottuk, jegyezzük meg, hogy önmagában nem sokat ér. Nem elég a vízbe dobni, tudni kell vezetni is. A legyezés lényege a jó választás és a légy helyes vezetése a vízben. Ha tudjuk, hogy adott esetben éppen mire kapnak a halak, könnyű lesz kiválasztani, és jól vezetni a legyet. Igaz, nem kell ismernünk a rovarok klasszikus osztályozását, sem latin nevét. Elég néhány alapvető dolgot tudni, néhány fajt megkülönböztetni, ennek köszönhetően tudni fogja, majd mit utánoz a légy, és hogyan kell mozgatni a vízben. Csak az igazán fontos rovarokról írok, mármint amelyek a horgászok számára fontosak. Arról, hogy milyen rovarokkal táplálkoznak a halak, meggyőződhetünk a gyomortartalomból. Ezt kellene végeznünk mindig, ha új helyen horgászunk. Legjobb, ha a gyomortartalmat egy pohár vízbe tesszük, (ez megkönnyíti a fajok felismerését). A gyomor vizsgálata csak egy tényező a sok közül. A gyakorlat mutatja, hogy a legyek sok esetben mások, mint amit a halak gyomra mutat. Pl. a pisztrángok az alapvető élelem mellett szívesen nyalakodnak ínyenc falatokon, amelyek csak néha fordulnak elő. Ez valami olyan, mint számunkra a sütemény. Feltétel, hogy ez az ínyencség a vízben legyen. A halak gyakran támadnak a csalétekre reflexszerűen. Néhány hal csak reggel kap bizonyos legyekre, ezért hiába próbálkozhatnánk az adott csalival délután. A gyomor vizsgálatánál nagy hibát követhetünk el az elején. Ugyanis csak azokat a halakat vizsgáljuk, amelyek a mi legyünkre rákaptak. Sok ezer hal a fő táplálék mellett szívesen csemegézik a tegzessel is. A legyek választásánál ezt is figyelembe kell vennünk.


Kérészek

A kérészek azok a legyek, amelyeket a horgászok gyakran a száraz legyekkel azonosítanak. Négy fejlődési szakaszuk van: pete, lárva, subimago és imago. A petéből kelnek ki a lárvák, vagyis a nimfák. Nedves környezetben élnek néhány hónaptól akár három évig is, ha nem esnek a halak áldozatául. Az ágak menedékében, mocsárban vagy vízinövények között tartózkodnak. Fejlődésük során többször vedlenek. A nimfák bizonyos idő után előjönnek a vízből, hogy repülőképes rovarrá változzanak.
Ez három módon történik:
1. Leggyakrabban - a vízfelszín alá úszik, és báb felső részének repedése után feljönnek a vízfelszínére.
2. Valamilyen vízben lévő tárgyon felmásznak, és a felszínen átváltoznak.
3. A víz alatt átváltoznak, és aztán kimásznak, vagy kijönnek a felszínre.

A kérészből így jön létre a már majdnem kifejlett rovar (subimago) amelyből a felszínen lesz a kifejlett rovar (Imago).

Ez az időszak, amelyben az átváltozás történik fontos a horgász számára. A halak kitűnően látják a rovarokat, és tömegesen irtják őket. A felszínhez emelkedő nimfát nehéz utánozni. Erre a célra könnyű a víz felszíne alatt úszó nimfákat használhatunk. Ezt a szakaszt utánzó műlegyeket úszó nimfáknak nevezzük. Sokkal könnyebb amikor a felszínen, vagy a szárazföldön változnak át kifejlett rovarrá. A felszínre kerülés után, a felszínem úszva, vagy bokrok, fák levelein még egyszer vedlenek, és ott marad a levedlett köpenyük. Ez az a forma, amit az angol horgászok Dun-nak (Subimago) neveznek. A felszínen való tartózkodás függ a levegő feltételeitől is. Minél melegebb és szárazabb a levegő, annál hamarabb szál el a rovar (gyorsabban szárad a szárnya). Ez fontos momentum, mert a rovarok akkor érhetőek el a halak számára, ha a felszínen vannak. Ez nem jelenti azt, hogy a halak éppen úgy "horgásznak" a nimfákra, mint a Dun formára. Éppen fordítva, leggyakrabban csak egyet választanak. Ezért nem elég csak utánzó Dun légyformát tartani a dobozban, mert előfordulhat, hogy a hal a felszín alatt úszó nimfát választja. Fontos a felszínen való úszás szakasza, amikor az átváltozás történik. Minél hosszabb ez a szakasz, annál valószínűbb, hogy a halak rátámadnak a rovarra. Ha a Dun rögtön felszáll, biztos, hogy a halak a felszín alatt keresik a rovarokat. A felszállástól a kifejlett rovarrá válás időszaka néhány órától több tíz óráig terjedhet (az angol horgászok a kifejlett rovar szakaszt Spinner-nek nevezik). A halak a kérészek "násztánca" során juthatnak még hozzájuk. Az ilyen tánc gyönyörű színházi látványosság. A finom Imagok (Spinner) szó szerint a víz felett táncolnak. Repülés közben történik a megtermékenyítés. A párok ezután elhagyják a rajt. A hímek az aktus után elpusztulnak, és ha a násztánc a víz felett történt, a vízre esnek. Néhány faj hímje a megtermékenyítés után többször visszatér a rajba. A nőstények a víz felé veszik az irányt, hogy lerakják petéiket. Ez legtöbbször este, vagy szürkületkor történik. Míg a rovarok kikelése a vízből jól megfigyelhető (a víz felszínen úszó legyek, olyanok, mint a "lepedő") a peték lerakását nehéz megfigyelni. Rosszul láttuk a sötétben, ez a folyamat különben nagyon rövid ideig tart, és csak egy bizonyos helyen. Sokkal kevesebb rovar rak petét, mint amennyi kikelt, ugyanis sokan közülük madarak, vagy halak zsákmányává válnak. Amikor a San folyón horgásztam, figyeltem, hogy mire kapnak a halak, ugyanis semmiféle rovart nem láttam a vízen. Amikor a víz felszínre hajoltam, akkor vettem észre az úszó kérészeket, amelyek a peterakás után a vízre estek, holtan úsztak szétvetett szárnyakkal. Ezt angolul spent-nek hívjuk. Feltettem egy ilyen légyutánzatot és szinte mindegyikre volt kapásom. Környezeti tényezők hatására a kérészek populációja állandóan változik. Sok faj elhal, vagy korlátozott mennyiségben jelenik meg. A fiatal horgászok csak mesének vélik, amikor olyan rajokról beszélünk, amelyektől nem lehetett látni a vizet. Könnyes lesz a szemem, ha ez az emlék eszembe jut, mert én még emlékezem arra az időre. A kérészek két faját említeném, amelyek ismertek a horgászok számára. Két legnagyobb kérészünk a March Brown és a májusi kérész (Ephemere Danica). A March Brown kérészek márciustól május elejéig keltek a gyors kárpátaljai folyókban. Rajzásuk délben kezdődött és három óra hosszat tartott. A folyók szennyezettsége miatt ezek a fajok folyóinkból jórészt kipusztultak. A májusi kérész még néha fellelhető. Május végétől kelnek július közepéig (San folyón augusztusig). Ha valaki fogott pisztrángot ilyen léggyel sosem felejti azt az élményt. Sajnos már ez a faj is mind ritkábban fordul elő.
A kérészeknek sok családja és fajtája van. Színükben, nagyságukban és átváltozásaikban különböznek egymástól. Néhány fajnak különböző idejű a kikelési szaka, és peterakó időszaka. Különböző módon kelnek ki a vízből, különbözik a peterakás is a vízben. Akiket ez bővebben érdekel, nézzen utána a szakirodalomban.


Tegzesek

A tegzesek képviselik a rovarok másik nagy fajtáját a lazacfélék elesége terén. Átváltozó ciklus megegyezik annyiban a kérészekével, hogy néhány hónaptól néhány évig is terjed, de a tegzeseknél nem létezik átmeneti subimago állapot. A tegzesek nimfái gyenge úszók, gyakrabban járnak, mint úsznak. Törékeny testüket védő "tegezzel" védik, amit maguk építenek kövekből, homokból, sóderból és növényi maradványokból, de minden faj csak egy féle rá jellemző építőanyagot használ. Egyes fajokra jellemző a védőburok formája is. A tegzesek nimfái egész életüket ebben a burokban töltik. Magukkal cipelik a házukat, amelyekből csak lábaikat és fejüket dugják ki, és rögzítik magukat, hogy el nem vigye őket az erős sodrás. Színezetük különböző: zöld, sárga, narancs, bézs vagy krémszínű, de a burok alatt nem látni ezeket a színeket. Kibújó fejek, lábak rendszerint feketék, vagy sötét árnyalatúak. Tapasztalatból tudom, hogy léteznek rikító színű nimfák is. Nem tudom, miért van ez így. Lehet, hogy a halak néha hozzájutnak olyan nimfákhoz, amelyek elhagyták burkukat. A halak reagálnak ezekre a fantázia legyekre. Csak két tegzesfaj, a Rhyacophila és a Hydropsyche nem épít burkot magának. Helyette hálót fonnak maguknak, amelyekbe beleakad, a sodrással hozott élelem. Biztos láttak már kupa, vagy korsó alakú pókhálót, amely a víz alatti növényzethez volt rögzítve. Ez tulajdonképpen e rovar hálója. A két faj színezete világoszöld, és olív. Az átváltozás előtt minden faj épít burkot, vagy átépítik a régit, vagy újat építenek. A burkukat megerősítik, betömik a bejáratot és mind a bábok néhány hónapot töltenek bennük. Ezek a bábok rendszerint zöldek, barnák, bézs vagy krémszínűek. Amikor felkészültek a végső átváltozásra, előjönnek a házacskából, és végtagjaikkal eveznek a víz színére. A vékony hártyából kifejlett szárnyas egyedek szárnyukkal bukkannak elő. A kikelő tegzeseket a horgászok "Pupa"-nak nevezik. A kikelő tegzest nehéz utánozni, de megéri. A felszínre jövés után a tegzes (kifejlett rovar) úszik a felszínen, majd elrepül a bozótosba. A felszínen végtagjaik jellegzetes finom nyomokat hagynak. A rajzás rendszerint reggel este és éjszaka történik. A kifejlett rovar néhány hónapot is élhet a szárazföldön. Az egyedek legtöbbször szürkésbarnák, de előfordulnak a világosbarna árnyalttól egészen a feketéig. A másik fontos szakasz a peterakás a vízben. (Amelyek az ágakra, levelekre petéznek, azok a mi szempontunkból lényegtelenek.) Néhány faj légbuborékban evezve jut el a mélybe, ahol lerakja petéit. Kevés ilyen rovar van. A kifejlett rovar jellegzetes módon mozog a vízben - szalad, vagy ugrál. Ha a halak éppen ezeket a rovarokat választják, jól kell mozgatni a legyet, vagy utánozni a tegzes mozgását, hogy a légy meggyőzően táncoljon a felszínen.


Egyéb rovarok

Álkérészek

Leggyakrabban a tiszta, gyors folyású folyókban, vizekben fordulnak elő. Mint élelem, fontosak a lazacfélék számára, de kevésszer találunk ilyeneket a halak gyomrában, valószínűleg azért, mert nem könnyű zsákmány. E rovar nimfáit is találtam már pisztrángok gyomrában, de csak néhány darabot. Ennek ellenére jó pisztráng csalétek. Bizonnyal jó ínyencségnek számítanak a néhány centis nagyságukkal. Jelentős távolságról is lecsaphat rá a pisztráng, ezért érdemes ezt a legyet nedves és száraz verzióban is használni.
Sok fajuk létezik, különböző nagyságban és különböző időszakban kelnek a tél végétől egészen őszig. A mi horgászaink a nagyobb példányokat kedvelik, amelyek májustól júniusig rajzanak. Nimfái a szárazföldön imago-vá változnak. Sokszor találunk üres burkot, amelynek lakója már elrepült. Egyes fajok éjszaka vagy reggel kelnek ki. Nagytestű fajaik nehézkesen repülnek. Átváltozás után a kifejlett rovar a part menti növényzetben rejtőzik. Peterakáskor hassal verődnek a vízhez. Sokszor szaladgálnak a felszínen, ilyen esetben kapják el őket a halak. Ez legtöbbször napos időben történik a délutáni órákban. Ez az idő, amikor érdemes a száraz utánzatot használni. E rovar fajjal ritkán táplálkoznak a halak, de az ezt utánzó legyek jó csalétkek, főleg kora tavasztól (nimfák) júniustól (száraz legyek). A többi hónapban az utánzatok a kisebb példányokat helyettesítik.


Bolharákok

Olyan rákfajták, amelyek sok folyóban fontos táplálékai a halaknak. Egész életüket a vízben töltik. Legtöbb rákot télen és tavasszal találunk a halak gyomrában. Nyáron sem ritkák, de ilyenkor elrejtőznek a vízinövények között. Ahol nagyobb mennyiségben találhatók, ott nyáron is jelentős részét adják a tápláléknak. Gyakran találkoztam ezzel a San és Vág folyók duzzasztóinál. Azok a halak, amelyeket itt fogtam, szó szerint tele voltak velük. A bolharákok hossza a néhány millimétertől 2-3 centisig terjed. Színezetük a szürkétől bézsen keresztül a rozsdásig, olívzöldig változik. Jó úszók, még az árral szemben is. Ez érthető, mert különben az egész populáció a tengerbe sodródna. Tavasszal szaporodnak, de egész évben tart. Ebben az időszakban maguk előtt tartják a hímek a nőstényeiket. Az ilyen párzás eltarthat néhány napig is, de megtermékenyítés csak a szakasz végén jön létre.


Szitakötők

Ez a rovar fontos élelem szerepét tölti be a tavakban élő halak számára, míg a folyókban élő pisztrángok és más halak csak szükség esetén tekintik tápláléknak. Két fajtáját különböztetjük meg: Dragon Fly -Amisoptera alfaj és Damsel Fly -Zygoptera alfaj. A pisztrángokra legtöbbször a szitakötők nimfáinak utánzataival horgászunk. A Dragon fly nimfái nagyon gyenge úszók, gyakran csak a víz színén és a növényeken mászkálnak. Néhányan közülük mocsárban, üledékekben élnek, tehát sötét a színezetük, nemegyszer fekete. Más fajai pedig a vízi növényekben tartózkodnak, amelyektől átvették a zöld, olív és barna szín árnyalatait. A Damsel Fly nimfáinak vékony és hosszú a hasa, aminek végén található "széthúzott" kopoltyú. Ezek a rovarok a növényeken élnek, ezért színezetük világoszöld, zöld, olívzöld és barna. Sokkal gyorsabban úsznak, amiben segít rugalmas testük, amely kígyózva mozog. Láttam közvetlen a vízfelszín alatt úszó nimfákat is. Tavasszal a szaporodás idején az összes rovar a partra úszik, hogy ott változzanak kifejlett egyedé. Ez az alkalmas időszak az utánzatokkal való horgászásra.

A horgászok nehezen kezdenek műléggyel horgászni, mert félnek a nehézségektől a nem könnyű legyezőzsinóros dobástechnika tanulásától. Igaz, hogy ez nehezebb, mint a hagyományos horgásztechnikák, de nem annyira összetett, mint ahogyan azt hiszik. Legfontosabb a jókedv, és a szorgalom, így mindenki könnyen elsajátíthatja ezt a művészetet. Legjobb, ha valakivel tanulunk, aki rögtön kijavítja hibáinkat, ez elősegíti dobástechnikánk helyes elsajátítását.


A dobás technikája

Azon országokban, ahol hagyományai vannak és nagyon népszerű a legyezés, külön iskolákban tanítják a legyező zsinórral való dobást. Ha elsajátították a technikát, akkor mennek a vízhez és próbálják ki gyakorlatban a tanultakat. Így van ez a Skandináv országokban is, ahol igazán kitűnő dobótechnikákkal találkozhatunk. De nem minden a dobás, minden horgász vért izzadva szerzi meg a gyakorlatot. Jaj annak, aki a technika ismerete után azt mondja, hogy ő már mindent tud. Nálunk ez fordítva szokott lenni. A kezdő-horgász lemegy a folyóra, ahol jól-rosszul felteszi a legyet a vízre és így szerzi tapasztalatait. Ezért csak konkrét helyeken tud horgászni, konkrét feltételek mellett. A gyakorlott horgásznak is több időre van szükség, amíg alkalmazkodni tud egy új horgászhelyhez. Az új hely magával hozhatja, hogy más dobótechnikát kell alkalmaznunk. Ezt tapasztalatból tudom, mert én is így tanulta horgászni. Az orsódobást és variációit a tengeri pisztrángok fogásakor tanultam meg az erdős északi folyókon. Később derült ki, hogy ez nagyon hasznos technika a mi hegyi folyóinkon is. Meggyőződésem, hogy a horgásznak, aki technikailag felkészült, több horgászmódot ismer, nagyobb esélye van arra, hogy halat fogjon.


Fej fölötti dobás

A legegyszerűbb, legelterjedtebb dobás, amellyel minden horgásznak kezdenie kell. Sok publikációban írták már le, ezért én csak a leggyakoribb hibákat írom le.
Letekerünk néhány méter zsinórt (5-9m). A botot gyors mozdulattal hátralendítjük 14 óra magasságába, a zsinór átrepül a fejünk felett, és mögöttünk kiterül a levegőben. Teljesen ki kell húzódnia, ezt a pillanatot a bot csúcsán érezhetjük. A botot ezután előre lendítjük 10 óra magasságába. A dobás alatt igyekezzünk kihasználni a bot rugalmasságát, ugyanis ez az erő dobja át a zsinórt és nem mi. Hogy a légy a vízre kerüljön, hagyjuk, hogy egy pillanatra leessen, amikor a zsinór kinyúlik előttünk. Csak ritkán végzünk köztes csapásokat a fejünk felett.
Ez a dobás csak a zsinór hátra vitelével ill. előredobásával történik, ezt végezzük a száraz léggyel való horgászásnál is, a légy kiszárítására. A kiszárításhoz elegendő néhány köztescsapás a bottal. Fontos, hogy a zsinór lendítését előre és hátra mindig dinamikus, gyors mozgással végezzük. Az előre és hátra csapások sem egyformák. A bot végének ellipszis pályát kell leírnia. Hogy a légy helyesen kerüljön a vízre, jó, ha az utolsó fázison a zsinórt kicsit magunk felé húzzuk. A zsinórt a bal kezünkbe fogjuk miközben jobb mutatóujjunkkal is, tartjuk. Hátradobjuk és várunk a széthúzódásra. Előre csapunk vele és ujjainkkal addig lazítunk, amíg a hossza néhány méterrel nő. A zsinórt ellenőrizetlenül nem engedjük. Néhány méter leengedése után a műveletet megismételjük, bottal hátra és előre csapunk, lehetővé tesszük, hogy a zsinór néhány métert előre menjen. Harmadszor is hátradobunk, és erőteljesen mindjárt előrelendítjük a botot, elengedjük a zsinórt, amelynek szabadon kell repülnie.
Kerüljük a negyedik próbálkozást, mert előfordulhat, hogy a hosszú zsinór ott marad mellettünk. Fontos, hogy a zsinórt a boton keresztül bal kezünkkel is húzzuk, húzogassuk. A zsinór így kap megfelelő gyorsaságot, ami megnöveli a dobás hosszát. Ha nagyon messzire akarunk dobni, nem szabad a botot a hátunk mögött nagyon alacsonyra engedni.
Leggyakoribb hibák:
- kis energia, gyenge mozgás a bottal,
- nincs megfeszítve a zsinór a horgász háta mögött,
- nagyon alacsonyan van a bot a horgász háta mögött, (a kezdők inkább merőlegesen tartsák!),
- a bot csúcsának egy síkú vezetése.


Oldalsó dobás

Nem mindig dobhatunk a fejünk felett. Pl. ha a sodrással szemben állunk és fejünk felett ágak vannak. Előfordul, hogy ágak között kell bedobnunk a legyet. Mit tegyünk? 90°-kal el kell fordítani a dobás síkját, úgy hogy vízszinttel egy szintben végezhessük a bedobást. Ez nehezebb a normál dobásnál. Így szintén másképp tehetjük a vízre a legyet. Száraz léggyel való sodrással szembeni horgászásnál a légynek a toldás előtt kell úsznia. Ha kifeszül a zsinór, az egész összeállítást megtartjuk, és a légy így a toldás elé kerül, hasonló eset adódik a fej fölötti dobásnál is.


Skandináv dobás (szimpla, dupla illetve kettős húzás)

A fej feletti dobás módosulata, úgy, hogy a dobásnál a zsinórnak még nagyobb gyorsaságot biztosítsunk, és ezzel lehetővé tesszük a hosszabb bevetéseket.
Fontos a bal kéz, amely tartja a zsinórt, és aktívan odahúzza és engedi a zsinórt a dobás négy fázisában:
1. - visszahúzzuk a zsinórt a vízből való kihúzásnál.
2. - hátralendítéskor utána engedünk a zsinórnak a bal kezünkből.
3. - feszülés után a bal kezünkkel odahúzzuk a zsinórt és a bottal energikusan előre csapunk,
4. - kiengedjük a zsinórt a bal kezünkből. A szimpla húzásnál csak egyszer az előre lendítés közben is meghúzzuk a zsinórt magunk felé. A húzások dinamikusak és energikusak. A dobás ideje alatt az utolsó pillanatig megtartjuk a zsinórt. Ez a technika elég nehéz és összetett.


Orsódobás

Az orsódobást (Reel Cast) akkor alkalmazzuk, ha közvetlenül mögöttünk fa van, vagy lehajlott fák sora. Ilyen esetben nem alkalmazható a fej fölötti dobás. Az orsódobásnál gyors mozdulattal húzzuk a zsinórt a vízen, de nem emeljük az egészet a levegőbe. A zsinór vége csúszik a vízen. A zsinór a bot csúcsa alatt repül a külső oldalról, miközben hurkot képez mögöttünk. Nem engedjük, hogy az egész átrepüljön, erősen tartjuk a botot és előre csapunk vele. A hurok, amely így keletkezett hátul, megfordul, és kört csinál, amely a zsinór körül fordul.
Így néz ki a klasszikus orsódobás. Leggyakoribb hiba a hiányzó hurok a dobás kezdetén. Ilyen esetben nincs terhelve a bot, és nem dolgozik. A botot ugyanis terheli a zsinór darabja, ami hátul hurkot képez. Ez a terhelés sokkal kisebb, mint a megszokott dobásnál, ezért az orsódobáshoz nehezebb zsinór szükséges.
A másik gyakori hiba a zsinór elrántása a víztől. Ahhoz, hogy a dobás sikeres legyen, a zsinórnak oda kell ragadnia a vízhez. Könnyebb a dobás, ha vízben állunk, nehezebb, ha parton magasan.
Ez a technika nem nyert igazolást a száraz léggyel való horgászásnál. Ilyen dobásnál nehéz a legyet kiszárítani.
Ha gyengén merülő és jó úszó léggyel dobunk be, ez megoldható. Egyszerre nem tudunk hosszú távra dobni. Lépésről-lépésre kell ezt megoldani, néhány szakaszban, miközben dobásonként növeljük a kint lévő zsinórszakaszt. Ez nem könnyű, mert a zsinór ennél a technikánál nem mindig akar átmenni a gyűrűkön. Mi a teendő, ha a bot vége akadozik az ágakban? Az orsódobásnál laposan próbálunk dobni a víz fölött. Ez nehéz művelet, de bizonyos mennyiségű gyakorlás után menni fog.


A szimpla és dupla Spey dobás

Ezeket a dobásokat először Skóciában a Spey folyón alkalmazták, ahol a parton sétáló emberek miatt nem lehetett hátra vetni a zsinórt. Ezek a dobások az orsódobás módosulatai. Kétkezes lazacozó bottal való horgászásnál alkalmazzuk. Én sikeresen alkalmaztam egykezes bottal is, néha kombinálva a normál orsódobással.
Leírom a klasszikus kétkezes bottal.
A Spey dobást akkor használjuk, ha a sodrás bal oldalán állunk. A hosszú zsinórt át kell dobni a folyó sodrásán. Ezért a zsinórt a bot alá húzzuk, mint az orsódobásnál, és mellénk dobjuk, szemben az árral. A hurok legyen jóval nagyobb, mint azelőtt, és egyszerűen kirántjuk az egész zsinórt a vízből és átlendítjük a bot alatt a mi jobb oldalunkon. Ha teljesen szembe kerül velünk a légy előre csapunk a bottal és így megváltoztatjuk a dobás irányát. Ekkor már az egész zsinórt a bot felett a vízen keresztül lendítjük. Hiba a tempó lassítása és gyorsítása. Meg kell érezni, mikor dobhatjuk előre a zsinórt. A kettős Spey dobást akkor alkalmazzuk, ha a sodrás jobb oldalán állunk, ekkor nem használhatjuk a szimpla Spey dobást a sodrás ellenállása miatt. Ezért az alattunk lévő zsinórt átvetjük a bot felett, az árral szemben, úgy, hogy végig egyenesen feküdjön a vízen. Tovább úgy haladunk, mint a Spey dobásnál. Átdobjuk a zsinórt a sodráson a bot alatt, míg a legyek nem kerülnek velünk szembe (jobbra) ekkor előre csapunk a bottal átvetve felette a zsinórt, a folyón át. Itt több tényezőt kell kölcsönösen egyeztetni. Egyes fázisokban nem lehet lassítani, sem gyorsítani, mert nem sikerül a dobás. A gyakorlatban nem tudjuk mindig alkalmazni a klasszikus orsódobásokat. A feltételeket, a bozóttal benőtt partok diktálják, úgy hogy, különböző kombinációkat kell alkalmazni. Az a lényeg, hogy a légy a kívánt helyre kerüljön.


A zsinór igazítása

A bedobás után nem mindig vagyunk elégedettek a zsinór fekvésével a vízen. Ekkor alkalmazzuk a zsinór igazítását. Kirántjuk a zsinór egy részét a vízből a bot csúcsával és bevetjük a kívánt irányba. Így átdobhatjuk az egész zsinórt, vagy csak egy részét. Leggyakrabban akkor igazítjuk a zsinórt, ha az áramlás középen leviszi. Ekkor a kilátszó részt átdobjuk az árral szembe. Zsinórigazítást akkor érdemes használni, ha merülő zsinórral horgászunk, és mélyre szeretnénk meríteni. Rögtön dobás után a zsinórt bedobjuk az árral szemben. Ilyenkor nem húzza be az ár, hanem csak szabadon viszi, és ez elősegíti a csalétek mélyre merülését.


Lazacozó dobás

Ha nagy folyókon horgászunk, ahol nagy a hely, használjuk a lazacozó dobást. A horgászásnál a hosszú kétkezes bottal lehetnek nehézségeink, a hosszú zsinór kihúzásakor. Ezt a manővert két szakaszban végezzük. Kihúzzuk a zsinórt a vízből és a bot alatt, hátradobjuk, úgy, mint az orsódobásnál, csak itt hagyjuk, hogy szinte az egész zsinór hátrarepüljön, ezután előredobjuk de már a bot fölött. A hátravetett zsinórnak semmi nem lehet az útjában. Ennél a dobásnál legjobb úgy állni, hogy az átvetett zsinór egész idő alatt a vízben legyen.


Alacsony dobás

Először egy olasz versenyen láttam ilyet, ahol egy híres olasz külön nekünk bemutatta a dobástechnikákat egy sportcsarnokban. Ez egy olyan dobás, mint a fej fölötti, csak a zsinór a bot alatt megy és nem fölötte. Fontos a bal kéz munkája, amely egész idő alatt engedi, ill. visszahúzza a zsinórt. A zsinór hátrarepül a bot alatt, ott szétnyúlik és újra a bot alatt, előrerepül. Egész idő alatt sem a zsinór, sem a légy nem ér vízhez. Sokat kínlódtunk, míg próbálkozásaink megközelítették a bemutatottakat. Nagyon könnyű AFTMA 3-as botokat használtunk. Ez a dobás elsősorban azért alkalmazzák, hogy a könnyű zsinórt lágyan lehessen a vízre tenni. A zsinór ugyanis pontosan a víz felett kiegyenesedik és a vízre nagyon alacsonyról, érkezik. A dobás előnye, hogy mélyen a szemben álló gallyak alá tudjuk dobni a legyet, elkerülve a zsinór beakadását.

Már leírtam az egész műlegyező felszerelést, meg tudjuk különböztetni a rovarokat és a könnyű legyet is be tudjuk dobni. Most megnézzük, hogy látja a hal a horgászt és a legyet.


A halak látása

Nem anatómiailag akarom vizsgálni a halakat. Hiszen én is kihagytam a folyóiratokban az ilyen részeket. Csak néhány fontos információt közlök. A halak szemmel is érzékelnek. A minket érdeklő fajoknál, az élelemszerzésnél főszerepet játszik a látás. A halak megkülönböztetik a színeket, és árnyalatokat úgy, mint mi. Nagyon fontos a szín, főleg ha a legyet a víz alatt vezetjük, de nagyobb mélységekben a napsugarak miatt a vízben másként látszódhatnak a színek. A víz színén úszó legyeket a horizont túlsó végén látják, ezért a színek kevésbé kifejezők, és nehezebben lehet őket megkülönböztetni, de a gyakorlatból tudom, hogy nagyon fontos a száraz légy színe, főleg a rafinált óvatos halak esetében. A halak vízszintesen kb.150-180°-ban látnak egy-egy szemükkel. Elöl 30-40°-ban. Van, amit a hal mindkét szemével lát. A halak így maguk körül igen nagy környezetben látnak. Egyetlen "gyenge hely" a hal mögötti keskeny sáv. Vannak olyan fizikai törvények, amelyek a hal látószögét behatárolják. A napsugarak, ha ráesnek a vízre, akkor kb. 10° szög fölött elnyelődnek, behatolnak, míg a többi visszaverődik. E jelenség azt jelenti, hogy a pisztráng csak azt fogja látni, hogy mi történik a víz felett egy körben, amely 97°-os kúp alapját alkotja. A hal tehát nem lát mindent, ami a vízfelszín fölött található. Felette a merőlegesen lévő tárgyakat teljes nagyságúkban látja, a széleken lévőket pedig egyre kissebnek. A napsugarak hatására a víz feletti tárgyak nagyobbnak jelennek meg, mint a valóságban. A képen látható, hogy a közvetlenül a felszín alatt lévő halak kevesebbet látnak, mint a mélyben lévők. Kiszámíthatjuk, hogy milyen távolságból lesz láthatatlan a horgász az ismert mélységben lévő halak számára. Rendszerint közelről horgászunk, így a halaknak mindig látniuk kellene bennünket. Természetesen ez nem egészen igaz. Ez csak a simatükrű kristálytiszta vízben lenne így. A gyakorlatban nem találkozunk ilyen ideális feltételekkel. A homályos víz és a leggyengébb sodrás is jelentősen csökkentik a láthatóságot. Amikor a zsinórokról írtam, jeleztem, hogy a vízszint belülről nézve világos. Ez csak részben igaz. Csak akkor ilyen a színe, ha hullámok fodrozzák. Nyugalmi állapotban csak a hal feletti kör alakú rész lesz világos, amelyben az eget látja. Ezen kívül, visszatükröződik a folyómeder, úgy, mint a tükörben.

Ez a folyómeder tükörképe lesz és pont olyan lesz a színe is, mint a folyómederé. Nagyon érdekes, hogy hogyan látják a halak az ahhoz a helyhez érkező száraz legyet, ahol ők tartózkodnak. Ha még a körön kívül van, a hal csak azt a részt látja, amely a víz alatt van. A körhöz közeledve kezdenek kirajzolódni a szárnyak végei. Végül megjelenik az egész légy, és megszűnik a víz alatti mása. Ez a kép a sodrással, hullámokkal deformálódik. Sok horgász csak egy módszerre esküszik, másikat ki sem próbál. Szerintem ez hiba, csak akkor igazi az élvezet, ha többféle módon, többféle léggyel tudunk halat fogni. A fejezet elolvasása után rájövünk, hogy a horgászmódokat nem lehet egyértelműen rangsorolni.


Horgász módszerek

Horgászás száraz léggyel

Talánoságban elmondhatjuk, ha a légy a víz színén úszik, akkor úgynevezett száraz léggyel horgászunk. Tulajdonképpen a vízen úszó rovart utánozzuk. Előnye, hogy a légy bedobása és kapása is úgy játszódik le, hogy mindent látunk. A száraz léggyel való horgászás ritka jelenség, éppen ezért szórakoztató és izgalmas. Sokan a legsportszerűbb horgászatnak tartják, és előnyben részesítik. A kezdő horgászoknak is ezt ajánlom, éppen ezért írok róla először.


A száraz legyezés felszerelése

A bot nem legyen nagyon hosszú. A fej fölötti dobások éppen a rövid botokat követelik meg. Legcélszerűbb 2.20-2.75 m hosszú és AFTMA 2-7 legyező botokat használni. A könnyebb botok, a kényelmesek, de erős szélben előjönnek a rossz tulajdonságaik. A bedobásnál a levegő ellenállása könnyebben áthidalható vastagabb zsinórral. Nálunk leggyakrabban 5-6 oszt. Felszereléssel horgásznak, amit a kezdőknek is ajánlok. A zsinór legyen úszó és világos színű. A halak nem veszik észre a zsinórt, mert a víztükör ezüstös-fehér. Ezért legalkalmasabb a fehér, vagy világoszöld, barna, sárga, narancs vagy piros. Minél rikítóbb a zsinór, annál jobban szemmel követhető a sötét vízen. A gyakorlatban kipróbáltam, hogy a rikító zsinórok nem zavarják a lazacféléket. Másként van ez a fejes domolykónál, mert őket már az úszó zsinór árnyéka is megijeszti! A világos zsinór lehet ijesztő hatású is, ha sötét háttérben látják a halak. De a pisztrángok ritkán ijednek meg a zsinór látványától, ezért nyugodtan választhatunk rikító színeket.
Az előke vége 0.10-0.20 mm műszálból legyen. Az előke végének átmérője függ a légy nagyságától és a víz jellegétől. Minél kisebb a légy és csendesebb a víz, annál vékonyabbnak kell lennie a műszálnak. Nem ajánlom a 0.10 mm-nél vékonyabb műszálat. Az úszó zsinór mozgathatja a vízfelszínt, ami a fény szétszóródásához vezet. Kisebb a jelentősége, ha a műszál 0.10 vagy 0.18 mm vastagságú, de mindkét zsinórt egyformán látják a halak. Sokkal sikeresebb az előke egy részének bemerítése (pontosan a légy előtti) mint a minél vékonyabb műszálak használata. Használhatunk speciális emulziókat, amelyek csökkentik a vízfelületi feszültségét.


Sokféle szárazlégy létezik, de a legjellegzetesebb az, hogy kakastollból van a gallérja, amely nem szívja a vizet, Ez a légy a felületi feszültségnek köszönhetően úszik. Akik még sosem horgásztak száraz léggyel, kételkedni fognak. A légy néhány dobás után átázik, és süllyedni kezd. Hogy ez ne következzen be, horgászás előtt át kell itatni speciális védő készítménnyel. Leggyakrabban ez amylalkoholban feloldott szilikon olaj. Az alkohol elpárolog, a szilikonos védőréteg rajta marad a légyen, és taszítja a vizet. A legyek úszóképességének biztosítására a gyártók sokféle folyadékot kínálnak. Nagyon jók, pl. a kacsahájból készült természetes kivonatok, folyadék, vagy gél formájában. Az ilyen bebiztosítás ellenére is elmerülne a légy, ha a horgászás közben nem szárítnánk (szárító dobás). A szárítás szó zavaró lehet. A víz nem párolog el, csak távozik a légyből a centrifugális erő hatására, éppen ezért a csapásokat és bedobásokat nagyon erőteljesen kell végezni. Ha ezt gyengén végzik, a légy nem fog úszni. Minél sűrűbb, hosszabb a gallér, annál tovább marad fenn a vízen. A sűrű, hosszú szőrű legyek nagyon hatásosak. Igaz, nem mindig. Néha jó, ha kevés a szőr, vagy ha egyáltalán nincs is. Hogyan fog úszni? Az ilyen legyek is jól úsznak, gyakran nem rosszabbul, mint a szőrős legyek. A titok abban rejlik, hogy miből készülnek, és hogyan szárítjuk őket. Az ilyen legyek kötésére olyan anyagot használunk, amelyek gyengén szívják a vizet, speciális szintetikus szál, állatok szőre, (pl. jó a nyúlszőr) CDC (Cull de Canard francia név rövidítése), a kacsa zsírzó mirigyétől való toll, amit a horgászok "kacsaseggnek" neveznek. Ez a toll természetes zsírral van átitatva és ennek köszönhetően nagyon jól úszik, miközben nagyon jól utánozza a kicsi áttetsző természetes légyszárnyakat. A légy nagysága befolyásolja azt is, hogyan áll a vízen. A nagy légy könnyű horogra kötve, és legyen gazdagon bolyhos, szőrős. A kis legyek nagyon jól tartják magukat a vízen, nehezen merülnek el, még ha a szükség úgy is hozná, ezért olyan speciális emulziókat és folyadékokat is használunk, amelyek terhelik, megnehezítik a legyet.
Mikor használjunk száraz legyet?


Leggyakrabban akkor, ha a halak felszínen keresnek táplálékot. Körformájú nyomokat hagynak a vízszínen a halak a rovarok elkapása után. Ezeket a helyeket a horgászok gyűrűknek nevezik. Ha ilyen gyűrűket látunk a vízen, biztos, hogy sikeresek lesznek a száraz legyek. Jönnek a kérdések? Milyet kössek? Melyik lesz a legsikeresebb? A kiválasztás művészetét senki sem tanulja meg könyvből. Néhány tanács, amelynek hasznát vehetik választásnál. A horgászhelyet jól meg kell figyelnünk. Figyeljük meg milyen rovarok találhatók ott. Minden horgásznak, ha a víznél van - még ha horgászbot nélkül is - tudatosan figyelnie kell a repülő és az úszó rovarokat. Ez a szokás segít a későbbi horgászásnál. A vízen úszni látunk kérész "lepedőket" (szárnyaik kis lepedőre emlékeztetnek), pillanatokon belül az egyik hirtelen eltűnik egy gyűrűben. Ha csak egy fajt látunk a vízen és látjuk a gyűrűket is, nagyon egyszerű a választás. Szinte 100%-os biztonsággal állíthatjuk, hogy a halak a vízfelszínről szedik ezeket a rovarokat, vagy a nimfáikat a felszín alatt. Ugyanolyan műlegyeket teszünk fel, mint amilyenek rajzanak. Lehet ez Dun imitáció, vagy ennek nimfája hasonló nagyságban. Összetettebb a dolog, ha egyszerre többféle rovar rajzik. A választásnál bizony elkövethetünk hibákat. A kapások formájából következtethetünk. A nagyon finom - alig látni - feltételezzük, hogy kis légyre "vadásznak" a halak. Ha a pisztráng közvetlenül a felszín alatt van, akkor nagyon sűrűk ezek a gyűrűk. A "hangos" kapások azt jelzik csobbanással, hogy a felszínem mozgó legyeket kapdossák a halak. Lehet ez víz felett repülő kérész (szél is viheti) vagy gyakrabban tegzes, amely szívesen "futkározik" a vízen. A tegzesért való felbukkanások igen hangosak, főleg ha ezt pisztrángok teszik. Hangos csobbanással kapkodják a nagy rovarokat a halak, pl. a májusi kérészt. Nagyon óvatosnak, figyelmesnek kell lennünk, mert a pisztrángok nagyon halkan is tudják ezt tenni. Minden másként van, ha nem látunk rovarokat sem, gyűrűket sem. Akkor azzal a szárazléggyel próbálkozunk, amely megfelel a horgászhely feltételeinek. Lehet ez egy tegzes vagy Irresistible típus. Annak ellenére, hogy hiányoznak a táplálkozás kifejező jelei, néha ki kell provokálni a halakat és feljönnek a felszínre.


Az is előfordul, hogy rajzanak a rovarok, de olyan kis mennyiségben, hogy nehéz őket felismerni, és gyűrűt is ritkán láthatók. Sok esetben kitűnően horgásztam kicsi vagy nagy tegzessel, amikor csak a fejem fölött repült el egy-egyed. Ennek ellenére igen jól kaptak rá. Vannak olyan vizek, ahol a pisztrángok főleg bent szedik a táplálékot. Ilyen esetben az eddig alkalmazott módszer nem válik be. Szokás szerint ez a mély medrű folyóknál adódik elő. A mélyben sok táplálékot találnak a halak, ezért ritkábban jönnek fel a felszínre. A raj nagyságát, amely a felszínre csalja a halakat, nehéz megbecsülni. Az élelemben, kevés vízben ezt előhozhatja néhány úszó rovari, más vizeken pedig a tömegesen rajzó rovarokra sem fognak reagálni a halak. A legnehezebb a választás akkor, ha kicsi a raj, és többféle egyed alkotja, és kevés a felszíni aktivitás is. Egyes halak, sőt azonos halfajták más-más rovarokra is kaphatnak. Előfordul az is, hogy egyes rovarok egy helyen intenzíven rajzanak, más helyen néhány kilométerrel arrébb már alig van belőlük. Néha ez a távolság csak néhány száz méter. Fontos tényező lehet a vízszennyezés. Tapasztaltam olyan jelenséget, hogy a rovarok alacsonyabban, vagy magasabban rajzottak a torkolatnál, attól függően, hogy tisztább vagy szennyezettebb volt-e, mint a folyó, amibe ömlött.


Tudnunk kellene megkülönböztetni kérész Dun és Spinner típusának fejlődési szakaszait. Ez nem nagy művészet. A Spinnerek alkata finomabb és hosszú a farkuk, a násztánc ideje alatt jellegzetes módon mozognak: magasra repülnek, és hírtelen siklanak alá. Ha a víz felett ilyen egyedeket látunk, tudjuk, hogy ott nagy kérész rajok rajzottak. Ekkor várható a Spinnerek peterakása, ez rendszerint alkonyatkor van. A szürkületben nagyon nehéz figyelni, hogy mi úszik a vízen, és mi repül felette. Legjobb, ha arccal nyugatnak fordulunk a fény felé, és minél mélyebbre hajolunk a vízhez és figyeljük a csillogó vizet. Nem egyszer, amikor így figyeltem, meglepődtem, hogy előtte sosem láttam annyi repülő rovart a víz fölött. Legnehezebb a legkisebb egyedek megfigyelése, de éppen ezek a halak kedvenc eledelei. Ha nem nagyon tudjuk, milyen legyet használjunk, megpróbálkozhatunk, több fantázialégy kipróbálásával is. Annak ellenére, hogy sok esetben nem emlékeztetnek az úszókra, mégis meglepően eredményesek. Ilyen taktikát sokszor alkalmaztam sikeresen gyenge rajzásnál, amikor tulajdonképpen sok volt a rovar de kevés volt a gyűrű, vagy a nagyon intenzív rajzáskor, amikor gyengén ettek a halak.
Ebben az utolsó esetben hasznos volt a teljesen eltérő légy használata - azoktól eltérő, amelyek éppen rajzottak. Pl. a kis kérészek rajzásakor meg lehet próbálni a nagy legyet.
Sajnos nem tudom egyértelműen meghatározni, hogy hol, milyen legyet kell használnunk. Folyóink katasztrofális szennyezettsége nagy kilengéseket mutat a rajzásoknál. Az intenzív rajzás egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy év múlva is hasonló lesz. Ez a szituáció minden folyószakaszon azonos, a rovarok pusztulnak és szaporodnak, amit sajnos nem lehet előre látni.
Ha már semmi sem segít és tanácstalanul állunk a vízparton, lélegezzünk nagyot, hiszen nem vérre megy a dolog. Ilyenkor jó, ha abbahagyjuk a horgászást, tüzetesebben szemléljük a bennünket körülvevő környezetet, és próbáljuk megérteni, hol a baj. Mindig lehetséges valamilyen sikeres módszer, csak jó ötletnek kell adódnia. Azokat, akik nem találnak ki semmit, legalább azzal vigasztalhatom, hogy én is gyakran álltam tanácstalanul a víz felett és a mai napig nem tudom, hogy milyen hibát követtem el, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez még nemegyszer elő fog fordulni.


A száraz legyezés technikája

A száraz legyet úgy vezessük a vízen, hogy élethűen utánozza a rovart. Alapelv, hogy a műlégy úgy mozogjon, mintha azt a rovar tenné, amely nincs zsinórra kötve. Mint általában, minden alapelvnek lehetnek kivételei. Eben az esetben olyan sok van, hogy kételkedhetnénk helyességében. Tanácsolom: általánosságban irányítsuk, ha másként kezd mozogni a légy, tudatosan irányítsuk a mozgását. Fontos ennek megértése. Minden nem természetes mozgást nekünk kellene kiprovokálnunk. Élő légy, pl. kérész vagy tegzes, a kikelés után a felszínre jön és a felszíni feszültségnek köszönhetően, úgy mozog rajta, mintha az, szilárd talaj lenne. A mi műlegyünk kicsit másképp úszik, mert áttöri a felszínt, és nem csúszik rajta. A halak gyakran így válogatják a mozgó rovarokat. Ez gyakori a tegzesek kikelésekor, amelyek szó szerint táncolnak a vízen, vagy a kérészek esetében, amikor a szél hajtja őket. Ezt a mozgást nagyon nehéz utánozni. A legjobb eredményeket akkor értem el, amikor csak finoman mozdítottam a legyet, hogy csak kicsit hullámozzon a víz. Ennél a módszernél jó dolog az úszó használata. A légy magasabban úszik és kisebb nyomokat hagy a felszínen. Erősebb és kifejezőbb nyomokat hagyhatunk a csalival, ha tegzessel pisztrángozunk. A műlégy vezetésének utolsó fázisában kapnak a pisztrángok.
Egész idő alatt figyelemmel kísérjük a legyet, hogy szükség esetén villámgyorsan bevágjunk. Ha észrevettük a gyűrűt, feljebb tesszük a legyet, és oda vezetjük. Ha nem kap rá a hal, hagyjuk, hogy a légy elhagyja a helyet, ahol a hal tartózkodik, és újra próbálkozzunk.
Különböző módon kapnak a halak. Ha mindig egy helyen látjuk a rablást, igyekezzünk nagyon pontosan bedobni a legyet, úgy hogy pont rá irányuljon. Előfordul, hogy a hal intenzíven kapkod és ugrál a rovarokra, miközben köröz a vízen, sokszor 2m átmérőjű körben. A felszín alatt álló halak változtatják a helyüket. Nehéz eldönteni, hogy hány halról van szó ilyen esetben. A lazacfélék kis helyen vadásznak a felettük úszó rovarokra.


Legyezés sodráson keresztül

Legjobb, ha arccal a folyó felé fordulunk és a folyáson keresztül horgászunk. Könnyen keresztül dobjuk a legyet és olyan messzire vezetjük amennyire, lehet. Ha a légy barázdázza a vizet, megismételjük a műveletet. Egész idő alatt arra ügyeljünk, hogy szem előtt legyen a légy. Nem szükséges mellécsapásokat végezni, nincs szükség több horogra, mert ezek gátolnák a gyors bevágást. A legyet a bot csúcsával irányítjuk, miközben bal kézzel engedünk, illetve húzunk a zsinóron. Annál eredményesebb a horgászás, minél kiegyensúlyozottabb, egyenletes a sodrás. Ha a víz alatt akadályok vannak, nehézségek adódhatnak. Ilyen esetben váltakozó gyorsaságú a folyás, és gyakoriak az örvények, az olyan szakaszok, ahol csendesebb a víz, gyors folyással és néhol ellenárral is találkozhatunk. Ha ilyen helyre dobjuk be a legyet, abban a pillanatban elviszi az ár, és nem lesz természetes s mozgása. Ilyen esetben a légy nem készteti a halat kapásra. Hogy ezt elkerüljük, speciális módon tegyük a legyet a vízre. Ilyen esetben szabad zsinórt (pótlást) kell alkalmaznunk, amely az árhoz alkalmazkodva lassan kiegyenesedik, ami időt ad a légynek a szabad mozgásra. Ha az erős sodráson túl akarunk horgászni, kicsit lejjebb kell bedobni és a zsinórt az árral szembe vetni. Az ár először kiegyenesíti, majd lehúzza a zsinór bedobott részét. Ez lehetővé teszi, hogy a légy oda kerüljön, ahova szeretnénk. Az ilyen műveletet (bedobást) egy vezetés alatt kétszer is elvégezhetjük.


Teljesen más a helyzet, ha a hal és köztünk több erős folyás van. Gyakran előfordul ez kőgát alatt. Itt sokkal rövidebb szakaszon vezetjük a legyet. Nem dobhatjuk be a zsinórt többször is az ár ellen vagy a folyáson. Ha a kőgát után akarunk horgászni, úgy végezzük a bedobást, mint eddig, de arra ügyeljünk, hogy a pótlás egy helyre essen.
A zsinór és a légy kiegyenesítik a pótlást. Amíg ki nem nyúlik, a légy helyesen úszik. Aztán kicsit lejjebb dobunk be. Más a helyzet, ha a hal két kő között "szemez". Legjobb, ha alulról közelítjük meg ezt a helyet. Az árral szemben bevetett zsinór és a feszült toldás lehetővé teszik, hogy a légy szabadon mozogjon. Már csak egy lépésre vagyunk a következő ún. árral szembeni horgászattól.


Horgászás sodrással szemben

Ez nem nehezebb módszer az előzőnél, de nagyobb figyelmességet igényel. Lépkedünk az árral szemben, és közben bedobunk. A légy úsztatásánál, bal kezünkkel visszahúzogatjuk a zsinórt. Kisebb távokon a bedobás után a légy úsztatása közben fel kell emelni a botot, és bal kézzel húzogatni a zsinórt, hogy ne mozogjon ellenőrizetlenül. A bedobást megismételjük. Ha a bot vége nagyon hátul van, nehezen dobhatunk vele a fejünk fölött. Legjobb, ha egy orsódobást végzünk és csak aztán a fej fölöttit. Hosszabb távnál, a visszahúzáskor a bot vízszintesen fekszik a víz fölött, míg a bal kéz a csúszó zsinórt visszaengedi. A visszahúzott zsinórt a vízbe engedjük. Csak az utolsó fázisban emeljük fel a bot végét. A zsinór beszedésénél a jobb mutató ujjunk tartja a zsinórt, miközben merőlegesre emeljük a botot. Ha ezt túl lassan tesszük, a hurok, ami így jön létre, akadályozná a helyes bevágást.

De gyorsan sem húzhatjuk a zsinórt, a légy megzavarná a víz felszínét. Ez igen előnyös horgászmód. Vannak olyan helyek, ahol csak így lehet horgászni, és nem látnak bennünket a halak. Ezt a módot nem szívesen alkalmazzák a horgászok, mert nehéz úgy vezetni a felszerelést, hogy előre a légy kerüljön, aztán az előke. Tapasztalataim bizonyítják, hogy a halak csak ritkán kapnak fordított esetben a legyekre, miközben a légy előtt úszó előke nem zavarja őket. A halak nem egy esetben úgy kapnak a légy után, hogy megfordulnak a sodrásban, és utána úsznak. Javaslom, hogy próbálják ki ezt a módszert. Ez olyan művészet, amelyet minden legyező horgásznak ismernie kéne, főleg annak, aki jó eredményeket szeretne elérni a sportversenyeken. Sajnos nem alkalmazható mindenhol.


Horgászás a sodrásban

A módszer lényege a légy vezetése a sodrással. Az alattunk lévő vízterületen horgászunk. Ilyenkor láthatnak bennünket legjobban a halak. Meg is ijeszthetjük, néha már a hullámok is elriasztják őket. Nehéz figyelemmel kísérni a legyet, és helyesen vezetni. A legrosszabb ebben a módszerben az, hogy kevésbé sikeres a bevágás. Úgy kell bedobnunk, hogy kicsit szabadon legyen a zsinór, és a légy is szabadon merüljön. Rövidre dobjuk a zsinórt (ejtőernyő dobás), a botot merőlegesen tartjuk és vezetjük a száraz legyet az áron a bot csúcsának beengedésével. Az utolsó fázisban a bal kezünkből kiengedhetjük a zsinórt, hogy kicsússzon a botgyűrűkből. Igaz, nem engedhetjük ki egészen a kezünkből, ezért ujjaink közül engedjük, hogy a kellő pillanatban gyorsan bevághassunk. Óvatosan végezzük a bevágást, hogy ki ne tépjük a legyet a hal szájából.


A legyek szemmel követése és a bevágás

Képzeljük el a következő esetet. Úszik a rovar a vízen, egyszer csak megpillantunk egy hatalmas örvényt vagy pár légbuborékot - ez a kapás. Most hirtelen meg kell rántani a zsinórt és bevágni. A száraz léggyel való horgászatnál a halak ugyanis maguktól nem igen akadnak horogra, csak ha egészen mélyre nyelik le a legyet. A halak megakasztása teljesen különböző lehet. Néha ez lassan megy, míg kapásunk lesz a vízen, ha a halak nagyon gyengén kapnak, vagy éppen nagyon gyorsan, ami alatt csak a másodperc néhány töredékéig tartják a legyet a szájukban. Nehéz megmondani, hogy mitől függ ez. Azokon a helyeken, ahol gyakran megfordulnak horgászok, biztos, hogy óvatosabbak a halak. Hányszor láttam, hogy a gyönyörű pisztráng egészen a légy alá úszik -a szívem a torkomban dobog - de ő csak megnézi magának, és már úszik is vissza a mélybe. Ha beveszi a legyet, nagyon gyors a kapás, villámgyorsan kell bevágni, hogy sikeres legyen az akció. Ez a gyors bevágás gyakran végződhet a légy leszakadásával, különösen akkor, ha a kezdő horgász (vékony az előke, vagy a ma divatos merev bottal horgászik. Csodálkozni fog, hogyan szakadt el az előke. Nem volt gyorsabb a bevágás a szokásosnál. A nehéz legyező zsinór az oka. Ezt megelőzve a horgászok úgy állítják be az orsó kékét, hogy tompítsa a bevágás erőfeletti energiáit, de ez sem jó módszer, mert így is leszakadhatnak a legyek. Legjobb, ha kezünkben tartjuk a zsinórt és így tanulunk meg bevágni. Igyekezzünk úgy bevágni, hogy a zsinórt húzzuk a vízen, és nem rántjuk ki az egészet a vízből. A vízen húzott zsinór anyaga és nagy ellenállása megkönnyíti a horog beakadását a hal szájába. Ha ennek ellenére is leszakadnak a legyek, használjunk vastagabb zsinórt, vagy a bevágásnál emeljük kicsit fel a kezünket. A bot csúcsának útja így sokkal rövidebb lesz és a bevágás finomabb. Nem mindig fontos a hirtelen bevágás. A légy eltűnése nem minden esetben jelenti azt, hogy a hal bekapta. Sokszor féken kell magunkat tartanunk, mert a késleltetett bevágás lesz sikeres. Emlékezzünk arra, ha néhány bevágás után sincs kapcsolatunk a hallal. Ilyenkor idegeink gyakran kikészülnek, magunkat hibáztatjuk, hogy hiányzik a reflexünk. Legjobb megoldás, ha a bevágással várunk néhány másodpercet. A bevágás szempontjából sem mindegy, hogy hogyan vezetjük a legyet. A sodrással szembeni és az azon keresztüli horgászásnál legsikeresebb a bevágás.

Rosszabb az eset a sodráson való horgászásnál, mert ilyenkor kihúzzuk a legyet a hal szájából.
Hogy jó és gyors legyen a bevágás, látnunk kell a vízen a legyet. A sima vízen jól megfigyelhető. Sokkal nehezebb megfigyelni, főleg a kis legyeket, hullámzó vízen, vagy azon a víztükrön, amely visszaveri a napsugarakat, és vakító hatást idéz elő.


Az, hogy hogyan látjuk a legyeket a vízen, nem csak a mi látásunktól függ. Ez művészet, amit meg lehet tanulni.
Előre kell látni, hova esik a légy, ott kell keresni, de szélben ez sem könnyű. Meg kell keresni és elkülöníteni a többi rovartól. Ha gondot okoz a légy figyelése, először próbáljuk meg közelebb dobni, hogy jól lássuk a vízen. Aztán fokozatosan növeljük a távolságot, hogy megtanuljuk szemmel követni egyre távolabbról is. A könnyebb észrevétel érdekében a legyekre tehetünk fehér szárnyakat, még ha - általános nézettel ellentétben - a színük nem mindig kedvező. A horgászhely kiválasztásánál igyekezzünk úgy állni, hogy a fény segítsen. A nyugodt, fénylő víztükrön (este széllel szemben) jól láthatóak a sötét legyek. Ha hátunk mögött lesz a nap, a vízen nagyon jól láthatjuk majd a világos legyeket, pl. a fehér szárnyakkal készülteket.
A figyelésnél segít a polaroid szemüveg, csakúgy, mint a kalap vagy a sapka, amely véd a vakító napsugaraktól. A polaroid szemüveg elnyeli a víztükörről visszaverődő napsugarak egy részét. Az elnyelődés nagysága függ a napsugarak fokától is: leghasznosabb a délelőtti és a kora délutáni órákban, legkevésbé hasznos este. Arra is jó, hogy megfigyeljük, mi történik a víz alatt. Késő este, amikor már semmit sem láttunk, de a halak hangosan jönnek fel a mélyből, hallás után történhet a bevágás. A sötét beálltára való tekintettel a halak kevésbé óvatosak, nem riadnak meg akkor sem, ha meglátnak minket.


Horgászás két léggyel

Két legyet használni az előkén? Az én feleltem: törekedjünk csak eggyel horgászni, mert két légy nagyon megosztja a figyelmünket. Főleg akkor, ha nehéz a pálya (pl. gyors folyás). Csak az egyikre koncentrálunk, és éppen a másikra kap a hal. Ezért késünk a bevágással, vagy idegesen végezzük, és leszakad a légy. Könnyebben bogozódik össze az előke, és ha sötétben horgászunk kibogozása hosszadalmas. Ezen kívül, a légy gyakran bogozódik a főzsinór köré, ezért előkének használjunk keményebb, vastagabb damilt. Az összegubancolódott zsinór elriaszthatja a halat. Mindezek ellenére gyakran használok két száraz legyet, főleg akkor, ha nem tudom, milyen legyet kell használnom az adott szituációban, az adott helyen. Tehát két legyet próbálok egyszerre. Előfordul, hogy a halak intenzíven kapnak egy légyfajtára, míg egy kicsit gyengébben egy másik fajra. Ekkor két fajta legyet kötök fel, és arra a légyre koncentrálok, amire jobb a kapás. A másikat csak mellékesnek tekintem - időről időre rá is akad valami. Tudom, hogy ha két azonos legyet kötnék fel, a nyerő típusból több halat fognék, de sosem horgászom két azonos léggyel.


Nimfák

A horgászok nimfának nevezik a vízben élő rovarok zömét, amelyek a víz áramlásával közlekednek. Ahhoz, hogy a műlegyek mozgása természetes legyen, nagyon szabadon kellene őket engedni a zsinórral, de ilyenkor nem lenne észlelhető a kapás, ezért úgy kell vezetni a legyeket, hogy állandó kapcsolatban legyen velünk, de úgy ússzanak, mint az élő rovarok a sodrással. A mi vizeinkben élő nimfák mozgása igen behatárol. A peterakástól kezdve egyre a mélybe sodorja őket az ár. Hogy az egész populációt ne sodorja a tengerbe, a szárnyas kifejlett egyedek, az árral szemben repülnek, és a fölött a boly fölött rakják le petéiket, ahol feljöttek a vízből. Biztosan észrevették már, hogy tegzesek és kérészek a kikelés után az árral szemben igyekeznek repülni. Ez azokra a rovarfajokra értendő, amelyek élete egyformán köthető a vízhez és a szárazföldhöz. Ezzel szemben az egész életüket a vízben töltő rovarok, pl. a bolharák nagyon jó úszó és az árral szemben is képesek haladni. Már leírtam, hogy a nimfákat hagyni kell úszni a sodrással. Ez leginkább a gyengén úszó rovarokra vonatkozik, mint pl. tegzes. Érdemes a vízfelszínhez közelítő rovar mozgását utánozni. A legtermészetesebben vezessük a legyeket, és ha ez nem sikerül, akkor a megfelelő mozgást. Minden gyors vagy lassú mozgatás károsabb lehet, mint a légy szabad vezetése. Ez olyan, mint az illatanyagok adagolása a csalikban. A specialisták azt állítják, hogy minden illatosítás rosszabb lehet, mintha egyáltalán nem illatosítanánk.


Rövid nimfa

A rövid nimfával való horgászást a 70-es évek második felében kezdték használni a podhaliai horgászok. Nehéz megmondani, hogy ez lengyel találmány, vagy egy tudományos plágium. Nyugaton már előtte használtak hasonló módokat (hasonlókat, de nem ilyeneket). Azért beszélek róla, mert ennek köszönhetően legyező horgászaink híresek lettek külföldön is. Többféle neve is van: lengyel nimfa, rotációs vagy rövid nimfa. Sok legenda született a módszer sikeréről, amelyek elterjedtek nyugati barátainknál. Minden sikert ennek tulajdonítanak, de a fele sem igaz, mert pl. nem alkalmazható tavakon. Az olaszországi legyezős világbajnokság után, és Új-Zélandon, a versenyzők és a szurkolók szó szerint kirabolták nimfás dobozainkat, egyáltalán nem hittek nekünk, hogy a verseny alatt nem használtuk őket. Pl. Olaszországban fekete és sárga tollú legyet és nagy szárazlegyet, Új-Zélandon szitakötőnimfákat (tavon), ún. billereket (folyókon), és nedves legyeket March Brown (csatornákon) használtam. A leg szórakoztatóbb az volt, hogy a legrafináltabb nimfáknak volt a legnagyobb sikerük. Amelyeket a leghasznosabbnak tartottam, senkit sem érdekelt. Talán nagyon egyszerűek voltak. Be kell ismernem, hogy nem igen köt le ez a horgászmódszer. Biztos azért, mert sosem horgásztam jól úszóval, és biztosan nehezebben tanulnám meg. Azon kívül, ez a módszer, még ha nagyon sikeres is - szerintem - nincs semmi köze a legyezéshez, mert a legyező zsinórra egyáltalán nincs szükség. Helyettesíthetjük damillal, amely tulajdonképpen a legjobb erre a horgászmódszerre. Aztán már a legyező botra sincs szükségünk, és eljutunk oda, ahol csak a csali van kapcsolatban a legyezéssel - és ez bizony igen kevés. Annak ellenére, hogy nem vagyok híve ennek a módszernek, bevallom, hogy nagyon érdekes és izgalmas, főleg ha gyakoriak a kapások. Sokszor ez az egyetlen módszer a hal kifogására.

Érdemes megismerni. A rövid nimfa nálunk igen ismert és kedvelt, főleg a Dunajecen, ahol legelőször kezdték alkalmazni. A horgászat technikájának alapelve, hogy szinte a bot csúcsa alatt horgászunk. A kis távolság a bot és a légy között megkönnyíti a légy vezetését, nem riadnak meg a halak, ha ilyen szorosan közelítünk hozzájuk. Biztosan megijednek de nem egyformán. Az általános nézet ellenére félénkebb a pisztráng, és legóvatosabbak a fehér halak, pl. fejes domolykó. Ott jó ez a módszer, ahol a halak szemmel követhetik, mi történik mi található a felszínen, ahol biztonságban érzik magukat. Kissé zavaros vízben, mély folyókban gyakran használunk rövid nimfát. Jól vezethetők a nimfák, mert a változó áramlás elfedi a helytelen mozgásokat. Minél sekélyebb és tisztább a víz, annál sikertelenebb ez a módszer és nehezebben alkalmazható. A botcsúcs alatt horgászunk. Minél távolabb akarunk bedobni, hogy ne riasszuk el a halakat, annál hosszabb botot kell használnunk. A legalkalmasabbak a 2.75-3.25 m-ek. Ez a horgászmód, de főleg a gyakori dinamikus dobások nem engedik a hosszú zsinórok alkalmazását, mert nagyon fárasztják a kezet.

Természetesen legjobb lenne a hosszú teleszkópos botok használata, mint az úszóval való horgászásnál. De ez már nem lenne legyezés. A rövid nimfával való horgászásnál úszó zsinórt használunk és néhány horgász a fonott dakron zsinórt is. Kis súlyának köszönhetően az összeállítás érzékeny. Mit tegyünk, hogy legjobb legyen a kapcsolatunk az úszó nimfákkal, és természetesen vezessük őket? Közel kell horgászni és a legjobb kapcsolatot kell tartani a léggyel, ezért vékonyabb műszálakat használunk, pl. 0.12-0.18 mm. Az előkét a légy vezetésénél ki kell feszíteni, ehhez segítenek a kellően terhelt legyet. A legyek terhelése, nem csak a gyors és mély merülést segíti elő, bár ennek is nagy a jelentősége. A rövid nimfával való horgászásnál, mindig két legyet használunk, ez lehetővé teszi a könnyű és kisebb nimfák használatát. Ha a műszál kicsit ferdén helyezkedik el a vízben, akkor az előke hosszának nagyobbnak kell lennie a víz mélységénél.

A leírtakból biztos sok dolog természetesnek tűnik, főleg azok számára, akik, már horgásztak úsztatással, mert a rövid nimfával való horgászás, nem nagyon különbözik az úszóval történő horgászásnál. Ezért könnyen elsajátítható a rövid nimfával való horgászás azok számára akik már horgásztak úsztatva. A rövid távolság és a zsinór megemelése a víz fölött lehetővé teszik a nimfák szabadabb vezetését. Lassabban vezethetjük őket a víz felszín sodrásánál. Miért fontos ez? Megértjük, majd ha megnézzük a befolyások gyorsaságát. A sodrás gyorsasága más a víz színén és más víz közt. Legnagyobb a mélyedés közepén és a víz színén lesz, legkisebb pedig a mélyben. Különösen érezhetőeke ezek a különbségek a nagy sodrású folyókban, ahol sok a víz alatti akadály. A kövek mögött létrejönnek az örvények és az ellenáramlás.

Ha a legyeket egész mélyre merítjük, és a zsinórt az előkével a felső vízszint gyorsaságával megegyezően vezetjük, akkor gyorsan a mélybe kerülnek a nimfák. Néhány tipikus nimfát láthatunk a képen.

Mindegyik ólomlamellával terhelt, de szerkezetük igen egyszerű. Többségük szőrtelen.
Ha már elkészítettük a megfelelő felszerelést, arccal, az árral szemben állva, a zsinórvezető gyűrűkön csak annyi zsinórt engedjünk, hogy ne legyen hosszabb 0.5-l.5 m-nél. A maradékot kicsit messzebbre dobjuk tőlünk és a zsinórt a mélybe helyezzük. Engedjük, hogy a zsinór vége a víz fölé kerüljön. Az emelés magassága függ attól a mélységtől, amelyben szeretnénk horgászni, és hogy milyen hosszú az előkénk. Most vezessük a nimfákat az áramlásban, miközben a feszített előke segítségével tartjuk velük a kapcsolatot. Nem húzhatjuk őket nagyon gyorsan. Tulajdonképpen a bot csúcsával húzzuk a lassan engedő zsinórt. A tempó kicsit lassúbb a víz folyásánál. A nimfák megfelelő tempójú vezetése fél siker. Ha a zsinór alánk kerül, vakon bevágunk, és az egész műveletet megismételjük. Lásd a képen, legyek vezetése rövid nimfánál. Ha nagyon finomak a kapások és a fogott halak nehezen húzhatók ki a vízből, lerövidítjük a szakasz hosszát, amelyen vezetjük a legyet. Engedjük a nimfákat rövid szakaszon úszni, hogy a halnak legyen ideje a kapásra, és vakon bevágunk. Próbáljuk a legyek vezetését harmadannyi vagy felényi zsinóron, ahogyan engedi a felszerelésünk.


Ennél a horgászmódnál átfésüljük az egész vizet, miközben mindig mélyebbre engedjük a legyet. Ha sok a hal, megtaláljuk a megfelelő ritmust -bedobás- rövid vezetés - bevágás stb. egy idő után gyakorlatilag már csukott szemmel is horgászhatunk. Nemigen ajánlom ezt a módszert, csak a teljesség kedvéért írok róla.
A rövid nimfával való horgászásnál minden műveletet energikusan és gyorsan kell elvégezni. Tekintettel a gyakori bedobásokra és a legyek merülési idejére, igyekeznünk kell, hogy a legyek minél tovább legyenek a vízben. Ezért a bedobás nem hasonlít a klasszikusra már a zsinór rövidsége miatt sem. Messziről ez az orsódobás valamelyik verziójára hasonlíthat, a mód neve: "forgó nimfa". Úgy horgászunk, hogy a botot vállmagasságban nyújtott kézzel tartjuk. Ez a fekvés elősegíti a zsinór gyors átdobását, és lehetővé teszi a nagyobb távon való horgászást. Itt bevághatunk orsóval is, de inkább a kézből való bevágást javaslom. Egyszer ugyanis az orsóval való bevágásnál egy nagy halam bánta. A bevágásnál jelentős ellenállást éreztem, mielőtt észhez tértem volna a hal villámgyorsan elindult a sodráson, segítette a nagyon gyors áramlás.

Míg az orsóval bajlódtam, a hal megfordult a víz alatt és leszakította az előkét. Mindez egy pillanat műve volt. Természetesen az erős fékezés volt az oka. Azóta mindig kézzel végzem a fékezést, bevágást, finomra állítom a féket. Kapás esetén a gyorsan úszó hal után tudjuk engedni a zsinórt lehetővé téve, hogy időt nyerjünk a bot felemelésére, és a hal vezetésére.

Ennél a módszernél kicsit másképp néz ki a bevágás, mint a többinél, ott jobb kezünkben tartottuk a botot, balban a zsinórt. Ebben az esetben viszont a jobb mutatóujjunkkal tartjuk a zsinórt, ebben a kézben van a bot is.
Leggyakoribb hibák:

1. távoli dobások, nem vezetjük a legyeket a bot alá, s ez előidézi az oldalra sodródást
2. a legyek igen gyors vezetése
3. a nimfák igen hosszú vezetése a vízben
4. kis energiájú és dinamikájú tempó
5. a bot rezgése, amitől nem lesz természetes a legyek mozgása


A rövid nimfa változatai

Sok módosítása létezik, amely az általános verzióból indul ki. Érdekes dolog a vezetésnél alkalmazni valamiféle "provokációt". A legyek vezetése közben a zsinór kihúzásával és engedésével előidézhetjük a legyek emelkedését és süllyedését
A halak figyelmét felkelti a légy ilyen típusú kihúzása. Óvatosan csináljuk, nehogy túlzásba essünk, mert meg is szüntethetnek a kapások. Legsikeresebb a zsinór néhány centis megemelése. Ezt a műveletet az utolsó fázisban, a bevágás előtt végezzük. Az utolsó fázisban a bevágás helyett lehetővé tehetjük a legyek szabad úszását, hogy az előke elé kerüljenek. Néha tudatosan hagyhatjuk oldalra sodródni őket. Ilyenkor messzebbre dobjunk, előre és az áramláson keresztül könnyedén húzzuk a legyeket. Lehet gyorsabban is húzni, úgy, mintha az áramlás vinné. Néha úgy is vezethetjük a legyet, mintha megelőznék az előkét (utána van a légy).


Ilyenkor gyakran használunk egy nagy nehéz nimfát, és egy kisebbet. A nagy nimfa a terhelés szerepét tölti be. Így horgászunk az olyan nimfákkal, amelyek maguktól sosem merülnének a víz alá. Az előke előtt vezetett legyeknek előnye, hogy sosem úsznak gyorsabban, mint a víz sodrása. Lassabban úsznak, éppen fordítva, mint a klasszikus nimfa eseténél. Következménye, hogy a legyek felkerülnek a felszínre. Ez a módszer sikeres lehet, ha a halak nem reagálnak a légy "normális" vezetésére. A sorok olvasása közben, furcsállhatják a leírtakat, mert azt ajánlom, amit a rövid nimfánál gyakori hibaként említettem. Gondolom, hogy ezzel az alapvető módszerrel kell kezdeni a horgászást. Ha nem sikeres, akkor próbálkozhatunk a különböző variációkkal. A rövid nimfával való horgászásnál csak a közelünkben lévő vizet horgászzuk meg. Ha nagyobb területet szeretnénk meghorgászni, gyakran kell a helyünket változtatni. Mehetünk az áramlással vagy vele szemben. Eleinte a sekély vízben horgászunk, egy bizonyos szakasz után visszafordulhatunk, újra végighorgásszuk, de már néhány lépéssel beljebb megyünk. Így járjuk be ezt a helyet néhányszor, amíg teljesen át nem horgásztuk. Ahelyett, hogy visszafordulunk, mehetünk kanyarogva is. Mit tegyünk, ha mély a víz vagy megijednek a halak? Ilyenkor messzebbről horgászunk, úgy hogy a zsinór egy része a vízen feküdjön. Így horgászhatunk erős szélben is. Ha a zsinór a vízen fekszik, akkor már csak egy lépésre vagyunk attól a horgászástól, amelynek hosszú nimfával való horgászás a neve.


Hosszú nimfa

Ez nem minden esetben helyes megállapítás, mert a távolság, amelyen horgászunk, nem lesz mindig olyan, amilyenre az elnevezéséből következtethetnénk. Ide soroljuk a nimfával való horgászás összes módozatát. Megkülönböztetésként használom a rövid nimfától. Ennél a módszernél leglényegesebb a vízen fekvő zsinór. Ha az csak néhány cm, a módszer nem különbözik a rövid nimfától. Nem könnyű határt szabni a két módszer között.

Az úszó zsinór vízre helyezésénél figyelnünk kell a végét, ahol észlelhetjük a kapásokat. A zsinórt az ár viszi magával. Semmit sem tehetünk, hogy a zsinór lassabban ússzon, mint a felső vízszint, csak gyorsíthatunk a mozgásán. A sodrással szembe fordulva horgászunk. Ügyeljünk arra, hogy a zsinór és az előke ki legyen egyenesítve. Ezért a zsinór végét figyeljük, és bevágással reagálunk minden megállására vagy húzására. Fontos, hogy a zsinór, amíg lehet, az árral megegyezően feküdjön, mert máskülönben a sodrás lehúzza. E módszernek is vannak hibái. Minél hosszabb a dobás, annál hosszabb zsinór lesz a vízen. Ezért rosszabbul lehet látni majd a kapásokat. Ez olyan, mintha növelnénk az úszó tömegét, amely szerepét most a vízen fekvő zsinór tölti be. Leszögezhetjük, hogy a módszer csak a döntő kapások esetében sikeres. Más a helyzet, ha nehéz nimfák helyett, a víz alatt úszó könnyű nimfákat használunk. Ezek a zsinórral megegyező gyorsasággal úsznak, és nem húzzák le azt. Ha jól választjuk ki a behúzás sebességét, (kicsit gyorsabb a természetes sodrásnál) érezhetjük, a kapcsolatot a legyekkel. Ilyen esetben merülő zsinórokat használhatunk. A sodrással szembeni nimfával történő horgászásnál csak azokat a helyeket tudjuk meghorgászni, amelyek a mi álláshelyünk fölött vannak. Nemigen dobálunk át az áramláson. Ha így teszünk, a vízen fekvő zsinór középső része ki lesz téve a víz erős nyomásának. Ezért a nimfák egyre gyorsabban fognak mozogni és felúsznak ferdén a sodrásra, mert a víz és a sodrás húzza őket.

Ezért ha a sodráson keresztül akarunk horgászni, meg kell akadályozni, hogy ne húzza le az előkét, amivel előidézné a nimfák természetellenes mozgását.

Ezért a zsinór középső részét az árral szemben dobjuk be, hogy S alakban helyezkedjen el, és a sodrás lassan kiegyenesíti. A nimfák egészen addig lesznek szabadon vittek, amíg a zsinór a nyomás hatására teljesen ki nem egyenesedik. Arccal szemben állunk a sodrással. A folyón keresztül dobjuk a legyeket. Olyan legyen a dobás, hogy a legyek egy helyre essenek az előkével. Ez nagyon megkönnyíti a merülésüket. Most az árral szemben S alakban dobjuk be a zsinórt.

Tovább vezetjük a nimfákat, miközben figyeljük, míg az ár ívbe nem sodorja. Meg kell érezni azt a pillanatot, amikor a zsinór kezdi kihúzni a legyeket. A kapás sokszor éppen ebben a pillanatban jelentkezik. Lehet nehezen észrevehető is, ezért mindig vakon kell bevágni.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezek a módszerek elsősorban olyan legyek vezetésére szolgálnak, amelyek mozgása mindinkább hasonlít a természetes mozgáshoz. Nehéz figyelni a kapásokat, főleg ha gyengék. Meg kell jegyeznünk, hogy minél hosszabb a vízen lévő zsinór, annál nehezebben győződhetünk meg a kapásról és nehezebb a légy helyes vezetése is. A módszer előnye pedig az, hogy érzékenyebb, mint az árral szembeni nimfával való horgászmódszer. Mindkét módszernél a zsinór jelzi a kapásokat. Az első esetben az egész zsinór vízen fekvő része, a másik esetben pedig a zsinór kezdő szakasza párhuzamosan a sodrással úgy, hogy ennek az "úszónak" a tömege ilyenkor sokkal kisebb.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a hosszú nimfával való módok kevésbé érzékenyek, mint a rövid nimfával való módszer. Hogy jobban látszódjék, a zsinór végén indikátort használnak kapásjelzőként. Gyakori a habszivacs, melynek egyik oldala be van kenve ragasztóval. Az ilyen habszivacs kockát vagy félkört egyszerűen felragasztjuk a műszálra vagy a zsinór végére. A habszivacs lebeg a vízen, foszforeszkáló színekkel van festve ezért jól látható. Jó jelző lehet egy műszál csomó is, amely nem szívja a vizet, a zsinór és az előke között lóg egy damilon. Az utóbbi években elterjedt egy műanyag indikátor, amely a gyurmához hasonlóan formázható. Az ilyen golyócskákat a zsinór köré lehet feltenni. Nem mindig úgy vezetjük a nimfákat, hogy szabadon ússzanak az árral. Néha sikeresek lehetnek a "megtartott" nimfák vagy a vízen keresztül húzottak is.

Ennél a vezetésnél nem lényeg, hogy látjuk-e a zsinór végét, mert a zsinóron észlelhetjük a kapást, de gyakori lesz a halak önakasztása. Az ilyen vezetésnél merülő zsinórt használjunk. Legegyszerűbb lesz keresztüldobni vagy csak a sodrásban tartani a zsinórt, lehetővé téve a legyek úszását az árban. Terhelt vagy könnyű nimfákat és merülő zsinórt használhatunk. Hogy milyen mélyre akarjuk vinni a legyeket, függ a sodrás gyorsaságától és vízben lévő akadályoktól. Nyugodt vízben elegendő a terhelt nimfa és az úszó zsinór, gyors sodrásban legmegfelelőbb a merülő zsinór használata. Ilyen vezetés mellett a halak tulajdonképpen önakasztást végeznek. Feltéve, ha jól tartjuk a botot.
Ha ez a módszer nem hatásos, akkor bevágással reagálunk, legjobb, ha kézzel húzzuk a zsinórt. A csali hatékonyságát növeljük, ha nem vezetjük végig a zsinórt, hanem lehetővé tesszük a legyek sodródását az árral. A nehéz légy és az úszó zsinór használatával elérjük, hogy a nimfák felfelé sodrottak lesznek. Az ilyen nimfavezetés igen sikeres, főleg, ha úgy sikerül őket vezetnünk, hogy mindig szem előtt tudjuk őket tartani és természetes a mozgásuk. Gyakoriak a nehéz, ólomfejű nimfák. Ilyen esetben bal kezünkkel lassabban vagy gyorsabban, agresszívebben is visszatarthatjuk. A halak számára érdekes a nimfák ívben történő felbukkanása a vízre. A következő módon érhetjük ezt el: kicsit árral szembeni a bedobás, várunk, míg a legyek és a zsinór elmerülnek, és a zsinórt könnyen megtartjuk a sodrásban. Hasonlóképpen vezetjük a vízfelszín alatti nimfákat is. Ha az áron keresztüli dobás sikeres is, igyekezzünk, hogy minél kevesebb legyen.

Inkább a sodrással dobálunk, úgy hogy a legyek minél kevesebbszer ússzanak keresztül rajta. Most a botot és a zsinórt párhuzamosan tartjuk, a vízzel vagy gyengén engedünk a zsinóron bal kezünk ujjai közül. Az áramlásból kicsit lassabban úszó nimfák, a felszínhez közelítő természetes rovarokat utánozzák. Ha nagyon óvatosak a halak, legjobb a nimfákat úgy vezetni, hogy az árral, egyforma sebességgel ússzanak. Néha hasznos, ha teljesen megállítjuk a nimfákat. Gyakran mégis jobb, ha csak könnyen tartjuk őket. Ez a lassítás idézi elő, hogy a legyek felússzanak a felszínre. Minél lassabban vezetjük a nimfákat, annál nehezebb lesz a bevágás. A visszahúzás ideje alatt vagy a lassított úsztatásnál a halak önakasztódnak.
Más lesz ez a nimfák szabad és természetes vezetésénél, amikor gyakorlatilag nincs velük kapcsolatunk, mert az összeállítás előkéje szabad. Ilyen módszernél nem tesszük a botot párhuzamosan a víz felszínnel, hanem a csúcsát emeljük fel. Segít vezetni a legyet, de nehezebb észrevenni a kapásokat, mert nem érezhetőek a zsinóron. Az ilyen módnál figyelmesen kell követnünk a legyeket. Miért? Mert a kapások a víz színén kifejező nyomokat hagynak. Ezért vágunk be minden esetben, ha a legyek közelében valami mozgást észleltünk.
Ilyen módszerekkel horgászunk "pupa" típusú legyekkel, amelyek a kikelő tegzeseket és kérészeket utánozzák. A kérészek nimfáit igyekezzünk természetesebben vezetni, mint a tegzesekét.

Ha úszó nimfákat használunk csalinak, akkor a horgászati módszer olyan, mint a szárazléggyel való horgászatnál. Ahogy már említettem, sok nimfás horgászásnál, a zsinór az úszó szerepét tölti be, a zsinórvég figyelésének megkönnyítésére, amivel összefüggenek a kapások, indikátorokat fejlesztettek ki, amelyekről már írtam. De ezeknek is vannak hátrányaik, és ezért sok horgász nem szívesen használja őket. Néhány évvel ezelőtt Vojtech Szymski barátom igen érdekes indikátort talált ki. Kicsi és könnyű nimfákkal való horgászásnál a műszálon lévő csomót szilikonnal kezelte és ezt figyelte. Ha eltűnt a felszínről, akkor bevágott. Jó, de nem tökéletes módszer, mert csak a nagy területeken használható és nagy figyelmet igényel. Jobbötlete támadt Krzysztof Sasulának - az előkén lévő csomóba tűzött egy darab fehér libatollat. Ez a mutató már sokkal jobban volt látható, és jól úszott. Felszín alatti kis nimfákkal is használta. Ilyen indikátorokkal igen érzékennyé tehetjük az összeállításunkat, és egészen kicsi nimfákkal is horgászhatunk. Sodrással szembe dobjuk a felszerelést és magunk felé vezetjük a zsinórt a legyekkel, egészen úgy, mintha száraz léggyel horgásznánk árral szemben.

Kapás esetén eltűnik a toll, és ekkor kell gyorsan bevágni. Ez a mód csendes vizeken bizonyult jónak, amelyeken nem használható a rövid nimfa és a hagyományos pedig nagyon gyenge érzékenységű. Ha a halak nem jöttek a felszínre, vesztett a hatékonyságából. Lejjebb kellett meríteni a nimfát a siker érdekében. Ezért a toll helyett kipróbáltam egy jól úszó száraz legyet. Úgy mutatkozott, hogy ilyenkor sikeres a könnyen terhelt nimfák használata. Azóta alkalmazom ezt a módszert. Különböző száraz legyek tölthetik be az indikátor szerepét aszerint, hogy milyen nagy és nehéz nimfával horgászunk, mert sokszor a halak nem is a nimfákra kapnak, hanem az indikátorra. CDC apró legyeket használok, tegzest. Tulajdonképpen felhasználható minden úszó légy, amit úgy választottunk ki, hogy a nimfa ne merítse el, és jól látható legyen a vízen. Nagyon fontos a jó láthatóság. A száraz legyet, amely a kapás után rögtön eltűnik a víz színéről, egy pillanatra sem veszíthetjük szem elöl. Itt ugyanis nem jelentkezik a csobbanás, örvénylő víz vagy valami nyom a vízen. Egy pillanatnyi figyelmetlenség és elveszítjük a sikeres bevágás lehetőségét. Nagyon fontos, hogy hova rögzítjük a száraz legyet. Ha az összes kapást figyelemmel szeretnénk kísérni, akkor az előke fő szálára kötjük. Ilyenkor az árral szemben horgászunk vagy át a sodráson úgy, ahogy azt a száraz légynél említettem. Horgászni lehet a sodráson is, de akkor nehézségek jelentkeznek a bevágásnál. Legsikeresebb horgászás az árral szemben lesz, amikor a műszál és a zsinór egy irányban fekszenek, elősegítik a gyors reakciót. Kicsit rosszabb a helyzet az áron át történő horgászásnál és legrosszabb a sodráson, mert először ki kell egyenesítenünk, a nem megfelelően letett előke zsinórját, hogy a horog beakadjon a hal szájába. Nagyon fontos a gyors bevágás, fontosabb, mint a száraz légynél. A légy (indikátor) eltűnése jelzi, hogy éppen előtte került a nimfa a hal szájába, a száraz légynél az jelenti, hogy támad a hal. Ez nagyon lényeges különbség.
A műszál a száraz légy és a nimfa között legyen minél vékonyabb. Minél kisebb az ellenállása, annál érzékenyebb az összeállítás és annál könnyebb a nimfát a megfelelő mélységbe meríteni. Különösen akkor, ha nagy nimfákkal horgászunk, amelyek elmeríthetnék a vízen úszó száraz legyet. Az úszó légy közvetlen műszálhoz kötésének van egy hibája - nehezíti a bevágást kapás esetén. A két oldalról lógó műszál elütődik a hal szájától. Hogy ezt elkerüljük, használjunk rövid, oldalsó akasztót. Törekedjünk arra, hogy minél rövidebb legyen, csak néhány cm. Ha hosszabb, nehezebb a megfigyelés, a bevágás is később jöhet létre.


Nedves légy

Nedves léggyel, hosszú zsinórral hasonló módon horgászunk, mint a könnyű és nehéz nimfákkal. Igaz, a nimfák helyett nedves legyeket kötünk fel. 2.6-3.3m hosszú botot használunk. Nem is a bot hossza a lényeg, hanem, hogy jól feküdjön a kezünkben. Néhány esetben a legyek vezetésének a könnyítésére akár 3.6 m hosszú botok is megfelelőek lehetnek. Ennél a módszernél merülő zsinórokat használunk. Leggyakoribb az Intermediate típusú, vagy lassan merülő zsinór, ha nem a mélyben vezetjük a legyeket, használjunk úszó zsinórt is. A leggyakoribb légyvezetés, kicsit ferdén a sodráson. A bedobás után úgy tartjuk a zsinórt, hogy mindig egyforma hosszú legyen. A legyek ilyenkor kis ívben merülnek el. Ha jól vezetjük az összeállítást a halak maguktól fognak akadni. Rossz vezetésnél minden kapást csak gyenge vagy erősebb rántásnak érezzük. Két egészen különböző típusa van a légy vezetésének. Az elsőnél a botot vízszintesen tartjuk a víz fölött, és 180°-os szöget zár a zsinórral. A másiknál merőlegesen tartjuk a botot, és arra törekszünk, hogy minél kevésbé feszüljön a zsinór. Akkor ugyanis csak a zsinórral lenne kapcsolatunk, nem a legyekkel, az ugyanis lóg a csúcsról, és egy nagy ívet alkot. Nem engedhetjük meg, hogy ez a függés a vezetés alatt egyre kisebb legyen. Ha nagyon leengedjük a botot, vagy feszítjük a zsinórt, nem lehet sikeres a bevágás. Ez nem jelenti azt, hogy a zsinór szabad gomolyagban fekhet a vízen. A zsinór tömegéből adódva a halaknak maguktól kéne akadniuk. A vezetés utolsó fázisában a bal kezünkkel finoman felénk húzzuk a zsinórt, miközben emeljük a botot. A legyek emelkedő mozgása az árral szemben igen csábító lesz (főleg a pisztrángokra). A visszahúzás olyan finom legyen, hogy ne változtasson zsinór lógásán. Ilyen könnyű zsinórhúzásokkal megnövelhetjük a legyek eredményességét. Ezt a módszert majd később kifejtem. A nedves léggyel való horgászás megegyezik a hosszú nimfával való horgászással és a streamerrel való horgászással. Ebből adódik, hogy nem könnyű megkülönböztetni a nedves legyek fajtáit a streamerektől vagy nimfáktól. A nedves legyet jó úgy vezetni, hogy természetesen sodródjon a folyó áramlásában. Könnyen tartsuk a zsinórt, az árral szemben dobunk, így a zsinór párhuzamosan helyezkedik el az árral, ezzel megakadályozzuk a legyek kisodródását. Ennek köszönhetően legyeink majd szabadon úsznak lefelé. A bot végét mozgatjuk, miközben engedjük a bal kézben tartott zsinórt. Sikeres variáció a légy vezetése a rövid zsinóron.

Az összeállítást könnyedén magunk elé dobjuk, aztán a bot alá vezetjük. Ilyenkor kettő legyet használunk. A végére tesszük a nagyobb legyet, amely nagyobb ellenállást fejt ki a vízben. A csúcson lévő légy könnyedén feszíti a zsinórt (vezető). A másik légy felemelkedik a felszínhez (ugró). A másik légy felemelkedik a vízfelszínhez. A legyek picit lassabban haladjanak, mint a folyó. Legalkalmasabbak erre a hosszú botok. Legnehezebbek árral szemben horgászni a nedves legyekkel. Ekkor hasonlóképpen horgászunk, mint a hosszú nimfával, de gyorsabban vezetjük az összeállítást, hogy tartsuk velük a kapcsolatot és érezzük a kapást. Gyorsabb kapásoknál maguktól akadnak a halak. Erre a módszerre hagyományosan nagyon finom szőrzetű nedves legyeket használnak, rendszerint (nőnemű) tollból, pl. kacsa vagy bagoly, amelyek jól dolgoznak a minimális áramlásban is és emelik a csali hatékonyságát. Egyaránt használhatunk úszó és merülő zsinórokat.

Streamerek

Lengyelországban a kicsit nagyobb nedves legyeket tekintik streamereknek. Ezek különböző legyek szőrből, tollból, matukák - hosszított uszony (hátuszony) formában, muddlerek - kis botos kölöntét utánzók, pulykatollból és szarvas szőréből készültek, kis halat utánzók, piócát és más élőlényeket a természeteshez hasonló nagyságban. Nehéz megmondani, hogy a halak a kinézetük miatt kapnak-e rájuk, mert bizony elég fantasztikusan néznek ki. A streamerrel való horgászás, az egyik a sok közül, amit leggyakrabban használok. Nem csak a sikeres kapások miatt kedvelem, hanem a kapások hevessége miatt is.

A pisztráng nagyon gyorsan támad, és nemegyszer felugrik a felszínre és ez igen izgalmas. A streamerrel való horgászás nagy előnye, hogy gyorsan áthorgászhatunk nagy területeket. Ennek azokon a folyókon van jelentősége, amelyeket nem igen ismerünk, és csak helyenként találunk halat. Könnyebben lokalizálhatjuk őket, mint a nimfával, amivel lassabban fésüljük át a vizet. A streamer nem lesz mindig hasznosabb. Ha jól ismerjük a helyet, ahol a halak élnek és nem igen kapnak, az ilyen esetben a nimfa jobb csalinak bizonyul.

A streamerrel való horgászásnál erősebb felszerelésre van szükség az eddig használtnál. Leggyakrabban a 2.75-3.3 m és 5-9 AFTM osztályú botokat használnak. A hosszabb botok a nagy folyókon előnyösek, ahol messzebbre kell dobni, de ott is, ahol a folyópart füves vagy bokros, vagy ahol szükséges a hosszú dobás alkalmazása. A nehezebb zsinórok segítik a bevágást. A mi halainkra elég robosztusnak tűnik a felszerelés, ezért a 2.75-3 m botot ajánlom. Az előkére való műszálat a légy nagyságától függően választjuk ki. Rendszerint a 0.25mm műszálat használok. Az előke hossza függ a használt zsinóroktól, ami összefügg a legyek vezetésének mélységével. Minél mélyebbre merítjük őket, annál rövidebb lesz az előke. A streamerekkel lehet horgászni (F) úszó zsinórral is, de én csak a merülő zsinórokat (S) vagy merülő végű zsinórokat ajánlom, amelyek megkönnyítik a halak akasztását. Az úszó zsinór helyett sokkal jobb az intermediate (I) típusú zsinór. Rendszerint nem terhelt streamereket használunk, mert jobban mozognak a vízben. Néhány esetben súlyozom csak őket. Ha, pl. a légy könnyű anyagból készült, ami miatt az eleje vagy a hátulja felemelkedik. Ha ferdén szeretnénk úsztatni a legyet, elejét vagy hátulját leterheljük. (Pl. a muddler feje alá teszünk egy kis ólmot, hogy vízszintesen ússzon). Ha azt akarjuk, hogy lefelé ússzon, a horogra teszünk nehezéket a légy alatt. A legyet leengedjük, visszahúzzuk, nagyon érdekes, a halak számára csábító mozgást fejt ki. Ha mélyebb helyeken horgászunk, súlyozott legyeket használunk. Ilyenek lehetnek mély gödrök, meredek part és a vízi növényzet közepén lévő gát. Tehát mindenütt, ahol a zsinór lemerülése előtt lehúzza a legyet a víz, alá, a kiszemelt helyről elsodorja az ár, és a hely jellege nem engedi meg más módon vezetni az összeállítást. A gyakorlatban kevés ilyen hely van. Ezért az utólag terhelt streamereket ritkán használjuk. A streamernek mozognia kellene a vízben.

Legismertebb vezetése, az ún. agresszív streamer. A módszer alapja, hogy dobás után a zsinórt a streamerrel rövid, erőteljes rángatásokkal húzzuk vissza. A zsinórt jobb mutatóujjunkkal vagy középső ujjunkkal tartjuk, miközben bal kézzel erőteljesen magunkhoz húzzuk. Jobb hüvelykujjunkkal úgy engedjük a zsinórt, hogy állandó kapcsolatban legyünk a legyekkel. A kapcsolat elvesztése nem teszi lehetővé a bevágást. Ilyen esetben a halaknak maguknak kell akadniuk.

Ha a zsinór nagy ellenállást fejt ki a vízben, a pisztráng támadása létrehozza az önakasztást. A siker alapja: a légy helyes vezetése és a megfelelő felszerelés. Mindenek előtt éles horgokat használunk! A jobb bevágást segíti a nehezebb merülő zsinór is. Annak a zsinórnak, amely egésze a vízben van, nagyobb az ellenállása, mint az úszó zsinórnak, ami csúszik a vízen. A zsinórnak és a botnak egy vonalba kell lennie, a zsinór tulajdonképpen a bot meghosszabbítása. Ezt a feladatot veszi át a legyező zsinór. Sosem egyenes, hanem kisebb vagy nagyobb ívben helyezkedik el a vízben. Az ellenállás, amit kifejt a vízben, bőven elegendő a bevágás sikeréhez. Ahhoz, hogy a horog a pisztráng szájába akadjon, kellő ellenállásra kell találnia. Ha a botot egyenesen feltartanánk, a rugózó csúcsától elszakadna a műszál, mert már említettem, hogy a lengéscsillapító szerepét átveszi a zsinór. A bevágás után a botot felemeljük és elkezdjük a fárasztást. Ha a fárasztásnál nem emeljük fel a botot, a hal meghúzza a zsinórt és eltépi az előkét, vagy leakad a horogról. Soha sem szabad bottal megakasztani a halat. Az eredmény fordított lenne, mert ez a mozgás gátolja a helyes bevágást.

A pisztrángot a zsinór balkézzel történő energikus húzásával lehet megakasztani. Az "agresszív streamer" esetében nagyon fontos a dinamikus, gyors mozgása a bal kéznek (zsinórt húzó), mert a légy és a köztük lévő zsinór ezt tompítja. Ha lagymatagon húzzuk a zsinórt a legyek egyenletesen fognak úszni. Arról, hogy milyen módon húzzuk, nekünk kell döntenünk. Néha hasznos az igen finom húzás, amit a halak lassú fárasztása követ, pl. téli horgászatnál, mikor álmosak a halak, gyengén reagálnak. Ezzel a módszerrel horgászunk azokra a pisztrángokra, amelyeket a halastavakból telepítettek a folyókba. Ezek lassan reagálnak és, lassúak, hogy elkapják a gyors csalit. A streamereket vezethetjük sodrással, és keresztül a sodráson is. A horgászhelytől függ. A streamereket könnyedén átdobjuk az áron és visszahúzzuk, amíg nem érnek az álláshelyünk alá.

Ha mélyebbre akarjuk vezetni őket, a felszerelést feljebb dobjuk és várunk, amíg a legyek a zsinórral lemerülnek. Hogy meggyorsítsuk a legyek merülését, ajánlom a bot csúcsát vízben mártani, és azután húzni a legyeket. A bothegy merítését gyakran használom sebes folyású vizekben. Ennek köszönhetően szabályozható a legyek merülési mélysége. A bot ilyen fekvése szintén segít a bevágásnál. Nem mindenütt lehet helyesen vezetni a legyeket. Különösen nehéz, ha bokros, füves partról horgászunk. Nem mindig sikerül úgy tartani a botot, hogy egy irányban legyen a zsinórral. Ekkor is arra törekedjünk, hogy a bot és a zsinór 180°-os szöget zárjon be, vagy azt közelítse meg. Az agresszíven vezetet legyek tevékenysége legjobb a lassú folyású vizekben. Gyors folyásban, váltakozóárban, teli örvényekkel az egy helyben álló légy a halak számára látványosan fog mozogni, miközben úgy fog forogni, mint a zászló a szélben. Ilyen körülményeknél nem kell pótmozgást biztosítani a legyeknek úgy, mint a csendes vizeken.

Néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt nálunk ismert ez a módszer, és az a nézet uralkodott, hogy a csendes vizeken nem hatásos. Az "agresszív" módszer bevezetése megváltoztatta ezt a nézetet. A gyors vizekben a streamerrel sikeresebben horgászhatunk a legyek "agresszív" húzogatása nélkül is. A csali vezetése megegyezik a klasszikus nedves légy vezetésével: kicsit ferdén bedobunk a sodráson keresztül vagy a sodrásra, és a zsinórt kezünkben tartva lehetővé tesszük, hogy a zsinórt a mi partunkhoz sodorja. A vezetés utolsó fázisában a legyet kicsit meghúzzuk, és a dobást elejétől megismételjük. Ezt a módszert kicsit tarkíthatjuk hosszú egyenletes balkezes húzásokkal és a bot mozgatásával. Így lehet hatásosan vezetni a legyeket az árral szemben, különösen hatásosan a sodráson keresztül, vagy mérsékelten a sodráson. Streamerrel, úgy, mint a nedves léggyel gyakran horgászunk lépkedve az árral szemben. Az árral szemben dobjuk az összeállítást és a legyet kicsit gyorsabban húzzuk mint az ár. Az ilyen vezetésnél a kapások mindig biztosak. Ritkák az üres bevágások. Az előző fejezetekben a folyó vizekben történő horgászás problémáival foglalkoztunk. Ez abból adódik, hogy a legyezés nálunk is inkább csak a folyókkal kapcsolatos. Kevesen tudják, hogy pisztrángra a tavakban is lehet sikeresen legyezni, és ugyanolyan izgalmas.

Biztos sokan elmosolyodnak, hiszen mi válthatja fel a gyönyörű környezetben folyó hegyi folyót. Én is ezt gondoltam, mikor ismerősöktől hallottam a műléggyel való horgászatról állóvizekben. Ezt a horgászatot unalmasnak tekintettem, és úgy gondoltam, hogy legyezés helyett azok gondolták ki, akiknek nem volt lehetőségük pisztrángos folyókra. Alapvető hibát követtem el, olyanról ítélkeztem, amiről fogalmam sem volt. Hogy milyen is ez, arról csak akkor győződtem meg, amikor magam is kipróbáltam. Véleményem megváltozott, és ha választanom kell folyó vagy tó között, ma már az állóvizet választom. Biztosíthatom önöket, hogy a tavi horgászás remek szórakozás. Az sem utolsó szempont, hogy a tavakban impozáns méretűre nőnek a pisztrángok és a tavaknál szerzett tapasztalatokat jól hasznosíthatjuk csendes folyású folyókban is.


Legyezés állóvízen

Hogy el ne kedvetlenedjünk, amikor a tavon tanuljuk a legyezést, legjobb lesz, ha olyan lelőhellyel kezdünk, ahol sok a hal. Ahogy tudom, Lengyelországban, most nincs tényleges tavi pisztrángos víz. Remélem, hogy hamarosan lesz. Ez elkerülhetetlen, mert a legyezőhorgászok száma egyre nő, és folyóink olyan gyorsan szennyeződnek, hogy néhány év múlva nem lesz bennük mire horgászni. Lehet, hogy önök is szeretnének közelükben saját horgászhelyet, és létrehoznak, egy saját pisztrángos halastavat. Ez nem nehéz, és e hal élőhelyeit az ország egész területén ki lehet alakítani. De jusson eszünkbe, hogy a pisztrángot ilyen vízbe inkább egyedül érdemes tartani. A természet ugyanis úgy alkotta őket, hogy tavakban nehezebben élnek meg, és ha élelemről van szó, minden más halfaj gátoló lesz. Teljes meg nem értettség uralkodott ott, ahol a pisztrángok mellett csukák és süllők is találhatók. Ekkor teljesen feleslegesen telepítettünk. Ideális lenne, ha a pisztrángon kívül nem élne ott más halfaj, még olyan ártalmatlanok sem, mint a ponty. Ezért azt hiszem, hogy érdemes megismerni néhány fontos horgászmódot a pisztrángos állóvizekben, még ha igen ritkák is. Ez igén széles téma, magába foglalna egy egész könyvet. Ezért igyekszem röviden írni róla és csak a legfontosabb módokat, fajtákat érintem. A tavi vízi környezet egész más, mint a folyóké. A jól ismert rovarokon kívül már megjelennek olyan fajok is, amelyekkel eddig még nem találkoztunk, ezek gazdagítják a pisztrángok étlapját. Többek között ide tartoznak a szitakötők, csigák, és különböző rovarfajok. Fontos szerepet tölthetnek be a szárazföldi rovarok is, amelyeket a szél lefúj a bokrokról, füvekről.

A pisztrángok másként viselkednek, nem várnak mozdulatlanul az élelemre, hanem aktívan mozognak, keresik a tóban. De nem egyformán érdekes az egész tó. A halak ott gyülekeznek, ahol az élelem fellelhető és már fél siker lehet, az ilyen helyek megtalálása. Ezért a leggyakrabban a felszínnél, a felszín alatt, és ritkábban a mélyben keressük a pisztrángot. A sebes pisztrángok a tó fenekén, a szivárványos pisztrángok pedig szorosan a felszín alatt keresik az élelmet. Sajnos műléggyel 10 méternél mélyebben nem horgászhatunk. Horgászhelyünk be van határolva e mélységig. A nagyobb tavakban érdekesek lehetnek számunkra az öblök, sekély kiszögelések, sekélyes részek pataktorkolatok vízi növénnyel benőtt helyek. A kisebb tavakban a középső rész lesz érdekesebb. Nem tehetjük könnyű mérlegre a nagy tavak széles vizét sem. Ezek néha nagyon jó horgászhelyek, pl. ha a pisztrángok a szúnyogokat pusztítják. A halak szívesen tartózkodnak a part közelében. Nehéz megmondani, melyik part a jobb, a szél felöli, vagy a szélcsendes. Különböző tapasztalataim vannak. Minden tóban másként van. Ha szeles az idő a felszínen megjelennek a nagyobb hullámok, közelebb kerülhetünk a halakhoz, mert akkor nem olyan ijedősek. Más szempontból nézve a rablások nem kifejezők, így nehezebben találjuk meg őket. Jól edzett látás kell, mert a víz alatt úszó halak gyakran csendben buknak fel, csak a hátukkal simítják a felszínt, amit nagyon gyengén mutatnak a hullámok. Így viselkednek a felszín alatt is kis nimfákat szedegető pisztrángok. A magas hullámokban gyakran gyülekeznek a pisztrángok úgynevezett "utcácskákban". Ezek néhány tízméteres sávok, a csendes vízen a szél irányában. Könnyen észrevehetőek , mert fehér habcsíkok "díszítik" őket. Az utcácskákban a habon kívül összegyűlik a szemét is. Ebben a növényi maradványokból, ágakból font hálóban gyűlik össze a rovar, a vízi és a szárazföldi is, amit a szél hozott. A pisztrángok ezekben az utcácskákban úszva az árral szemben szedegetik a rovarokat. A hullámzó vízen, az utcácskákon kívül csendes területek is vannak, amelyek kisebb-nagyobb palacsintákra emlékeztetnek. Úgy néznek ki, mint a kicsit nyugodt hullámok, amelyre olajt öntöttünk. Ezeken a helyeken is szívesen tartózkodnak a pisztrángok. Ha csendes a víz, akkor (szélcsend van), figyelemmel kísérjük a víz felszínt, mert a halak a mozgásukkal elárulják azokat a helyeket, ahol tartózkodnak. Az ilyen aktivitások nem mindig arról árulkodnak, hogy a pisztrángok száraz légyre vadásznak.

Táplálékuk gyakran rovarok lárvái vagy a vízfelszín alatt úszkáló kis halak. Milyen felszerelést használjunk? Az általános nézet ellenére nincs szükségünk hosszú botra. Elég a 2.6-3.3 m hosszú legyező bot. Szívesebben használok még rövidebb botokat 2.7-3.0 m, mert könnyebb velük horgászni. A hosszú botok nagyon alkalmasak a drapping-ra (vagyis az érintésre) és még akkor, ha a pisztrángok a vezetés utolsó fázisában kapnak. A partról való horgászásnál, ha messzire kell dobni, előnyösebbek a kemény botok. A tavi horgászásnál legyen bő a zsinórválasztékunk. Akkor igazán minden körülmény között lehet horgászni. Ha csak úszó zsinórunk van, nem mehetünk mélyebbre 2 méternél, azt is csak akkor, ha a csalit nagyon lassan vezetjük.

A sikeres horgászat érdekében fontos, hogy milyen gyorsan merülnek a zsinórok. Az adott merülési fokú zsinórt dobjuk a kívánt mélységbe. Ez a réteg mélyebben vagy sekélyebben lesz a dobás hosszának függvényébe. Pl. VI. fokú merülő zsinórral nem lehet horgászni 1 m mélyen, mert sokkal mélyebbre merül. Úgy szintén a gyengén merülő zsinórt sem tudjuk 6 m mélyre meríteni, ha gyorsan akarjuk vezetni a legyet. Elméletben ez elérhető, de a merülési idő a kívánt mélységbe igen hosszú lenne. Minél több a különböző zsinórjaink száma, annál könnyebb a horgászat. Véleményem szerint minimum 4 zsinór szükséges: úszó, Intermediate, közepesen merülő (merülési fokozat I-III.) és szuper gyorsan merülő. A tavakban a pisztrángokra sokkal hosszabb előkéket használunk, mint folyókban. Csendes, tiszta vízben jól látható a legyező zsinór és elijesztheti a pisztrángokat, ezért arrébb legyen a legyektől. Az előkék hossza eléri a 6 m-t. kezdőknek a 2-4 m hosszúakat ajánlom. A hosszabb, széllel szembeni dobásnál ez könnyen összegabalyodhat. Ha szél felöl dobálunk, sokkal kisebb az előke összegabalyodásának esélye. Ha az előkén gubanc keletkezik, egyszerűen levágjuk a legyet, és ha ez sem segít, új előkét kötünk fel. Néhány pótelőkére van szükség. Néhány órás horgászat után, nem függően a "balesettől", ki kell cserélni az előkét. A műszál ilyenkor már viharvert.

A tóban gyakran gyorsan kell változtatni a legyek vezetésének mélységét, és ezzel összefügg a zsinór kicserélése is. Ezt rendszerint halogatjuk, mert időveszteséggel jár, de mikor végre rászánjuk magunkat, már késő. Ezért jó, ha a parton vagy a csónakban tartunk egy másik felszerelt botot is. A zsinór villámgyors cseréje szükségessé teszi a botnál kétszer hosszabb előke használatát. Ez a hosszú előke átmegy a zsinórvezető gyűrűkön, és ha az egész zsinór feltekeredik az orsóra, levágjuk az előkét, kicseréljük az orsót a régi zsinórral, és az új végére felkötjük ugyanazt az előkét. Nekik köszönhetően gyorsan készíthetünk az úszó zsinórból merülő végű zsinórt is.
A tavi horgászatra két legyet ajánlok, ahol megengedett lehet három is. Sok országban horgásztam három léggyel, szerintem ezt a lehetőséget nálunk is bevezethetnék, ami lehetővé tenné a különböző horgászmódok kihasználását. A tavi horgászatnál használt legyek kicsit eltérnek a folyókban használtaktól. A következőkben a leggyakoribb típusokat mutatom be.


Horgászmódszerek

A tavi módszerek hasonlóak a folyókban használtakkal, de azzal a különbséggel, hogy a "sodrást" a zsinór húzogatásával helyettesítjük. A húzogatás előidézi a legyek mozgását, amire felfigyelnek a halak, és támadásra készteti őket. Legegyszerűbb, nagyon sikeres mód a nedves legyek és a streamerekkel való horgászat, ha gyorsan húzogatjuk őket, mint az "agresszív" streamer esetében. A legyeket csak akkor húzogatjuk lassan, ha frissen telepített halakra horgászunk, amelyek még nem szokták meg, hogy az élelem elszökhet előlük.

Természetesen ott horgászunk, ahol gondoljuk, hogy vannak halak. A kapás gyakran a légy vízre érése után történik (húzás kezdetén) vagy a vezetés utolsó fázisában (amikor a felszínre húzzuk őket). Ha csak ebben a két pillanatban van kapás, közelre próbáljunk dobni. Gyakrabban dobhatunk közelre, ami több kapást jelent. Ezzel ellentétben a kevéssé eredményes húzogatás a két fázis között minimumra csökken. A két fázisban létrejövő kapások jelentik azt, hogy az igen gyorsan merülő zsinórral horgászunk. A felszín alatt álló halak a legyeinket a vezetés kezdeti és utolsó szakaszában észlelik. A középső fázisban a csali azon helyek alatt úszik, ahol a halak tartózkodnak. Ilyenkor gyengébben merülő zsinórt használunk vagy közelebre dobunk. A rövid dobás nem teszi lehetővé a zsinór mélyre merülését. Ha a legyek húzogatása közben nem észlelünk közelükben rablásokat, semmi esetben sem szabad bevágni. Nyugodtan folytathatjuk a horgászást, és ha a kezünkkel érezzük a kapást, bevágunk, de mindig a zsinór meghúzásával és nem a bot emelésével. Nem kell hozzátennem, hogy a botnak vízszintesen kellene feküdnie a víz fölött a zsinórral egyenest alkotva. H gyorsan kapnak a halak. Jó, ha a zsinór nem lesz teljesen feszes, hanem kis ívben helyezkedik el a vízen, hogy így tompítsa a hal támadását.

Az utolsó fázisban a botot megemeljük, de nem hagyjuk abba a zsinór húzását, azért, hogy a vízszintesen úszó legyek megváltoztassák irányukat a felszínhez. Ha a függő légy eléri a felszínt, úgy húzzuk oldalra a legyet, hogy csússzon a felszínen. Néha megéri a visszahúzás után a sekély vízből a legyeket néhány pillanatra a mélységbe meríteni.
A húzás ilyen esetén, jó, ha a függő légy gazdagon szőrős, pl. Soldier Plamer vagy száraz tegzes típus. Ha a halak kapnak az így vezetett legyekre, közelre próbáljunk dobni, és néhány húzás után felemeljük a botot, hogy a függő légy minél hamarabb kezdjen mozogni a felszínen, nedves legyek helyett szárazakat is felköthetünk. A kezdő fázisban könnyen mozognak a vízben. Ha a zsinórt kirántjuk a mélyből, a legyeknek el kellene rugaszkodniuk a víztől és egyenletes mozgással ráesniük. Ekkor úgy horgászunk, mint a dapping. Erre szolgálnak a hosszú botok. A hosszú botok lehetővé teszik a zsinór elrántását a víztől és nagyobb távolságon való horgászatot. Ez a mód sikeres lehet erős szélben.

Az előbb azt írtam, hogy a kapásoknak nem kell bevágnunk. Ezt nem kell szó szerint betartanunk. Helyenként, ahol vad pisztrángok találhatók, és olyan horgászmódoknál, mint a dapping vagy száraz legyes horgászat, rendszerint megakasztjuk a halat. A vezetés gyorsaságát "próbálkozások és hibák" módszerével kell megválasztani. Ha adott szituációban leghasznosabb a zsinór gyors visszahúzása lesz, de azt már nem húzhatjuk gyorsabban, akkor próbáljuk meg ezt két kézzel. Ilyenkor nem a fogantyúnál fogjuk meg a botot, a hónunk alá kapjuk, és a könyökünk alá támasztjuk. Így két kézzel gyorsabban húzzuk a zsinórt, mint előtte. A botot nem kell tartanunk kézben, mert a halat úgyis megakasztjuk a zsinór megrántásával. Bevágás után gyorsan megfogjuk a botot és elkezdjük a fárasztást.
Ha észrevesszük a felszínen rovarokat szedegető pisztrángokat, próbálkozhatunk száraz léggyel. Ilyenkor "F" típusú zsinórt és jól úszó száraz legyeket használhatunk. A vízen fekvő zsinór és előke feszes legyen. Egész idő alatt figyeljük a felszínen úszó legyeket, amelyek könnyen elkerülhetik a halak figyelmét. Hogy vonzóak legyenek, könnyű rángásokkal egy "kis életet" adunk nekik, de csak annyit, hogy néha megmozduljanak a vízen. A tegzesek utánzataival horgászva megpróbálhatjuk kicsit gyorsabban húzni e legyeket. Itt kitűnően látható a kapás, és úgy kell bevágni, mint a folyón. A bevágás nem lesz mindig hirtelen. Megtörténik, hogy a pisztrángok maguk akasztódnak, és az igen gyors légy kihúzás kiránthatja azt, az orruk elöl. Hasznosak a száraz legyek nagy hullámokban is, nem kell ügyelnünk a kedvezőtlen körülményekre, más részben fölösleges lenne használatuk szélcsendben.

Ha egyáltalán nem érünk el sikert száraz léggyel, nimfát használjunk. Ilyenkor lassabban mozgatjuk a felszerelést, mint a nedves legyeknél (néha nagyon lassan). Nimfák, tegzesek, kérészek, szúnyogok, szitakötők és bolharákok utánzatait használjuk. Ha kis mélységben akarunk horgászni, akkor úszó zsinórt és kis legyet használunk. Dobás után néhány gyors mozdulattal kiegyenesítjük a zsinórt az előkével. Aztán várunk a nimfák merülésére, mert a pisztrángok gyakran már a legyek esése közben támadnak. Az összeállítás kiegyenesítése csökkenti az előke szabad mozgását, és lehetővé teszi az ilyen kapások figyelését. Ezt minden légy merülése közben tesszük, nem csak a nimfa esetében. A legyek kívánt mélységbe kerülése után lassan húzzuk őket. Gyakran előfordul, hogy a halak a gyorsan mozgó nimfákra reagálnak, és a horgászat ilyenkor az "agresszív" módra hasonlít. Leggyakrabban, ha a természetes rovarok mozgását imitáljuk a vízen, a legyeket lassan kell húzogatni, néha szó szerint centiméterenként. A mélység, amelyben mozognak a nimfák, függ tömegüktől, a használt zsinórtól és attól, hogy mennyit várunk a bedobástól. Így horgászhatunk úszó zsinórral néhány méter mélyen is (2-3 m). Elegendő hosszúságú előkét kell választanunk, annál hosszabbat, minél gyorsabban húzzuk a legyeket és minél mélyebb a horgászhely. Nagyon érdekes ennek a módnak a másik verziója: alapos felmérés után felkötjük az előkét, amely olyan hosszú, mint a víz mélysége. A dobás után várunk, míg a legyek a vízfenékre érnek. Ne legyenek nagyon terheltek, hogy ne húzzák le a zsinór végét. Most nagyon lassan húzzuk le a zsinórt, centiméterről centiméterre, hogy a legyek ne ússzanak fel magasra. Természetes vékony műszálat használunk, amelyek a vízben kis ellenállást fejtenek ki. A módszer előnye a többivel szemben, hogy az előke a zsinórral szöget zár be. A kapás jól észlelhető a zsinór végén, attól függően, hogy melyik oldalról úszik ide a hal. A bevágás a bottal legyen minél gyorsabb.

Ha a halak a felszín alatt közvetlen "vadásznak" úszó nimfákat használhatunk. A húzogatásnál egészen a felszín közelében lesznek, hogy alulról érintkezzenek a vízzel. Így gyakran viselkednek természetes rovarok lárvái, igyekezve áttörni a felületi feszültség hártyáját. Ilyenkor egészen lassú húzással lehetővé kell tenni, hogy a nimfák alig mozogjanak a víz alatt, tegyenek úgy, mint a normális rovarok (pl. szúnyogok). A szúnyog lárvák utánzatainál a zsinórt olyan lassan húzzuk, ahogy csak lehet, és aztán ezt is a felére csökkenteni. Ezzel akarom az olvasónak megközelíteni, hogy milyen lassan kell ezeket a csalikat vezetni. Ez fontos tényező, mert gyakran azért, hogy jó legyen a legyekkel a kapcsolatunk, meggyorsítjuk a tempót. Egyszer szivárványos pisztrángra horgásztam Angliában. Gyors volt a "folyás" és sajnos a gazdag csoportból csak néhány darabosra jutottunk. Sajnos, a legyek cseréje ellenére sem sikerült semmit fognom. A gyengén hullámzó vízen egész idő alatt látni lehetett a vadászó halak hátának nyomait. Igyekeztem, ahogy tudtam, sajnos eredmény nélkül. A legyeket a vízbe, hónom alá csaptam a botot és kinyitottam a csalis dobozt, még egyet sem tudtam kivenni, amikor a doboz kirepült a kezemből a bot gyors rángásától. Gyönyörű pisztráng menekült fejvesztve. Sikerült elkapnom a botot és nyugodtan kiemeltem a majdnem 1 kg-os halat. A szájában szúnyog imitáció volt, ami ezelőtt egy halat sem érdekel. Rögtön megértettem a hibámat: hiába kínáltam fel, nagy izgalmamban a legjobb legyeket szinte az orruk elé, gyorsan tettem. Később arra törekedtem, hogy a legyek lassan ússzanak, és már a harmadik próbálkozásnál fogtam megint egy pisztrángot.

Ha mélyebben akarunk horgászni, merülő zsinórt használunk. Gyakorlatból tudom, hogy az Intermediate zsinórral lassú vezetésnél elérhetjük a 2-2.5 m mélységet. Szupermerülő zsinórral (VI) elérjük a 4-8 métert is. Ezek az adatok csak megközelítők, mert függnek a dobás hosszától és idejétől, ami alatt lemerül a zsinór. Nem minden élőlény, amely a halak táplálékául szolgál, mozog egyformán a vízben. Pl. a bolharákok nagyon jól úsznak, és ha utánozzuk őket, nem lenne szabad gyorsítani a tempón a zsinór húzogatásával. Érdekesek a szitakötők nimfái. Két csoportra oszthatjuk őket: Dragon Fly és Damsel Fly. Az első lapos nimfa szilárd testtel, amely a fenéken mászik. Gyenge úszó. Utánzásával való horgászatkor a legyet a zsinórral a tároló mélyére tesszük, és nagyon lassan elkezdjük húzni. A pisztráng rátámad a légyre és megemeli. Hasonlóan horgászunk a Damsel Fly-jal, de lehetővé tesszük, hogy utánzataink szintén a mélységben de intenzíven mozogjanak. A szitakötők e nimfáinak egészen más a testfelépítése és kitűnően úsznak a hasuk kígyózó mozgásának köszönhetően. De a nimfákat olyan lassan vezetjük, amennyire csak lehet.

Mint a folyóban, a tóban is támadásra készteti a halakat a felszínhez közelítő legyek mozgása. Erről tudnak a horgászok, ezért olyan jól úszó legyeket fejlesztettek ki, amelyek egyedül emelkednek a felszínhez. Ezek a rendszerint nagy marabu tollas legyek, amelyeket hungarocell szemek díszítenek (Booby). Gyorsan merülő zsinórokat használunk. A dobás után várunk, míg a zsinór elhelyezkedik a fenéken, ekkor húzni kezdjük, hogy a legyek a vízfenékre kerüljenek. Aztán abbahagyjuk a húzást, amivel lehetővé tesszük, hogy a csali szabadon emelkedjen felfelé. A kapás az ő nyugalmas emelkedésük közben következik be. Ügyelni kell arra, hogy a süllyedés és az emelkedés közötti idő elég hosszú legyen. Gyors vezetés mellett a legyek lejutnak a fenékre és húzzuk őket rajta, annak ellenére, hogy kitűnően úsznak, nagy ellenállást kell kifejteniük a vízre maguk után húzva az előkét, hogy felemelkedjenek. Általában kettő ilyen léggyel horgászok. Ez olyan, mintha egy ló helyett kettőt fognék be. Itt a zsinór minden rezdülésekor bevágunk. Ha a halakat el akarjuk engedni, nem ajánlom ezt a módszert. A pisztrángok ugyanis mélyre nyelik ezeket a legyeket és nehéz kiszedni a horgot úgy, hogy ne sértsük meg a halat. Hasonló úszó legyekkel szintén a felszínről horgászunk. Ilyenkor elég nagy legyet használunk, amelynek háta poliuretán habból van (Baby doll). Ez a légy, az elpusztult rovart utánozza. A pisztráng szívesen szedegeti az ilyen csalit, főleg tavasszal. Talán éppen ebből adódóan nyelik le a pisztrángok a vízen úszó cigaretta csikket. Gyakran találunk csikket a boncolt halak gyomrában. Ezért kérem, ne dobálják a vízbe a csikkeket, mert előidézhetik a halak pusztulásátm !

Nagyobb tavakon előnyös az úszó felszerelés használata. Növényzettel benőtt partok nehezen megközelíthetőek, ami nem teszi lehetővé a kényelmes horgászást. Csónakkal könnyen változtathatunk horgászhelyet, nem beszélve arról, hogy csak belőle tudjuk lehorgászni az egész területet. Egy csónakból csak két személy horgászhat kényelmesen, az egyik elöl ül a másik hátul. A tavon pisztrángra horgászhatunk lehorgonyzott vagy mozgó csónakból. A horgonyzott csónakból való horgászat nem különbözik a partról való horgászattól. Ha nem ismerjük a halak csoportosulási helyét, akkor mozgó csónakból horgászunk. Így újabb és újabb helyekre kerülhetünk, és átfésüljük az egész terepet. A csónak lassan haladjon. Ezért szeles időben úszó horgonyt használunk. Ez egy négyszögletű lepedővászon vagy egyszerű zsák. A vászon négy sarkát rögzítjük kötéllel és már kész is a remek úszó horgony. Közepén lehet egy kisebb kivágott nyílás. Fontos, hogy hova van rögzítve horgony a csónak oldalán. Ha csak középen rögzítjük, a csónak a szél irányában fog haladni. Arról a pontról van szó, ahonnan a csónak mindkét része, jobbról és balról is ellenállást fejt ki a vízre és a szélre is. A csónakot irányíthatjuk a sodrás irányába a rögzítő pont áthelyezésével is. Legjobb, ha a kötelet nem az oldalához kötjük, hanem egy feszes segédkötélre. Ez a módszer előnyösebb a motorcsónakkal való horgászatra.

A nedves legyek mozgásával, gyors húzogatásával behorgászhatunk nagy területet, és elég hamar találhatunk halat. Gyengébb szélben az oldalsó mozgást ajánlom, erősebb szélben pedig a hullámokkal szembe fordítjuk a csónakot. Ez megváltoztatja a szél ellenállását és csökkenti a csónak sebességét. Oldalsó haladásnál a zsinórt a szélirányba vagy kissé oldalra dobjuk. Kormánnyal való haladásnál merőlegesen dobunk a szélirányra vagy kissé oldalra. A víz felszín alatt úszó halak a hullámokkal szemben úsznak, széllel szemben, így a legyeink az orruk előtt lógnak. A csónak egész idő alatt a zsinór felé "csúszik". Ezért a zsinórt legalább olyan gyorsan húzogatjuk, amilyen sebességgel haladunk. Ez elég nehéz, mert ha azt akarjuk, hogy a legyek gyorsan mozogjanak, a zsinórt sokkal gyorsabban kell húzogatnunk, mint a partról való horgászatnál. Ezzel a módszerrel nagyon nehezen horgászhatunk nagy mélyedésekben, mert amíg a zsinór merülésére várunk a csónak ráúszik, ami megakadályozza a helyes horgászatot. Ezért ilyen helyeken nagyon messzire kell dobni. Mit tegyünk, ha 8-9 m mélyen akarunk horgászni? Mozgó csónakunkból horgászhatunk, a szélfújáson át dobálunk. Ahogy mozog a csónak, úgy engedjük a zsinórt az orsóról. Jó lesz, ha két összekötött, gyorsan merülő zsinórt tekerünk az orsóra. Ha csak egy van, messzebbre engedjük az alsó műszálat. Kiengedett zsinór hossza függ a víz mélységétől. Ha már biztosak vagyunk abban, hogy a zsinór lemerült a kellő mélységbe, rövid csapásokkal elkezdjük húzni a legyet. Lassabban kell vezetni a legyeket mint általában. A legyek kihúzása után megismételjük a műveletet. Ha a fenéken sok kapás volt, kicsit engedünk a zsinóron, hogy sekélyebben ússzanak a legyek. Arra törekszünk, hogy a csónak mindig azonos mélység fölött haladjon. Ha emelkedő felett haladunk, mindig egyforma távolságban legyünk a parttól. Ennél a módszernél nagy esélyünk van nagy sebes pisztrángok kifogására, amelyek szívesen vadásznak a tó fenekén. Ez technikailag nagyon nehéz módszer, a zsinórt és a leget a megfelelő mélységbe kell meríteni, mindig gondot okoz. Ha a fenék felett akarjuk vezetni, bedobunk, és merülés alatt számolni kezdünk. Ha elszámoltunk 30-ig, húzni kezdjük a legyeket. Ha nem lesz kapás, másodszor is bedobunk, és most 40-ig számolunk. Ha most sem lesz kapás, a dobást megismételjük és elszámolunk 50-ig. tételezzük fel, hogy a legyek most érkeztek a fenékre. A következő dobás után, már csak 45-ig számolunk. Most kellene a legyeknek a fenék fölé kerülniük. Jó lesz megbizonyosodni, hogy a zsinórunk mikor éri el a tó fenekét. Aztán már tudni fogjuk, hogy ha pl. 12-ig számolunk a zsinórunk 1 m-re süllyed.

Minden, amit eddig leírtam a felszerelésről, módszerekről, azt tulajdonképpen a lazacfélékkel volt kapcsolatos. Ez kapcsolatos más halfajokkal is, de minden faj más módszert kíván. Úgyszintén nem minden lazacfélére lehet horgászni az említett módszerekkel. Kivételek a pisztrángok. Ebben a fejezetben megpróbálom jellemezni az egyes halfajokat, milyen legyekkel foghatjuk ki őket. Leírom a felszerelést is, amellyel horgászok. A többi fajt tömörebben mutatom be, mert tapasztalataim is szerényebbek.


Műléggyel fogható halak

Pisztrángok-Sebes pisztráng

A pisztrángot tartom a legtipikusabb "legyezős" halnak, mert minden legyező módszerrel horgászható. A 70-es években nem volt elterjedve a legyezés, kevesen tudták alkalmazni. Ha sikerült kifogni a halat, ő és a rafináltsága legendává vált. A módszerek, amelyeket akkoriban használtak kiválóak voltak pisztrángokra. Talán innen ered ez a büszke vonzalom a pisztrángokhoz. Most így az eltelt idő után úgy hiszem, sokkal könnyebb megtanulni pérre horgászni. A pér sokkal előrelátóbb. Elég szisztematikusan vadászik, és kevesebb meglepetéssel szolgál, mint a pisztráng. A két hal horgászata közötti különbséget jól konstalálja a következő definíció: könnyebb pisztrángot fogni, mint pért, de nehezebb megtanulni jól horgászni pisztrángra mint pérre. A pisztrángok a nap minden szakában vadásznak, de megállapíthatjuk, mikor a legaktívabbak. Ez függ az évszaktól is. A szezon kezdetén, a tél és a tavasz határán egészen márciusig a "vadászat" ideje a délutáni órákra esik. Ilyenkor csak ritkán intenzív a zsákmányolás, mert a hideg víz lelassítja a halak életfunkcióit. Gyengén mozognak a pisztrángok és a legyeink is kevéssé izgalmasak. Erre az időszakra legsikeresebbek a nedves legyek: streamerek, nimfák vagy hagyományos nedves legyek. A streamereket és a nedves legyeket nem vezethetjük nagyon gyorsan és agresszíven. A pisztráng szája előtt kellene megjelenniük, hogy reakcióra késztessék őket. Leghasznosabb a merülő zsinórok használata.

A halakat a telelő helyeiken, vagyis a mélyedésekben kell keresni. Megtalálhatóak a gyors sodrásban is kis "kutakban", "lyukakban", ahol csendesebb a víz. Ilyen helyen ügyelnünk kell arra, hogy a húzott legyek ne ússzanak nagyon gyorsan. A streamerek tónusai a következők legyenek: fekete, sötét vagy fehér. A pisztrángok többet tartózkodnak a csendesebb vizekben, ezért gyakrabban alkalmazunk "hosszú" nimfát, mint "rövid" nimfát. Arra törekszünk, hogy a nimfát közvetlenül a fenék fölött ússzanak. Különböző nimfautánzatokat használhatunk, amelyek alkalmazkodnak az adott körülményekhez. Gyakran bizonyulnak jó választásnak a tegzesek utánzatai világos színekben: fehér, krém vagy rózsaszín, de még a zöld is. Nincs univerzális légy, amely megfelelne minden évszakban, minden körülmények közt. A természet gyakran űz velünk tréfát, az egyik évben sikeres léggyel a következő évben hiába próbálkozunk. Többé-kevésbé március-április határán kezdik az intenzív táplálkozást a pisztrángok. Nem létezik átmeneti időszak, valamilyen lassan növekvő aktivitás. Szerintem ez egyszerre következik be.

A szegényebb tavasz után jön a gazdagabb időszak, mikor is minden dobásra kapásunk van, mindenütt megjelennek a pisztrángok, mint a gomba eső után. Ezek a pillanatok a nap közepén vannak. A felmelegedéssel együtt május-június már virradatkor és alkonyatkor is jól lehet horgászni. Ebben az időben minden horgászmód sikeres lehet, míg a tavasz kezdete, a téli-tavaszi horgászmódok keveréke, ilyenkor nagyra értékelem a streamerekkel való horgászást. Ha sok a kapás, jó ha feljebb vezetjük a streamert. Ezért lassabban merülő zsinórt vagy Intermediate típusút használunk. A csalik a felszín alatt sikeresebbek, mint a mélyre merítésük. Fontos, hogy átlátszó legyen a víz, és a horgászhely mélysége ne haladja meg az 1,5-2 m-t. Már rikítóbb legyeket is használhatunk. Tavaszi időszakban a pisztrángok tömegesen vadásznak a világoszöld, szárny nélküli tegzesek lárváira. Ezek nimfái tehát nagyon hasznosak lesznek. Ezeken kívül a halak gyomrában tegzeseket is találhatunk. Egyre hasznosabbak lesznek a száraz legyek. A kérészek rajzása a nagy March Brown legyekkel kezdődik, amelyek a köves hegyi patakokban kelnek ki, virágzás idején. Nagy mennyiségben rajzanak 11-15 óra között. Az utóbbi években egyre kevesebben vannak, már csak néhány példánnyal találkozunk. Áprilisban, májusban rajzanak a kérészek különböző fajtái: a legnagyobbak imitációit 10-es horogra kötjük. Ebben az évszakban hasznosak a hagyományos nedves legyek is, a víz különböző rétegeiben vezetve. Június a pisztrángra horgászók legérdekesebb időszaka. Mindenekelőtt a hónap elejére esik a májusi kérészek kikelése. Ezek a nagy legyek, néha sárga kérészeknek is nevezzük őket, sikeresen provokálják a legnagyobb pisztrángokat is a felszínen.

Néhány példányuk kora reggel vagy este kel ki, de zömmel a délutáni órákban van a kikelési idejük. A körülményektől függően ezek a legyek már május végén kezdik a rajzást. Legjobb időszak a felhasználásukra a rajzás idejének - néhány első napja. Tömegesen táplálkoznak ekkor velük a pisztrángok, a kikelési időszak végén már nem reagálnak rájuk. Ekkor hasznosabb a spínnerek használata, közvetlen alkonyat előtt. Ez az a pillanat, amikor a kérészek a petéket rakják. Június elején kelnek a hatalmas, néhány centiméteres tegzesek a pisztrángok másik csemegéje. Június a tegzesek kikelésének intenzív időszaka. Egész nap tarthat a rajzás, kora reggeltől késő estig. Ekkor nimfáikkal horgászunk (pupa - kelő rovarok) vagy száraz legyekkel. A pupa-k legsikeresebbek júliusig lesznek, míg a száraz tegzesek egész késő őszig. Júliusban egész nap vadásznak a pisztrángok, úgy hogy gazdag zsákmánnyal számolhatunk. A gyakori záporok is kedveznek a horgászoknak, legalkalmasabb idő közvetlen eső után, még azelőtt, mint hogy zavaros lesz a víz. Legjobb a befolyásnál letelepedni, ahol a víz már zavaros. Ekkor a tiszta és a zavaros víz határán horgászunk. Mikor rátaláltam egy ilyen helyre, meglepődtem, hogy került ebbe az üres vízbe ennyi hal, mert minden dobás után volt kapás. Forró felhőmentes délutánon csak ritkán érünk el célt. Július és augusztus a horgászat utolsó időszaka a mi folyóinkban.

A forró napok a virradat és alkonyat kivételével nem kedveznek a horgászatnak, ilyenkor nyugodt lelkiismerettel mehetünk strandolni a családdal. Csak a felhős, esős napok biztatnak eredménnyel. Jó eredményt lehet elérni az éjszakai horgászatokon, de ezek csak néhány folyón engedélyezettek. Nyáron a rajzás rendszerint este és reggel játszódik le és csak a tegzeseknél tart délutánig. Annak ellenére, hogy ismerjük a természet törvényeit, a horgászat alapjait, sosem lehetünk mindenben biztosak, semmit sem láthatunk előre kezdettől a végéig.

Néhány évvel ezelőtt a San-nál töltöttem a szabadságomat. A pérek egész jól kaptak, de én pisztrángot akartam fogni annak ellenére is, hogy a nagy forróságban ez lehetetlen volt, és este nem kaptak. Nem szívesen kelek korán, de beláttam, hogy a pisztrángok ilyenkor kapnak jól. Néhány sikertelen próbálkozás után végre megjött a siker: még virradat előtt sikerült felkelnem. Könnyű reszketéssel fogtam hozzá horgászni a jó helyen és vártam az első pisztrángra.

Sajnos, idővel kezdett megszűnni az optimizmusom, nem volt egy kapásom sem. Úgy tűnt, ki van söpörve a folyó, eltűntek a kis pisztrángok is, amelyek délben is zsákmányoltak. 10 órakor feladtam. Feldúltan indultam a folyó mellett a sátramhoz. A nap már feljött a felhőtlen égre, rendesen sütött. Amikor indultam a helyemről, még egyszer szórakozásból bedobtam a streamert. Rögtön megéreztem az éles kapást és rövid fárasztás után kezemben tartottam egy szép pisztrángot. Azt mondtam, ez véletlen, és megismételtem a dobást. És újra egy pisztráng. Minden dobásomnál volt kapásom. Rövid idő alatt több pisztrángot fogtam, mint az egész folyó mellett töltött idő alatt. Azóta nemegyszer próbálkozom kilátástalan helyzetekben is - gyors sodrás, hidegvizű patakok torkolatánál - itt kell őket keresni. Az igen magas hőmérsékletű vízben beszüntetik a vadászatot. Nyár végén a pisztrángok felélednek, és intenzíven kezdenek zsákmányolni. Jelentős aktivitás ideje gyakran szeptemberre esik, van, amikor már augusztus végén elkezdődik. Ez az a hónap, amikor napközben is találkozhatunk nagy pisztránggal. Nem egyszer bizonyul hasznosnak a száraz légy.

Pisztráng tápláléka a kis vízi élőlények: rovarok, puhatestűek és halak is. Nem igaz, hogy a nagy példányok csak halakkal táplálkoznak. Ez nagyban függ a táplálék hozzáférhetőségétől. Ha a rovarok lesznek többségben, természetes, hogy ez lesz a táplálékuk fő összetevője. A pisztrángok gyomrában néha békát, egeret is találhatunk. Láttam pisztráng gyomrából kihúzott vakondokot is. Fontos szerepet tölt be a pisztrángok látása, de támadásra leginkább az áldozat mozgása készteti. Ezért támadnak a vízben mozgó műlégyre. Ha kevésbé mozognak a legyek, a halak nagyon válogatósak, és minden nem természetes mozgás agresszió helyett, óvatosságra inti őket. Ez főleg a horgászoktól gyakran látogatott helyen fordul elő, ahol már szinte mindegyik halnak volt kalandja a horoggal. Nálunk sok az ilyen víz.

Ha mégis találunk valahol egy csendes helyet, ez nem jelenti azt, hogy a pisztrángok minden légyre kapnak. Ugyanis van vadászidejük, amit nehezen lehet előre látni. Tulajdonképpen ezekben a vizekben is próbálkozhatunk órákon keresztül sikertelenül - és ha eljön a megfelelő idő - sok lesz a kapás. Vagy a forgalmas helyeken is hasznosak lehetnek azok a legyek, amelyekről azt gondolnánk, hogy már megunták őket a pisztrángok. Azt hiszem, ha jó legyet használunk sikerül legalább egy pisztrángot fognunk. A gyakorlatban az nem fordul elő, hogy az összes hal egyszerre hagyná abba a vadászatot. Mindig akad egy, amelyiket kísértésbe ejti a jól felkínált légy. Az egész művészet lényege, hogy megtaláljuk azt a halat! Alapfeltétel, hogy megfelelő mennyiségben jelenjenek meg a pisztrángok az adott helyen, ami nálunk sajnos egyre nehezebb. Egy találó mondás az adott szituációra, ha hal nélkül távozunk: Vagy nincsenek itt, vagy valaki elijesztette őket. A pisztrángok nem csoportosulnak, magányosan élnek. Előfordul, hogy egymásra támadnak, hogy ellenfelüket kiűzzék a zsákmányszerző helyről. Minden folyóban, tóban vannak olyan helyek, amelyek különösen kedvezőek erre a fajra tekintve, és itt fognak gyülekezni. Ezek a feltételek: táplálék elérhetősége, megfelelő mélység és az ár megfelelő sebessége, búvóhelyek közelsége stb: nem tudom pontosan meghatározni, hol keressük ezeket a helyeket. Művészet ezeket megtalálni, amit horgászat közben tanul meg az ember. Tapasztalatból tudom, hogy pontos irodalmi leírásuk sem segít. A pisztrángok biztonságot jelentő helyekben tartózkodnak: mélyebb gödrök, kövek melletti helyek, part mentén, ágak alatt, gátaknál, beesett fák mellett. A gyors folyású vizekben a csendesebb helyet keressük. Ha terjedelmes területet horgászunk, a gyenge sodrás lesz a jó. A pisztrángok néha nagyon közel tartózkodnak a parthoz. A hely keresésénél nagyon fontos ismerni a vizet. Vannak olyan folyók, ahol csak a part mellett vannak, de vannak olyanok is, ahol hiába keresnénk a part mellett.

Legrosszabb a folyószabályozás, amivel szembe találják magukat a pisztrángok. A cégek, amelyek ezt végzik, nem tartanak szem előtt semmit, hatalmas buldózereket küldenek a vízbe, hogy létre jöjjön a kívánt mélység. Az ilyen folyóban nehéz beszélni pisztrángos helyekről. Nem vagyok a folyók szabályozása ellen, sőt a part mentén hasznos (nem minden!!!) néhány fa bokor kiirtása, úgy mint a kisebb gátak építése, fontos a támfalak építése is (de nem a folyómeder kibetonozása). Ez talán bizonyítja azt a megállapítást, hogy minden túlkapás káros. Felszerelés A módtól, amivel szeretnénk horgászni, függ a megfelelő bot és zsinór-választás. Ne felejtsük, hogy a nagyobb légyhez vastagabb zsinór kell, és a hosszú dobásokhoz pedig kemény, hosszú bot (2,8-3,2 m). a kis folyókon, ahol sok a kapás, szükségünk van az erős botokra, hogy az akadókba be ne rohanjanak a halak. Ahol ez nem szükséges, nem ajánlom a hosszú, kemény botokat. A mi folyóinkban nem olyan nagyok a pisztrángok, hogy fontos lenne a nehéz felszerelés. Nem arról van szó, hogy a bevágás után a farkánál fogva húzzuk ki a pisztrángot a partra. Legtöbb kellemetlenséget a hal fárasztásánál a gyenge felszerelés okoz. Nem ajánlom a finom előke használatát se. Egyeznie kell a horgászmódhoz és a légy fajtájához, hogy ne szakadjon el könnyen, és ne maradjon a hal szájában. Jó, ha ezeknek a szép halaknak a horgászatra nem olyan felszerelést használunk, mint amivel pl. harcsát lehet fogni, vagy olyat, amely feleslegesen megsebesíti őket.


Szivárványos pisztráng

Észak-Amerika az őshazája ennek a halfajnak. Egyaránt megtalálható folyókban és tavakban, és figyelemre való méretűre is megnő. Ellenállóbb a sebes pisztrángnál és melegebb vizekben is megél. Különösen szép, harcias hal. Számos "gyertyát" ugrik fárasztás közben. Már több éve mesterségesen telepítik vizeinkbe, mert e hal tenyésztése sokkal olcsóbb és könnyebb, mint a sebes pisztrángé. A jelentős telepítés ellenére nem honosodott meg folyóinkban. Jól nő, de általában természetes módon nem szaporodik. Nem jut el a megtermékenyítésig, vagy az ikrából nem marad meg az utód. Szerintem ezek a halak csak kereskedelmi horgászhelyekre valók. Ezek a helyek, csak előírt nagyságú halakkal ellátottak és a horgászok gyorsan kifogják őket. A keltetőtől nem érdemes kiengedni az egyedeket, mert ezek a halak hajlamosak a távozásra. Szivárványos pisztrángok nagyon előnyösek tavakban, ahol nagy súlyt érnek el. Az utóbbi években intenzíven telepítették őket a Balti-tengerbe és tengermelléki folyókba. Igaz, a halak gyarapodása igen nagy volt a tengerben és a folyókban úszó halak nemegyszer elérték a néhány kilógrammot, de nagyon kevés pisztráng úszott be a folyókba. Legnagyobb hasznuk a professzionális horgászoknak volt, akik a tengerben horgásztak. Azt hiszem, érdemesebb hazai halfajokat, tengeri pisztrángot és lazacot telepíteni a tengermelléki folyókba. A szivárványos pisztráng életmódja eltér a sebes pisztrángétól, ezért másképp is horgásszuk, még ha a módszerek többsége hasonlít s a legyek is sikeresek mindkét esetben.

A szivárványos pisztráng más helyeket keres, mint a sebes. Gyakran szívesen tartózkodik csoportosan is, amit különösen tavakban láthatunk. A mi folyóinkban gyakran olyan pisztrángokat telepítenek, amelyek sokáig éltek a keltetőkben. Ezek másként viselkednek, mint azok, amelyek a horgászhelyen nőttek fel. Mindenekelőtt a kiengedés után azon a helyen maradnak. Nem tudnak szembe úszni az árral vagy úszni a sodrással. Csak több tíz napos ott tartózkodás után teszik ezt. Ezért telepítik a nagyobb folyókba a pisztrángokat csoportosan. Az egyesével kiengedett halak lassabban reagálnak a legyekre. Nincsenek ahhoz szokva, hogy a táplálék elszökhet az orruk elöl, és a vadászösztönt még ki kell fejleszteniük. Ha ilyen kiengedett halakra horgászunk, igyekezzünk lassan vezetni a legyeket (streamert, vagy nedves legyet) nem agresszíven, lassú húzásokkal. Úgy horgászhatunk rájuk, hogy az egyes kirántások után nagyobb szüneteket tartunk. Jellegzetesek a kapások: a légy vezetése közben gyakran érzünk finom kapásokat gyors egymásutánjában. Ez azt jelenti, hogy a légy felkeltette a hal érdeklődését, és finoman tépkedi, mintha nem tudná elérni. Ha az ilyen kapások ismétlődnek anélkül, hogy akadna a hal, ismételten erre a helyre kell dobni, kicsit lassabban vezetjük a legyet, néha megrázhatjuk, hogy támadásra kényszerítsük a halat. Ha megszokja a természetes táplálékot, könnyen kifogható száraz léggyel vagy nimfával.

A szivárványos pisztráng gyorsan tanul a forgalmas vizekben és egyre nehezebb zsákmánnyá válik. Úgy, mint a szivárványos pisztráng a vizeinkbe került a pataki szaibling is. Kisebbre nő meg, mint a szivárványos vagy sebes pisztráng, amellyel kereszteződik is. Nagyon szép színes hal, egészen jó aklimatizálódott Lengyelországban. Sajnos nem adatott sosem lehetőségem olyan helyet találnom, ahol több ilyen hal él, kivéve a mesterségesen telepített helyeket. Az ilyen pisztrángok horgászata nem tér el a mesterségesen tenyésztett pisztrángokétól.


Pénzes pér

A pér az a hal, amit csak megszokásból sorolunk a lazacfélékhez, mert a valóságban külön pér családot alkot. A sebes pisztránggal vesszük egy szinten, rá is gyakran horgásznak léggyel. Életmódja eltér a pisztrángétól. A széles vizek hala. Nem ismeri a part menti és a kövek alatti búvóhelyeket. Nagyobb folyókban található, nem találkozhatunk vele patakokban és folyók hegyi szakaszain. A folyókban a sodrás közelében tartózkodnak. Ez nem jelenti azt, hogy nem találjuk meg a lassabban áramló helyeken. A pér kedvenc tartózkodási helye a sekély hegyi patakok csendes vizű torkolata. Tipikus pér helyek azok a területek, amelyekben a lejtés előtt sekély, mérsékelten gyors a sodrás. Pl: a sziklatömbnél mindkét oldalon a sodrás közelében. Ha az adott folyóban gazdag a pér populáció, ezekkel a halakkal szinte mindenütt találkozhatunk. Ha kevesebb a hal, csak kis helyen kapnak, ami miatt hatalmas területek üresek. A pér csoportosan él, ha valahol kifogunk egyet, számolhatunk többel is.

Egy csoportban általában egyidős egyedek élnek. Már említettem, hogy a pér közösségben él, de egyszer tanúja voltam egy jelenségnek. A Rudawe folyócskán (talán 5 m széles) Krakkó közelében horgásztam pérekre. A sodrás mindkét oldalán állt egy-egy pér szedegetve a legyeket. Kb. 3-4 m-re voltak egymástól. Nagyon meglepődtem, amikor az egyik egyszer csak árúszott a sodráson, rátámadt a kisebbre és elzavarta. Nem akartam hinni a szememnek, abbahagytam a horgászást, figyelmesen szemléltem, hogyan viselkednek a halak. A kisebb később visszatért és vadászni kezdett. A szituáció megismétlődött. A nagyobb pér támadott, kergette a kisebbet és visszatért a saját helyére. Olyan messzire voltak egymástól, hogy a mai napig nem tudom, miért zavarták egymást. A pér nem ragadozó hal, fő táplálékai a kis élőlények. Ennek ellenére észak Lengyelország folyóiban villantóval is kifoghatjuk. Megesik, hogy rátámad a streamerre, de egészen biztos nem ez a hasznos csali. Legjobb a száraz légy, nimfa és a hagyományos nedves legyek. A horgászok gyakran így osztályozzák a legyeket: pisztrángos és péres. Ez bizony nagyon helytelen osztályozás. A legyek többsége mindkét halra jó (száraz légyről, nimfáról és hagyományos nedves légyről van szó), a pisztrángra hasznosabb nagyobb, a pérre kisebb legyekkel horgászni. Kitűnő csali lehet a nagy tegzes vagy májusi kérész. Jó, ha bő választék a kis száraz és nedves legyekből, és az is jó, ha néhány van nagyobb horgokon is. A nehezebb nimfákkal való horgászásnál legyen a dobozunkban kis horog is, úgy, mint a 6-os vagy még nagyobb is. Gyakran előfordul, hogy nem hatásosak a nimfák. Ha néha nagy horogról szedjük le a pért, elgondolkozunk, hogy fért be a pici szájába.

A pérek horgászatánál alapfeltétel, hogy a legyeink a legtermészetesebben ússzanak lefelé az árral. Semmi más mozgást nem végezhetnek. Ha tanulunk horgászni, igyekezzünk így vezetni a legyeket és nimfákat. Jó eredményt hozhat, főleg a nagyon kihorgászott vizekben. Érthető, hogy nem lesz egyszerű a horgászat, és hogy megkeserítik az életünket, a "rosszindulatú" péreket nem mindig tudjuk utolérni. Ilyenkor úgy járhatunk túl az eszükön, hogy a száraz legyet hagyjuk csúszni a vízen, vagy a nedves legyet, nimfát megtartjuk az árban. Legyeink azokat az élőlényeket fogják utánozni, amelyek a vízen vagy a víz alatt mozognak. Ilyen kapásokkal Wellsben és Norvégiában találkoztam a legyezős világbajnokságon. Wellsben, az árban tartott nimfára támadtak a pérek, míg Norvégiában kitűnően reagáltak az agresszív legyekre is, amelyeket úgy vezettem, mint a streamereket. Ha nincs kapás az áron úsztatott legyekre, akkor ki kell próbálnunk más módokat, amelyek nagyobb mozgást biztosítanak a csalinak.

A pérező felszerelés finom legyen. Ez abból adódik, hogy a kifogott egyedek kb. 30-40 cm-esek, a 45 cm feletti egyedek már ritkák. A kis legyek használata vékony zsinórt kíván. A kemény bottal nehéz bevágni anélkül, hogy el ne szakadjon a zsinór. A leggyakrabban használt felszerelés AFTM 3-7 osztályú. A pérek kitűnően kapnak már az év elejétől, januártól. Ilyenkor a nyugodtabb mélyedésekben keressük őket, érdemes áthorgászni a sodrásokat is. Leggyakoribb mód a nehéz nimfa. Néha nagyon energikusak a kapások, ezért hasznos lehet a hosszú nimfa. Ritkán találkozunk a felszíni horgászattal. Januárban, februárban sikeresnek mutatkozhatnak a világos nimfák: rózsaszínűek, krémszínek, sárgák de néha a bolharákok és tegzesek zöld utánzatai is. A pérekre horgászhatunk fagyos vízben is. Csak addig, míg a vízben nem úszik jéghártya. Kemény fagyok idején, amikor befagyott az egész folyó, a péreket a víztározóknál kereshetjük. A víztározókból kifolyó víz elég meleg (1-4°C), úgy, hogy itt nem jeges. A magas hőmérsékletnek köszönhetően itt jók a feltételek. A péreknek nagyobb az étvágyuk. Itt szoktak kikelni kis legyek is. Tömegesen rajzanak, és a péreket az intenzív felszíni támadásra provokálják. Akkor horgászhatunk, ha 0°C alá csökken a levegő hőmérséklete. A gyenge fagy kedvező tényező, mert a legyek raja egész idő alatt a vízen ül, ami melegebb, mint a levegő. Ilyen körülmények között sikeresen horgásztam -12°C-ban is. A legyek imitációi 20-18 számú horogra legyenek kötve. Ez igen egyszerű légy - és világos szárnya és pávatoll teste van. A következő horgászidény teljesen más körülményekhez igazodik, mert júniustól horgászhatunk rájuk (védett időszak március 1 - április 3.). júniusban kelnek intenzíven a tegzesek. Utánzataik (száraz és nedves legyek, úgynevezett pupák) nagyon hatásos csalik. Igaz, nemcsak ezek, hanem a víz fölött röpködő rovarok tömkelege lehetővé teszi különböző legyek használatát. Június az a hónap, amikor a pérek intenzíven vadásznak. Ekkor egész nap számíthatunk kapásra. Nem kedveznek a horgászatnak a június i záporok, amelyek után rendszerint zavaros lesz a víz, és ha emelkedett a vízszint, teljesen tönkreteheti a horgászást.

A nyári forróság időszaka már nem kedvező, még ha a hűvös hegyi folyókban intenzíven vadásznak is a pérek. Ilyenkor jó, ha a tegzesek száraz utánzataival horgászunk, de minél közelebb a nyár vége, annál kisebb a legyek hatása, főleg azoké, amelyek akkor kelnek. Ebben az időben a pérek a kis legyeket szeretik (20, 18 és 16-os horogra kötve). Ezek kicsi, többszínű kérészek. CDC legyek gallér nélkül, vagy pl. Red Tag. Hogy milyen legyek a hatásosak, az függ az adott folyó jellegétől, mert a különböző horgászhelyeken különféle rovarok kelhetnek ki. A tengermelléki vizekben, a kárpátaljai folyóktól eltérően, a pérekre száraz legyekkel sokkal ritkábban horgászhatunk. Ilyenkor használjuk a nimfát! A horgászat intenzitása függ a széljárástól és a rovarok rajzásának idejétől. A forró napokon legkedvezőbb a reggel, délelőtti órák és este, csaknem sötétedésig. Esős, borús időben pedig a déli órák. Ezek az időszakok változnak, mert szorosan összefüggenek a rajzások időszakával. Legkedvezőbb időszak pérekre az ősz. Még azokon a vizeken is, ahol ritkán jönnek a felszínre, jó zsákmányra számíthatunk. Ilyenkor rajzik a kis kérészek több faja (14-20-as horgokon imitáljuk), amit igen kedvelnek a pérek. Hasonlóan hatásosak lesznek a nimfák is, a nehéz és könnyű nimfák, közvetlenül a felszín alatt.


Tengeri pisztráng

Tengeri pisztráng Ez az a hal, amely nem szokványos meglepetéseket tartogat a horgászok számára. A fárasztás dinamikus, harcol, sőt a víz fölé ugrál. Jelentős a nagyságuk is, 2-8 kg, vagyis a mi feltételeikhez igen nagy halak. A tengeri pisztráng vándorló hal. Élete nagy részét a tengerben tölti, csak ívás idejére úszik a folyókba. A kis egyedek 2-3 évet élnek a folyóban, aztán leúsznak a tengerbe. A halak hossza néhány cm-től 20 cm-ig terjed. Intenzíven vadásznak a tengerben, súlyuk gyarapodik. 2-3 év múlva ívás idején visszatérnek a folyóba. Minél többet tartózkodtak a tengerbe, annál nagyobb. A folyóba úszó halak kondíciója kitűnő, ezüstös színűek, ezért a horgászok ezüstösnek hívják őket. Ha tovább maradnak a folyóban egyre sötétebb lesz a színük. Az ezüstösök, úgy, mint a lazacok, a folyóban nem fogadják el a táplálékot. A mi csaliainkra is agresszivitásból támad. Főszezonjuk az ívás előtti időszak, vagyis szeptember közepétől november elejéig, de jelentős számú hal már februárban beúszik a folyóba. Az ívó helyre érkezés és az ívás nehézkes számukra, ezért veszítenek súlyukból. Az ilyen lesoványodott halak még bizonyos időt a folyóban töltenek (április végéig) és keltáknak nevezzük őket. Ebben az időszakban már elfogadják a táplálékot. Gyomrukban találtam szúnyog lárvákat, ikrát, kis halat és békát. A kelták kevésbé érdekesek a horgászok számára, mert a lesoványodott halak a fárasztásásnál gyengén harcolnak.

Lengyelországban, a kárpátaljai folyókban a 60-as évekig műléggyel horgásztak a tengeri pisztrángokra. A Wloclawkaban épített duzzasztó elvágta a halak útját az ivóhelyekre, és azóta, nem találkozhatunk velük a Visztulában. Az a nézet uralkodott, hogy a folyóink a bokros, füves partok miatt nem alkalmasak a műlegyes horgászatra. Akkor ezért nem horgászott senki rájuk léggyel. Ha jól tudom, a 70-es években kezdtek a tengeri pisztrángokra legyezni. Fő akadály a nem megfelelő felszerelés volt: nehéz, ragasztott lazacozó botok és a hiányzó gyorsan merülő zsinórok. A 70-80-as években, a mi folyóinkban nem volt sok tengeri pisztráng. A 80-as évektől éli reneszánszát a legyezés, amikor megérkeztek az első rajok a Slupi folyón. Néhány barátommal elindultunk északra, kipróbálni, hogy lehet-e őket léggyel fogni. A valóság felülmúlta várakozásainkat. Lelkesen gyakran látogattam a pisztrángos helyeket. A specialisták gyakran kérdezték, mit fogta a léggyel, hogyan kapnak a pérek, később, ha tudomásukra jutott, hogy semmit sem fogtam, csodálkoztak, hogy lehet ez? A légyre semmit? Ez a kérdés a tengeri pisztrángok hatását mutatja.

E hatás ellenére még nem igen közkedvelt a legyezés. Az oka, a horgászmód nehézségéről alkotott elképzelések, és a nagyon drága felszerelés. Tulajdonképpen hagyományos legyező bottal is horgászhatunk a tengeri pisztrángokra, de nagyobb erőfeszítést igényel. Télen és tavasszal gyorsan merülő zsinórokat használhatunk. Az első időszakban gyakrabban horgászunk a keltákra, mint az ezüstösekre, a másodikban pedig már csak az ezüstösökre. A pisztrángos vizeinkben leggyakrabban az orsódobást alkalmazzuk. Ha gyorsan merülő zsinórt használunk, legelőnyösebb 3,0-4,0 m hosszú bottal horgászni. 3,3 m-nél hosszabb botok (kétkezesek), lazacra valók. Ezekkel a botokkal könnyen kiránthatunk néhány méter zsinórt a mélyből és átdobhatjuk a túlsó partra. A nagy folyókra a kb. 4 m-es botot ajánlom, a kisebbekre pedig kb. 3,2 m-eseket. Én leggyakrabban 3,95 m-est használok 9 -es számú zsinórral.

Tavasszal nagyon gyorsan merülő zsinórt kellene használnunk, fajtája függ a folyó mélységétől és sodrásának gyorsaságától. A légy a fenék fölött mozogjon. Rendszerint VI-os fokozatú merülő zsinórt használok. Használhatunk nem standardizált "Water express" típust, vagy merülő előkével összekapcsolt zsinórt, de ezzel, sokkal nehezebb dobni. A gyári "lead corn"-t több módon kapcsolhatjuk a zsinórral. Tartós lehet ez a kapocs, ha kötjük, vagy varjuk a zsinór belsejét a lead cornhoz, vagy hurokkal odakötjük, ez elősegíti a nehéz zsinórvég cseréjét. Az orsóra legkevesebb 60 m előtét kellene, hogy felférjen. Az orsó széle legyen domború, hogy a hal gyors szökésénél kézzel is fékezhessünk. A gyorsan merülő zsinórnak rövid legyen az előkéje, hogy a damil gyorsan húzza le a legyet a fenékre, hossza 0,5-1,5 m legyen. Két műszálból készül, vastagból és vékonyból 0,40-0,30 mm vastagsággal. Nem ajánlom az előke használatát két léggyel. Rövid az előke, és a hal fárasztásánál a másik légy gyakran beakad a fenékbe, így elszakadhat az előke, vagy leakad a hal. A függőlegyet a hosszabb előkéknél használjuk, amikor nyáron, gyengén merülő zsinórral fogjuk a pisztrángokat. Ilyenkor az un leereszkedő legyet használjuk. A csomó a főzsinóron van, ha a hal az oldalsó légyre kap, az egész előkével együtt lesüllyed, míg a csomó be nem akad a csúcson lévő légybe. Az ilyen összetétel csökkenti a másik légy beakadását. Tengeri pisztrángokra használhatunk pisztrángos legyeket, de nem ajánlom őket streamerező horogra kötni, vagyis 2-es és 3-asra, mert erről gyakran leszabadulnak a halak.

Szilárdabbak a lazacozó horgok. A legyek nagysága függ az évszaktól és időtől, hogy mikor értek a folyóba a halak. Erről létezik egy elmélet, amit nem fogok boncolgatni. Télen és tavasszal 6/0-tól 1-es számú horogra kötött nagy legyekkel horgászunk. Nyáron kisebbek lehetnek a legyek. A tengeri pisztrángra nálunk oly nagyon kedvelt boobyk vagyis pulykatollból, vagy különböző színű marabu tollból készült: fehér, sárga, piros, fekete legyek. Sok horgász, mikor észrevette hogy főleg ilyen legyekkel horgászom, szerette volna őket megkaparintani, mert azt hitték, hogy ezek a leghatásosabbak. Elsősorban azért kezdtük használni a boobykat, mert nagyon egyszerű felkötésük, nem igényel sok időt. A körülmények kényszeríttetek erre: nem ismertük a vizet, ezért naponta több legyet is veszítettünk. A hiányzó legyeket legegyszerűbb volt boobykkal pótolni, amelyek aztán nagyon hatásosnak bizonyultak. Hatásosak más pisztrángozó legyek is, melyek elkészítése több időt igényel és nagy probléma a megfelelő horgok felkutatása. Ezt úgy küszöbölhetjük ki, hogy csöves legyeket használunk, amivel könnyű horgászni. Felszerelésünk után esetleg csak a horog szakad le. A tengeri pisztrángokra való téli horgászat technikája hasonlít a streamerekkel való horgászatra (csak nem húzogatjuk a zsinórt). Átdobjuk a szemközti partra és kicsit várunk, amíg elmerülnek a legyek. A legyeket sodrásban tartjuk, lassú, könnyű ívben fognak mozogni át a folyómedrén. Ha sodrás a part mellett kiegyenesíti a zsinórt, a legyet könnyedén meghúzhatjuk, miközben bal kézzel húzzuk a zsinórt. Ez nem végleges manőver. A műveletet a legyek merülése után megismételjük. Nem mindig merőlegesen dobunk a szemben lévő parthoz. Függ a mélységtől, amiben vezetjük a legyet. Legjobb lenne a sodrásba dobni, de ha a legyek nem kerülnek a mederbe, akkor kicsit följebb dobunk. Várunk, míg a zsinór lemerül, csak akkor kezdünk horgászni. Többször kell igazítani a zsinórt. Ha a legyek nem merülnek le kellőképpen, használjunk gyorsabban merülő zsinórt, vagy az előkét terheljük ólommal. Az áron keresztül úsztatott legyeknek, a bot csúcsával adható pót csalogató mozgás. Ha úgy gondoljuk, hogy az adott helyen tartózkodnak pisztrángok, tartsuk a hely fölött a legyet bot kinyújtásával. Könnyű mozgásokkal emelgetjük, leengedjük a bot végét, amivel kapásra késztetjük a halakat. A tengeri pisztrángnak nem akasztunk be. A légy, ami a szájába kerül, simán helyezkedik el a nyelvén, és a zsinór a tömegével behúzzuk a horgot az állkapcsába. Ez a klasszikus "könyvszerinti" légy elhelyezkedés. A gyakorlatban nem csak az álkapocsba akad a horog, a nyelvbe és a száj más részeibe is. Nem kell bevágni, ha a kapást úgy érezzük, mint egy kapást, ilyenkor felemeljük a botot és elkezdjük a fárasztást. Létezik gyors, energikusabb kapás is.

A pisztráng néha szívesen játszik a léggyel, könnyedén lökdösi a szájával. Ezt a lökdösést a boton úgy érezzük, mintha a légy akadályba ütközne a víz alatt. Ha ilyet észlelünk, meg kell ismételni a dobást többször erre a helyre. Ismerősek, az esetek, hogy a hal végső kapás előtt néhányszor megérinti a legyet. Legnehezebben akkor akad meg a hal, ha a kapás a légy vezetés utolsó fázisában jön létre, a zsinór kiegyenesedése után. A szakirodalom szerint ilyenkor néhány méter zsinórt kell lazítani. Beismerem, sosem sikerült ilyen manővert tennem. Abban a percben nem vágok be, de engedem, hogy a hal saját súlyával tegye ezt. Bevághatunk, ha csöves legyecskékkel horgászunk. Kapás létrejöhet a vezetés bármelyik pillanatában. Volt elég kapásom egészen az elején, még a légy vezetésének megkezdése előtt. A halak még az árral úsztatott légyre kaptak.

Létezik más technika is a legyek vezetésére, amit Edmund Antropik vezetett be. Úszó zsinórokat használ, lead corn típusú előkével összekapcsolva, a legyeket ólomgolyókkal terheli. Úgy dobunk, mint az előző esetben, de a dobások rövidebbek. A dobás után megvárjuk, hogy a zsinór nehéz vége lemerüljön. Ekkor tartással és engedéssel vezetjük a sodráson a legyet. A légy fejjel esik a mederbe, és rövid ugrásokkal szökken lefelé, támadásra késztetve a halakat. Ez hasonló az ólomfejes streamerrel való horgászáshoz. A legyet nem kell az árban tartani, de hosszabb húzásokkal húzzuk. Nehéz leírni azokat a helyeket, ahol fellelhetők a tengeri pisztrángok. A keltáknak és ezüstöseknek van állandó táborhelyük, ahol minden évben megtalálhatóak. A helyek ismerete már fél siker. Nem minden hely jó. Nehéz horgászni mély gödrökben. Jobb eredményeket értem el sekély (1,5-3 m). Nagyon jók a folyókanyarok belső oldalágai, ahol a mélyebb meder homokos szakaszba nyúlik. Az ilyen homokos rész és a mély víz határa mindig érdekes. Hagyományos helyeken is keressük a halakat: gödrökben, sziklák mögött, mély partoknál, a szabad torkolatoknál is. A halak kihúzásához a partra vágóhorgot használnak sokan. A horgászok átszúrják vele a halat. Ezt barbárságnak tartom. Ha más módon nem tudjuk a partra húzni a halat, a pikkelybe akasszuk a kampót, használhatunk halfogót, vagy kézzel kivesszük.


Dunai galóca

A ragadozó galóca nem tipikus legyezős hal, de kifoghatjuk streamerrel, vagy nimfával. A galóca streameres horgászata nem különbözik a pisztrángokétól. Hasonló technikát használunk, de nagyobb legyeket ajánlok. Hogy dobni tudjunk a nagy legyeket, elég nehéz legyen a felszerelés. Erre a legjobbak a 3-4 m hosszú 9-12 AFTM osztályú botok és merülő legyezőzsinórok a hely kívánta merülési fokkal. A legyeket közvetlenül a folyófenék fölött kell vezetni. Ez nem szabály. A galóca átvizsgálja a mélyedést is, és néha a felszínen is vadászik.

Sekélyebb helyeken is megtalálható, ilyenkor lassabban merülő zsinórt használunk. Hosszabb előkét használunk, mint a tengeri pisztrángok téli horgászatánál, ha csak a szituáció nem kívánja a legyek gyors merülését. A legyeket úgy vezetjük a vízbe, mint a streameres pisztráng horgászatnál. Másik horgászmód a nimfás. Ezek a nagyméretű ragadozók nem vetik meg a rovarok nimfáit sem. A San folyón fogott galócák gyomra tömve volt sárga kérészek nimfáival. Nem szükséges nagyon nagy nimfákat készíteni, különösen azért nem, mert a nimfákra kaphatnak pisztrángok és pérek is, de az erős bot nagyon megkönnyítí e hal fárasztását, ami több 10 kg-os is lehet. A nimfák csak kicsit nagyobbak, 8-2 számú horogra kötjük őket, még akkor is, ha ezeket a halakat kisebb horoggal is sikerülhet kifogni. Rövid nimfával horgászunk a bot alatt, vagy egy kicsit messzebb, különböző technikákat használva - a szabadon úsztatott nimfáktól a könnyen vezetettekig. Hatásosak azok a nimfák is, amelyek könnyen elrugaszkodnak a fenéktől.

A legyeknek a fenéken vagy közvetlenül felette kell úszniuk. Más halak Sokat gondolkoztam, hogy megemlítsem-e a többi halfajt, mert nincs gazdag tapasztalatom velük. Más halat csak véletlenül fogtam a lazacfélék horgászatakor. Rájöttem, hogy ezek a halak is lehetnek érdekesek. Ami a lényeg, nálunk tömegesen megtalálhatóak, minden horgász számára hozzáférhetőek.


Sügér

A sügér ideális hal műlegyes horgászatra. Nagyon jól kap a folyókban, állóvizekben. A csali mozgására reagál. Horgászmódok: kis streamerrel, nedves léggyel, nimfával. A légy nagysága a sügérek nagyságától függ. Hogy elkerüljem az ujjnyi nagyságú sügérek kapását, gyakran tetem fel 1-2 számmal nagyobb legyeket. A kapások száma csökkent, de a kifogott halak is szebbek voltak, mert a kis sügér nem támad a nagyobb csalira. Legszívesebben streamerrel horgászok rájuk. A bot ne legyen hosszú és kemény. Legjobb a pérező "pisztrángozó" bot 2,6-2,7 m hosszú és 4-6 AFTM osztályú. Óvatosabban kell kiválasztani a zsinórt, hogy a legyek a fenék fölött ússzanak. A sügérező legyek élénk színűek, nem ritkán fluoreszkálók, de hatásosak a halványabb színekben is. Úgy húzzuk, mint az "agresszív" streamernél. A legyeket nagyon gyors rövid húzásokkal húzogatjuk. Két legyet kell kötni az előkére.

A sügér csoportosan támad és nem szokatlan a kettős kapás sem. Ha intenzívek a kapások, akkor fárasztás közben, ha az egyik hal leakad, a legyeket nem kell kihúzni a vízből, tovább vezetjük őket. Gyakran következik be kettős kapás, és egyszerre húzzuk ki a két sügért. Ha aktívak a sügérek, nem fontos a légy fajtája. Minden csali érdekli őket. A mozgás a fontosabb, nem a szín. De nem mindig. Ha gyengén vadásznak, nehezen bírjuk őket a támadásra. Ilyenkor nagyon válogatósak. Gyenge kapáskor óvatosan vezetjük a legyeket, rövidebb farkú legyeket használunk, mert közvetlenül a végükön kapdossák őket a halak. Kipróbálhatunk kisebb legyet is. A nimfák, a sügérre olyanok, mint a pérekre, pisztrángokra, csak kifejezőbb a színük. Úgy horgászhatunk velük, mint az "agresszív" streamerrel. Folyóvízben, a rövid nimfát használjuk, miközben a csalit könnyedén mozgatjuk. Jó, hosszabb zsinóron, ferdén árral szemben vezetni a legyeket, a zsinórt könnyedén tartjuk és engedjük. Csendes vízen a nimfákat a fenékre engedhetjük, és könnyedén felhúzzuk a felszínhez.


Süllő

A süllőre horgászva streamert használunk. Úgy horgászuk őket, mint a sügéreket, de mély vízben, távolabb a parttól, ezért jó egy csónak. Olyan helyet keresünk, ami nem mélyebb 8-9 m-nél. Mélyebben nagyon nehéz legyező felszereléssel horgászni. Csalinak nagyobb streamereket használunk 6-1/0 horogra kötve. Leghatásosabbak a természetes anyagból készült legyek, amelyek jól dolgoznak a vízben, különböző boobyk, vagy hosszabb puha bolyhos tollú legyek. A süllőre horgászók már jól ismerik a twisterek és jiggek hatásait, úgy viselkednek ezek a csalik, mint a boobyk. Pisztrángozó botokat használhatunk. Ha nagyobb halra várunk, hosszabb botot használunk, nehezebb zsinórokat, leggyakrabban merülőt. Az előke legyen hosszú kb. 1,4-4 m-ig. A horgászat technikája olyan, mint az eddigieké. Megvárjuk, míg lemerül a zsinór, aztán rövid rángásokkal magunkhoz húzzuk. A húzás tempója kicsit más lesz, mint a sügéreknél. A húzások hosszabbak. A helyes tempót ki kell kísérletezni. A legyek ugrándozva mozognak vízszintesen a fenék fölött. Gyakran kiprovokálhatjuk a sülőt a lefelé úszó majd felfelé emelkedő csalival. Hogy a legyek elvégezzék ezt a mozgást, fejüket terhelhetjük ólom lamellákkal. Jobb, ha merülő végű zsinórt együtt használjuk a terhelt legyekkel. Megvárjuk, míg a zsinór leér, aztán úgy mozgatjuk a zsinórt, hogy a legyek felemelkedjenek a fenékről. Ha nincs merülő zsinórunk, vagy lassan merül, az úszó zsinórunkhoz köthetünk egy darab lead cornt.


Csuka

A csuka jól reagál a műlegyekre. Legjobb, ha hosszú néhány centiméteres streamerrel horgászunk. Ajánlom a hosszú tollal díszített legyeket is. A horgászhely mélységétől függően különböző legyező zsinórokat használunk, leggyakrabban gyengén merülőt vagy úszót. Két okból: először - leggyakoribb helyek a sekély (3 m-ig) tavak, másodszor - a csalit lassan kell vezetni. Előke (kb. 3m) végén legyen néhány 10 cm-es puha drótból készült acél előke vagy kevlár szál. A csuka agresszíven támad, és mélyre nyeli a legyet. Egyszer egy halastóból egy 45 cm-es csukát fogtam, a szájából csak a karabiner lógott ki, annak ellenére, hogy a légy néhány cm-es volt, az előke pedig 15 cm. A csukák a vízinövények között tartózkodnak, és ez nagyon megnehezíti a legyek vezetését. Hogy ezt elkerüljük speciális legyeket használunk, melyeket úgy készítjük, hogy a horogra az öböl és a légy feje között hurkot készítünk, vastagabb damilból (bokor ugró). Az ilyen csali jól csúszik a növények szárain. Más halaknál is használhatjuk, nem csak a csukánál. A legyet húzogatással vezetjük lassú tempóval. Ha sekély tóban horgászunk nem várunk sokat, hogy a zsinór elmerüljön, mert a csuka tartózkodhat a felszín alatt is. A sekély, benőtt tavakban sikeres lehet az egér imitációval való felszíni horgászat Intermediate vagy úszó zsinórt használunk. Lassan húzzuk a csalit könnyedén hullámosítva a vizet. Nagyon látványos módszer - a csukák gyors kapásai szemmel láthatóak.


Balin

Ez a harcias hal, fárasztása nagyon izgalmas. Energikusan kap. A szemmel látható kapása és elővigyázatossága miatt igazi horgásztrófeának minősül. A balinokkal találkozhatunk folyókban, tavakban. Nedves legyekkel kis streamerekkel és néha száraz legyekkel, nimfákkal horgászunk rájuk. A nedves legyek és streamerek különböző színűek: a fehértől a színesen át az egészen sötétig. Nem nagyok, 2-14 számú horogra kötjük őket. Hagyományos legyeket használok. A legyező zsinórok, tekintettel a balinok közvetlen felszín alatti horgászására, legyenek úszók, vagy Intermediate típusúak 2-4 m hosszú előkével (tavakon inkább hosszabb). Ne használjunk vékony damilt, mert előfordulhat, hogy igen erősek a kapások. A balin akkor is leszakíthatja a legyet, ha nem reagálunk időben a kapásra. Gyakran használunk az előkén két legyet. A bot alkalmazkodjon a horgászhely körülményeihez. Ott, ahol orsódobás szükséges legyen hosszabb a bot, 3-3-3,5 m. Ez akkor is előnyösebb, ha csónakból horgászunk. A folyó vízi horgászásnál a legnépszerűbb módszer ugyanolyan, mint a száraz légynél, a legyeket keresztül dobjuk a sodráson és hagyjuk őket úszni az árral vagy könnyedén visszatartjuk őket. Hatásos a különböző tempójú zsinórhúzogatás. Lassú húzogatással kezdjük, ha nincs kapás, gyorsíthatunk a tempón. Hasonlóan horgászunk a tavakon is, de itt természetesen mindig magunkhoz kell húzni a legyeket. A horgászhelyet könnyű megtalálni, mert a felszínen vadászó balinok nyomai jól láthatóak. Ha a halak nem reagálnak a streamerekre és nedves legyekre, megpróbálkozhatunk száraz legyekkel, vagy könnyű nimfákkal. Száraz legyek legtöbbször a tegzesek vagy palmerek, melyek mozgása kifejezőbb. Ha a nimfáról van szó, a folyókban az áron úsztatott közvetlenül a felszín alatti, legyeket ajánlom, állóvizekben ezeket könnyen magunkhoz húzzuk.


Fejes domolykó

Nagyon óvatos hal, (a nagyobb példányokról van szó), bár a kisebbje könnyű zsákmány. Valamikor a Rábán láttam egy csapat domolykót, amelyek között állt egy pér. Bedobtam a zsinórt a nimfával a csoport fölé és vártam míg a pér elé ér. Elég volt, hogy a zsinór árnyéka elment a domolykók előtt, máris szétszéledtek és ott hagyták a pért egyedül. Ezekre a halakra léggyel minden módon horgászhatunk. Szerintem a nedves és a száraz legyek a leghatásosabbak - gyengébbek a nimfák, és legkevésbé hatásosak a streamerek. Tapasztalatból tudom, hogy a domolykók az ívás idején támadnak a steamerekre júniusban, júliusban. Jó domolykó csalik a különböző palmerek, tegzesek, hatalmas testű legyek, pl. pávatollból. Ahogy az írásokból következtetek a jász keszeg is úgy kellene reagáljon, mint a fejes domolykó. Azokban a vizekben, ahol horgásztam ritkán volt fellelhető és ilyen halat még nem sikerült fognom. A jász keszegnél, ha száraz legyekkel horgászunk nem kell igyekezni a bevágással. Ez nehéz, mert ha egy hatalmas örvényt látunk a legyünk körül, kezünk már önkéntelenül hátra lendül, kitépve a legyet a hal szája elöl, pedig a biztos bevágással néha több másodpercet is várnunk kell.


Márna

Erős hal, amely szereti az erőssodrást és a kemény aljzatot. A táplálékot a fenékről szedi, ezért fő módszerünk az erősen terhelt nimfa lesz. Alapfeltétel, hogy nimfáink mozogjanak a fenéken, vagy közvetlenül felette ússzanak. Lassú folyású vízben elég az erősen terhelt nimfával horgászni, gyors sodrásban, mély vízben a zsinórhoz előnyös kötni egy darab "lead cornt" vagy gyorsan merülő zsinórt. A nimfákat 15-40 cm-es előkére kötjük. Ha a zsinór könnyen leér a fenékre, csökkentünk a nimfák terhelésén, amely csökkenti az elakadásokat. Rövid nimfával bot végénél horgászunk márnára, miközben minden zsinór megállás után bevágunk. Így horgászhatunk olyan helyeken, ahol ne riasztjuk el a márnákat, legjobb, ha mély mederben, örvénylő vízben próbálkozunk. Sajnos ezek a halak sokkal félénkebbek, mint a pérek, ezért nem mindig hatásos ez a módszer. Ekkor próbáljunk messzebbről horgászni, gondoljunk a legyek mély vezetésére. Egyszerű, több színű legyeket használunk. A színhatás nagyon fontos. Ajánlatos a ház nélküli (zöld) tegzesek utánzata, pl. zöld laméból vagy műanyagból. Annak ellenére, hogy a márna a fenéken vadászik, előfordul, hogy feljön a felszínre. Úgy néz ki, mintha száraz legyeket szedegetne, de ilyenkor inkább a felszín alatt úszó kis nimfákat eszegeti. A streamerrel való márna fogás annyira ritka, hogy nem is érdemes róla beszélni, mint e halak horgászmódszeréről.

Paduc

A paduc, hasonló helyeken fordul elő, mint a márna, de nehezebben fogjuk ki műléggyel. Sokkal óvatosabb, a csalt finomabban kapja be. Ezért kell vékonyabb zsinórt használnunk, és óvatosabban vezetnünk a legyet. Azonban gyakran nem reagál a nimfákra. Bár a műlegyek a márnák számára egyenesen gyilkolók, de a paducokra hatásosabb módszer az úszóval való horgászat. Ennek ellenére, ha rátalálunk a kedvező időszakra, legyekkel is sikerrel horgászhatunk ezekre a halakra. Legjobb paducozó hely, amivel találkoztam, a Vág felső folyása. Annak ellenére, hogy olyan folyókon is horgásztam, ahol több volt belőlük, felső Vágon mindig számíthattam paduc kapásra. A mai napig nem tudom miért? A paducokra úgy horgászunk, mint a márnákra, nimfákkal. Rövid és kicsit kisebb nimfákat használunk. Előfordult, hogy streamerrel is fogtam paducot, de akkor rendszerint kiütéseket láttam a fejükön az ívás után.


Egyéb halfajok

A leírt halakat azok közé sorolhatjuk, amelyekre jól lehet horgászni műlegyekkel. Úgy, mint a paducokat, néha kifoghatunk keszeget is nimfával, nagyon jól kapnak a bodorkák és a veresszárnyú keszegek (száraz legyek és nimfák) nyúl domolykók (nimfa, száraz légy, kis boobyk). Bizony, létezik még a halak egy csoportja, amelyre lehet műléggyel horgászni. Ezek azok a halak, amelyek szórványosan reagálnak a legyekre, vagy olyanok, amelyeket sosem fogtam léggyel, nem tudok róla, hogy horgásznának rájuk. Hallottam, hogy egész jól reagál a legyekre is. Valamilyen nyugati lapban olvastam az amurok legyes horgászatáról és, ismerek szórványos angolnafogásokat is. Véleményem szerint nincs olyan hal, amelyre egyáltalán nem lehet léggyel horgászni. (Talán csak a busa ilyen, amíg el nem készül az első PLANKTON-légy.) Leszögezhetjük, hogy ezzel a csalival tulajdonképpen minden halra horgászhatunk, még ha nem is lesz ez mindig a leghatásosabb.

Vízgolyó Légyúsztatás úszóval Légyúsztatás tirolifával (Ezen fejezetek felvitelét a lapra, nem hajtottam végre, mivel véleményem szerint semmi köze a klasszikus műlegyes horgászathoz. Másoló�) Stratégia, etika Ha már kellőképpen fel vagyunk szerelkezve, kellő elméleti ismerettel rendelkezünk, keressünk megfelelő helyet és próbáljuk ki tudásunkat a víznél. Ha kezdő horgászok vagyunk, válasszunk olyan helyet, ahol sok a hal, nehogy már a kezdetekkor kedvünket szegje a sikertelenség. Ezért jobb, ha a drágább üzleti alapon működő horgászhelyre megyünk, ahol a kapások nagyobb száma elegendő a sikeres tanuláshoz. A haladó horgászok számára jobb iskolának bizonyulnak a kevesebb halat rejtő folyók, ahol sok horgász fordul meg. Ott sokkal nehezebb túljárni a hal eszén, szinte mindegyikük horogra akadt már legalább egyszer, és ismerik szinte minden fortélyunkat.

Legyezésre legalkalmasabbak a nagyobb folyók, patakok. A kis patakokban (1-2 m széles) a legrosszabb így horgászni. Itt csak a sodrás ellen vagy sodrásban horgászhatunk. A távoli dobásoknál nehéz vezetni a zsinórt, mert nincsen semmilyen manőverre lehetőségünk. Ezért a legyező zsinór gyakran nem természetesen húzza a legyeket. A benőtt partok teljesen lehetetlenné teszik a dobást. A kisebb patakokon kedvező alkalom lehet a víz magasabb állása és enyhe zavarossága. Ilyenkor sokkal nagyobb biztonságban érzik magukat a halak és megközelíthetjük őket, anélkül, hogy elriadnának. A magasabb, opálos víznek van még egy nagy előnye, az hogy a pisztrángok előjönnek búvóhelyeikről és intenzíven vadásznak, normális körülmények mellett napközben ugyanis mélyen el vannak bújva. Ha zavaros vízről szólok, csak a kissé zavarosra gondolok, kicsit emelkedett vízszinttel, amely zöldes színű, nincs benne barnás szín. A teljesen "kávészín" nem jó, sem a nagy, sem a kis folyón. Ha ilyen a víz színe, a siker csak álom marad. A kicsi, tiszta vizű folyókhoz óvatosan közelítsünk, főleg ha a partról horgászunk, vagy magasabban vagyunk a vízszintjénél, a halak jól látnak bennünket a parton. Néha elég lehajolni, leguggolni. Az óvatos halakhoz néha szó szerint másznunk, kúsznunk kell. Ebben az esetben nagyon összetett a horgászat. Nagyon jó segítség a haltartó helyek felismerésében a folyó ismerete, annak jellege és mederformái.

Ajánlhatom, hogy új helyen először gyakoroljunk néhány kilométert a víz mellett, hogy megismerkedjünk vele, mielőtt el kezdünk horgászni. Jó eredményeket lehet elérni a kisebb folyókon a rovarok rajzásakor. Már messzebbről megfigyelhetjük a vadászó, táplálkozó pisztrángot, vagy balint és oda lopakodhatunk a konkrét halhoz, vagy a helyhez, amiről úgy véljük, hogy ott vannak a halak. Ha kijelölök magamnak egy intenzíven táplálkozó halat, óvatosan megközelítem, miközben figyelem a vízgyűrűket - ha ezek eltűnnek, azt jelenti, hogy nem voltam elég óvatos. Várok, mikor kezd újra enni. Egy bizonyos idő után, a hal újra kezdi a legyeket szedegetni, és próbálkozhatunk a bedobással. A korai bedobás fölösleges, és elriasztja a halakat.

A nagy folyókon nincsenek ilyen problémák. Rendszerint a vízben állunk, a halak is rosszabbul látnak bennünket, és messzebbről is horgászhatjuk őket. A hullámzó vízen nagyon közel kerülhetünk hozzájuk. Másként van ez a csendesebb szakaszon, ott messziről is elriaszthatjuk a pisztrángokat, balinokat. Óvatosan mozogjunk, az ilyen vízben, ne csináljunk nagy hullámokat, amelyek elriaszthatják a halakat. Éberségük megtévesztésére a ruhánk színe is fontos. A hátértől függ, hogy ez milyen legyen, amely előtt figyelhet minket a hal. Ha ez parti növényzet legjobb a terepszín, zöld tigrismintával stb.. Másként van ez nyílt terepen. Legelőnyösebb a világos (kék vagy fehér) mellény és ing. De ruháink színének ne tulajdonítsunk túlzott jelentőséget, minden esetre kerülni kell a rikító színű ruhadarabokat (sárga, piros). Horgászni gyakran társasággal járunk. Csoportosan nem lehet horgászni. Főleg ott nehéz horgászni, ahol már a horgász járása is megzavarja a halakat. Két részre kell osztanunk a horgászhelyet, lenn és fenn, attól a helytől, ahol horgászni kezdünk. Ha ketten megyünk a sodráson, jó figyelni, hogy a társunk hol horgászik. Ha tudjuk, hogy alattunk kezd, pl. egy száraz fa mellett, nyugodtan horgászhatunk addig a helyig, aztán kijövünk a vízből, mivel nem közelíthetünk a zsinórja felé, ezért el kell távolodnunk a parttól, ívben megkerülni a helyeket, ahol horgászik, és néhány száz méterre arrébb mennyünk ismét a vízbe. Így áthorgásszuk a vizet anélkül, hogy kölcsönösen zavarnánk egymást.

Hasonló taktikát alkalmazunk, ha ismeretlen horgásszal találkozunk. Nem megyünk teljesen elé, hanem kicsit lejjebb, hogy elég helyet hagyjunk neki. A folyó két oldalán megyünk, és elég széles nem kell attól félnünk, hogy társunk halait elriasszuk. Ha kis folyó túlsó oldalán látunk egy horgászt, néhány méterre alatta foglaljunk helyet. Gyakori a versengés a horgászok között ilyen esetben, miközben igyekeznek egymást felülmúlni, elvesztik a jó helyeket. Ezek a helyek függnek a horgászok számától, és változnak az évszaktól függően. Függnek a horgászat módjától is. A távoli dobásoknál zavaró lehet a több tíz méterre álló tárunk is, és fordítva, ha közelre horgászunk, a lábunk előtt, észre sem kell őt vennünk. Ha párosan horgászunk mehetünk a folyó mindkét partján, vagy csak az egyiken, pl. a San folyón úgy álljunk, hogy az egyik horgász közelebb megy a parthoz, a másik távolabb. Horgászok nagyobb csoportja könnyebben horgászik a nagyobb folyókon. Ez igaz a pérekre, mert ezek a halak sokkal inkább "társaságiak" mint a pisztrángok. A sok pérnél több ember szorosan egymás mellett állva is horgászhat. Felvetődik a kérdés, hogy a legyezésnél hogyan kell helyet változtatnunk, az ár ellen vagy a sodráson. Nincs kötelező módszer, egy helyen állni unalmas, ha csak tehetem, vándorolok a vízben vagy a víz mellett. Az utóbbi időben ez egyre nehezebb, tekintettel a sok horgászra. A jobb helyeket "felvásárolják" az emberek csoportjai és nehéz hozzájuk férkőzni. Ha találunk egy helyet, ha kényszerből is de horgásszuk ki, mert nehéz másikat találni. Én kerülöm az ilyen zsúfolt helyeket, inkább ott horgászom, ahol kevesebb a hal, de kevesebb a horgász is. Legjobb, ha egyedül megyünk a vízhez. A teljes szabadság érzetét biztosítják, és közeli kapcsolatot a természettel. És, ha egy ilyen alkalommal még nagy halakat is sikerül fognunk, biztos szép élménnyel leszünk gazdagabbak.

A horgász verseny épp az ellenkezője ennek. Ott bizony több órán keresztül sokan horgászunk. Ezért sok horgász nem vesz részt ilyeneken, előnyben részesítik a szórakoztató horgászatot. Ez teljesen érthető, de a versenyek is tartogatnak izgalmakat, élményeket. Mindenekelőtt horgásztalálkozó, nem egyszer az egész országból. Ennek köszönhetően találkozhatunk régi barátainkkal, és ujjakat ismerünk meg. Itt lemérhetjük tudásunkat, hallhatunk az ujjdonságokról, jó horgászhelyeket ismerhetünk meg, közös horgászatokat tervezhetünk. Sokszor versenyeknek köszönhetően kapott lehetőséget a legyezés, a továbbfejlődésre. A tanulás szempontjából nem a versenyzés a fontos, mert ha sikert akarunk elérni, másként kell horgásznunk, mint a normál horgászat esetén. Jó, ha a vízzel megismerkedünk a verseny előtt. Pontosan kell tudnunk, milyen felszerelést és technikát használjunk, ezért a verseny előtt dönteni kell arról, hogy milyen halra horgásszunk, mért kaphatjuk a legtöbb pontot. Ha valamely módszerben nem vagyunk biztosak, nem jó a versenyen tanulni, hanem a biztosakkal kell próbálkozni. Fontos a lelki állapotunk is. Nem lehetünk idegesek, se szétszórtak, de nem is szórakoztató horgászatra kell felkészülni. Úgy horgászunk, hogy bízunk saját bevált tapasztalatainkban. Nem lehet ítélkezni idő előtt, ha nem kapnak a halak.

Gyakran az utolsó pillanatban foghatunk olyan halat, melynek mérete mérvadó lehet. Többször volt ilyen esetem, pl. 1983-ban Kanadában a világbajnokságon az utolsó percben fogtam egy pisztrángot. A horgászat elején választott taktika nem végleges. Figyelmesen kell néznünk a vizet, és gyorsan reagálni a változó körülményekre. A folyó egy bizonyos szakaszán horgászunk, ezért nagyon kell figyelnünk, hogy ügyetlenségünkkel ne riasszuk el a halakat. Mozgásunkat a horgászhelyen úgy tervezzük, hogy minden látványos helyet meghorgásszunk, és idő előtt ne zavarjuk fel a vizet. A kifogott halat legjobb merítőhálóval kiemelni. Ennek használatával lecsökkenthetjük a fárasztás idejét. Több féle fárasztási mód létezik - a nagyon gyorstól egészen olyanig, amelynél a hal oldalra fekszik. A versenyeken az energikus fárasztást választom. Azon a véleményen vagyok, hogy érdemes indulni a horgászversenyeken. Ez izgalmas szórakozás, sok élményt nyújthat. De csak akkor, ha nincs sűrűn szervezve, elég évente néhány ilyen rendezvény. A horgászok között uralkodik egy meggyőződés a legyezés elitségéről. Ez a nézet ma már kevésbé aktuális. A háború utáni atmoszféra nálunk nem kedvezett a legyezésnek. Azért is gyakorolták kevesen.

Hiányzik a kapocs a régi és az új generáció között. Nem volt honnan meríteni a tudást, a mi horgászaink tudása feledésbe merült és nyugatról nehéz volt beszerezni. A legyezés virágzása a 70-es években kezdődött és tart a mai napig. A megfelelő áraknak köszönhetően, mindenki hozzáférhet a felszereléshez. Szerintem attól elit ez a horgászat, hogy az emberek, akik komolyan gyakorolják szigorú etikai elvekkel, viszonyulnak hozzá.

Sajnos nálunk sok az orvhorgász, még a horgászok között is. Ismerek olyan eseteket, amikor a halőr olyan helyen, és akkor "szedte" a halakat, amikor védettek voltak. Nem volt bizonyíték, vagy tanú, hogy ezt bizonyítsák. Sok szervezetben szemet hunynak az ilyen esetek felett. Harc az ilyen orvhorgászattal nagyon nehéz. Legjobb eredményt akkor érünk el, ha maga a horgászközösség bélyegzi meg ezeket az embereket. Ettől való félelem rávezeti őket, hogy másként cselekedjenek. Például: pisztrángozás közben találkoztam egy horgásszal, akivel beszédbe elegyedtem. Mindketten arra panaszkodtunk, hogy gyengén kapnak a halak, és erősen elítélte a tömegesen horgászó orvhorgászokat. Aztán tovább horgásztunk, és egy horgász gyönyörű pisztrángot fogott ki mellettünk. Nagy volt a meglepetésem, mikor rájöttem, hogy az előbbi beszélgetőtársam segít egy orvhorgásznak. Az ő esetében nagyobb öröm volt parton látni a pisztrángot, mint az előbbi "dicsőített" beszéd. Horgász - orvhorgászok különböző módon próbálják kimenteni magukat társaik előtt. Pl. sokan mondják azt, hogy a pisztráng már túl van az íváson. Ez nem magyarázat, és mindenkinek, akinek van horgász engedélye, és a méret alatti halakat is kifogja, vagy védett időben horgászik, pont olyan orvhorgász, mint aki hálóval fogja a halakat.

Nagyon fontos, hogy sajnálat nélkül tudja visszaengedni a vízbe a méret alatti halat. Ha kihúzzuk a balint, vagy a pisztrángot el kell gondolkoznunk, azon, hogy agyonüssük -e. Ha elvisszük egyel kevesebb hal lesz a vízben. Mérlegeljünk, hogy szükségünk van -e rá. Gyakran elfelejtjük, hogy otthon még van befagyasztott halunk. Meggondolatlanságnak nevezhetjük, ha elvisszük a halat, amit aztán elosztogatunk. Akik így tesznek, nem vétenek a szabályok ellen, de a következő szezonban csodálkoznak hova lettek a halak? Az igazság egyszerű. Sokan voltak azok, akik így horgásztak. A műlegyezés olyan jól bevált módszer, amellyel a horgászok képesek az adott évben a halcsoport többségét kifogni, pl. péreket. Még ha azt tanácsolom is, hogy engedjük vissza a halakat, nem állok minden esetben e mellett. Szívesen eszem én is frissen fogott pisztrángot. Szívesen vendégelem ismerőseimet halkülönlegességgel. Ezért okosan kell gazdálkodni azzal, amit kifogtunk, és az úgy "hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon". Ezt a problémát a víz használói küszöbölhetik ki. Olyan határt kellene szabni, hogy a kifogott halak mennyisége ne legyen káros. Természetesen ez az alapja a halgazdálkodásnak is. Ha csak kedvtelésből horgászunk, utána visszaengedjük a halakat, legyünk óvatosak, nehogy megsértsük a horog kivételekor. Ilyenkor speciális szakáll nélküli, vagy lenyomott szakállú horgokat használjunk, és úgy akasszuk el a halakat, hogy nem vesszük őket a kezünkbe. (Nem ezek a horgok az okai a gyakori hal lemaradásnak fárasztás közben). Ne tartsuk sokáig parton a halat. Nagyon fontos a helyes horogkivétel ott, ahol méret alatti, vagy védett a halak zöme. A védett halak között másmilyen hal nincs, akkor inkább ne is horgásszunk ott. Főleg ha éppen ívó hallal találkozunk. Ilyenkor egyáltalán ne horgásszunk. Ezek a "tanulságok" frázisként hangzanak, de alapvető etikai szabályok betartása nélkül, a folyókba sosem lesz elegendő hal.

Viselkedjünk úgy, hogy a horgászok elitjéhez tartozunk. Fontos a negatív egyedek kipellengérezése is, még akkor is, ha csak negatív megítélésként szolgál. Ez is segít. Az orvhorgászat felszámolásakor ne essünk túlzásokba -pl. mikrométerrel mérni a halakat. Minden egyes esethez toleránsan kell közelednünk, mert néha a törvények megsértése véletlen, nem tudatos.