Néhány szó a Belly Boat-ról

Pityu a Bogaras a Zagyván egy gyári építésű boatban

A belly-boat, nyersfordításban angolról: has-csónak.

Nagy öröme a legyezőhorgásznak, hogy a vízben állva olyan helyeket is játszva horgászhat meg, amelyeket a partról lehetetlen. Gondolok itt arra, hogy helyenként a parti növényzet szinte áthatolhatatlan függönyként védi a vizet, vagy próbáljunk csak meg a part felől egy vízfelé tornyosodó fa alatt várakozó halak elé betenni bármit is. A parti pecásoknak, hacsak nincsenek felfegyverkezve láncfűrésszel, muszáj továbbállniuk. Pedig az ilyen helyek szép halakat, és festői környezetet rejthetnek.

A dolog akkor válik csak savanyúvá egy kicsit, mármint a vízbengázoló legyesember számára, mikor a vízmélység hirtelen megnő, és nem tudunk továbblépni, pedig láthatóan most kezdődne csak az "igazi" vadvizi játék.

Tehát: ott ahol a pergető a parti környezet miatt, a legyező meg a vízmélység miatt kell feladja, ott kezdődik a BELLY BOAT-os játszma, vagyis, ahogy mi a sajátépítésű csónakjainkat nevezzük: a TANYA-BELLY-s game.

Az ötlet nem új, a nagyvilágban széles választékban kapható gyári építésű bellyk egész hadával találkozhatunk, 60-300 dollár között. Lényegében egy felfújható gumifotel, egy vágás, és szúrásbiztos textil bevonattal, különféle fakkokkal, zsebekkel. Ebbe ülünk bele, és lebegünk a vizen. Állóvízen, és lassabb folyóvízen teljesen biztonságos. A csónakkal szembeni előnyei: egyszerű hordozhatóság, tárolás, mobilitás. Hátránya, és hogy evezők híjján a haladás nehézkesebb, több fizikai munkát jelent a lábnak. Ehhez jó segítség a békatalp.

Írásom aprópója, hogy a Zagyván, ahol mi legtöbbet megtalálhatók vagyunk sok olyan szakasz van, ahol nincs más megoldás, csak a belly. Viszont családos emberek lévén kétszer meggondoljuk, hogy kiadunk-e bizonyos összeget valamire, vagy megpróbáljuk megépíteni magunk.

A belly boat esetében, mint azt mindjárt be is mutatjuk, néhány órás munkával és 2500 forint körüli pénzenergiával egész kis komfortos házi vizijárművet tudunk eszkábálni.


mingyá folytatom, csak kimegyek a horgásztanyára egy picit, olyan szép idő van...

Nos tehát, hol tartottam? Ja igen. A recept. Menj el egy gumiszervízbe. Kérdezd meg, van-e elfekvőben egy használt vagy új kamaz, ifa vagy hasonló állat belsője. Van úgy hogy odaadják ingyé, van hogy kérnek érte írd és mond 2000 forintot. Ez lesz a boat. Kell még hozzá egy pár műanyag pánt csattal, amit egymásnak 90 fokban, a gumielsőhöz pedig nyolcas alakban átfűzve beleraksz a belsőbe. Ez kb nyolc méter pánt, kettő darab csat. Kész. Így gyakorlatilag a gumigyűrű belsejébe ey X alazatot raktál, amibe csak bele kell ülj. Mehetsz. Próbáld ki. Állat! :D







a végére egy kis humor.

Egy kis kiruccanás

Úgy döntöttünk, hogy az agyonhorgászott folyócskánkat itt hagyva elmegyünk egy viszonylag közeli Tisza holtágra. Kirándulásunk fő célja a hascsónakjaink tavon történő kipróbálása volt, de az idegen környezetben élő halak reakcióira is kiváncsiak voltunk.


Szokás szerint két botot vittünk magunkkal a csónakba. Zoli a szokásos „jászos-csukás” kombinációt, én pedig a csukás mellé egy süllyedő zsinóros szereléket. Mielőtt beléptünk volna a vízbe bedobtunk egy kis elemózsiát a hasunkba és egy korty vizet, nehogy hamar ki kelljen szállni a nyomás miatt. Így reményekkel telve vízre szálltunk és a vízparti tuskós részeket kezdtük dobálni.


Közben a lábunkkal bicajos mozdulatokat végeztünk hogy ne legyünk egyhelyben. Ez a kis lábmunka (ami a nap egészében velünk volt) nem is volt olyan fárasztó mint gondoltuk. Hanem amikor elhatároztuk hogy átmegyünk a túlpartra, na akkor megtudtuk milyen a tavon „tanyabótozni” búvártalp nélkül. A leggyorsabb haladáshoz a mellúszás lábtempóját használtuk úgy, hogy kicsit hátradőltünk a csónakban. A holtágat háromszor úsztuk át keresztbe oda-vissza, így nem kellett este ringatást kérni az elalváshoz. Igazi sport volt. Felül a nyolcas bottal hadonászott a kezünk alul meg a lábunk dolgozott. Na de ami a halakat illeti nem volt teljes az elégedettségünk. A remélt csukák elmaradtak. Zoli fogott ugyan egy méreteset (45),

de itthon ettől a mérettől tartjuk számon a halakat, tehát nem voltunk feldobva nagyon. Nekem volt egy akadó felett három szép rávágásom de kis bírkózás után mindegyik lefordult. A dolog érdekessége, hogy a csukákat még a kapás pillanatában sem zavarta a lábam keltette hullámzás pedig igen rövid pórázon dobáltam rájuk a legyet.

A csukák helyett vörösszárnyúakkal borogattuk szomorú lelkünket, melyekből akadt bőven.


Sajna nagyobb nem volt szinte mindegyik 15 cm körül. Sügér nem jött csak néhány aprócska balin. A táj viszont lenyűgöző volt. Láttunk jégmadarat, mocsári teknősöket sütkérezni, fakopáncsot néhány méterre bogarászni.

Szóval szép nap volt. A belly-boat előnyeit megtapasztaltuk és bátran ajánljuk mindenkinek.

Lee

Tavaszi Parádé

Tegnap délután egy óra körül lehetőség nyílott, hogy lelátogassak kedvenc vizemre egy-két órára. Mostanában a csukák elég gyengén mutatták magukat, s a nagy jászok is mintha eltűnni látszanának, ezért a legutóbbi pecák picikét kesernyés szájízt hagytak a számban. Persze mindíg volt mire hivatkozni: hidegfront, lehűlés, zavaros a folyó, vagy bármi ami a horgásznak ilyenkor eszébe jut...

A vízállás a net szerint TÖKÉLETES , a víz tisztulóban, a nap ezer ágra süt, 20 fok, minden ideális.

Úgy gondoltam új szokásunkhoz híven két bottal gázolok be egy hosszabb lapos szakaszba. Két legyet vittem magammal mindössze: a mindíg ütős "dark shine"-t csukára, és egy polibogarat a jászoknak. Az első órát azzal töltöttem el, hogy lefelé sétálva a vízben a part menti padmajt ütöttem csukákat kutatva. Az első húsz percben fogtam három aprócskát, 35-40 centi körüli hosszban, majd volt két durva ráfordulás, amit nem tudtam megakasztani. Ezek után húsz perc üres, és a figyelmemet egyre inkább a víz teljes szélességében észlelhető folyamatos evészet kezdte lekötni. Küszök és jászok szedegettek.

Nosza elő az ötös bottal, meg a polibogárral!! :D



Hát ilyen jó kis pecában már rég nem volt részem! Gyakorlatilag azon kívül, hogy a bogarat a vízre kellett ejteni, és meg kellett akasztani a halakat, másra nemigen kellett figyelnem.



Szikrázó napsütés, fecskék szántják a levegőt, sarjadó, zöldülő földi és vizi növényzet.

És hal. Rengeteg hal. Szinte mindegy merre dobok... ilyen még nem volt. Fogtam vagy negyven jászt egy óra alatt. Legalább. 20-35 centi között, igaz ugyan, hogy a zöme az a 20 cetis volt. Ehhez még jött jópár termetesebb küsz is folyóközépből.

Imádok legyezni. Pont.

Így is lehet legyezni.

LEE tollából, Szolnok, 2000. november 27.

Vasárnap reggel szemerkélő eső ébresztett. Telefonon felhívtam Józsi barátomat, hogy halasszuk el az előző nap megbeszélt horgászatot. Bezzeg akkor hétágra sütött a nap, ma pedig a novemberi időjárásnak megfelelően esik.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a szezon immár véglegesen befejeződött. Ebéd után azonban váratlanul kiderült az ég, melynek szele mindkettőnket meglegyintett. Ismételten telefonáltam, és megbeszéltük a találkozót. Fél óra sem telt el én már ott toporogtam Józsi barátomnál és sürgettem menjünk, mert lehet az idén ez lesz az utolsó alkalom. A csónakos horgászathoz szükséges kellékeket mégiscsak elő kellett szedni, ezért próbáltam türelmes maradni. Vízhatlan ruha, vödör a halaknak, botok, legyek, és jó meleg holmik, nehogy megfázzunk. A csónak a Tisza-parti stégen várt bennünket. Bepakoltunk és Józsi berántotta a motort, azaz csak rántotta volna, de valahogy nem akart beindulni. Ilyen a szerencse. Húszpercnyi rángatózás után úgy döntöttünk evezve keressük meg a halakat, melyek természetesen a túloldalon és jóval fölöttünk voltak. Józsi, mint tapasztalt tiszai horgász átvette az evezőket, és nekivetkőzve eljuttatta a csónakot arra a partszakaszra, ahonnan halat reméltünk. Lehorgonyoztunk és elővettük a legyezőbotokat. Az enyém finomabb AFTMA 4/5-ös az övé kicsit durvább 5/6-os bot, de mindkettő puha lágy szálból készült átmeneti akciós, melyekre DT 5F-es zsinórokat tettünk. Józsi már előző nap készített egy doboz legyet 16-18-as horogra kötve. Ezek enyhén süllyedő fehér és piros tollból készült fantázialegyek voltak. Az előkét 0,10-es zsinórból kötöttük, nehogy a halak észrevegyék a turpisságot. Repültek is hamarosan a pici csalik, és elkezdődött a tömeges szüretelés. Eleinte apró ráncigálással vontattuk a legyeket, melyekre pici küszök és néha egy-egy balin vágott rá. Nem volt rossz a kapás, de a piros uszonyú halakat nem találtuk, pedig mi azoknak örültünk volna a legjobban. A küsz ugyanis nem nő túl nagyra és az aprócska halak nem mutatnak nagy ellenállást, bár szórakozásból jó rájuk horgászni. A balinok közül is inkább a kicsik voltak a jellemzők, valószínű együtt bandáztak a küszökkel. Sikerült is kifognunk néhány 25 centiset. Az ekkorák már jól húznak, de a zömökebb vörösszárnyú, és a jász még a balinnál is erősebben küzd. Hosszú partszakaszt horgásztunk már végig mikor megtaláltuk a csapatot. Vízzel ellepett bokor ágai között figyeltek a halak, mikor pottyan be valami ehető a kiálló ágak valamelyikéről. A legyet ekkor már nem rángattuk, hanem hagytuk lassan süllyedni és sodortattuk az árral. Nem vezettük túl mélyen, szinte éppen a felszín alatt. Akkor értünk el sikert amikor egészen a gallyak közé dobtuk a legyet. Sajnos nem mindig ment jó helyre, így sűrűn szaggattuk be őket az ágakba. Csónakkal bármikor ki lehet őket szedni, de csak horgászat végeztével, hogy ne zavarjuk feleslegesen a halakat. Apró burványok jelezték, hogy a halak érdeklődést felkeltette az imitáció. Szépen sorban vettük ki a piros úszójúakat. Volt közöttük mindenféle: jász, domolykó, vörösszárnyú, bodorka és néha egy-egy balin. Közben néha csepergett az eső, ilyenkor leállt a kapás, de amint elállt újból folytatták a halak a táplálkozást. A könnyű felszerelés nem engedte a halak gyors kirángatását, és mi sem erőltettük nagyon, inkább élveztük ahogyan finom botjainkat megdolgoztatták. Sóvárogva gondoltunk arra a közelgő pillanatra, amikor a Kanadából rendelt AFTMA 3-as botjainkkal hasonló halakra horgászunk majd. Sajnos mindkettőnknek sietni kellett haza, így a legjobb időben, szürkületkor kellett abbahagynunk a horgászást, pedig a tenyérnyi halak akkor kezdtek el enni. A nagy sietségben már nem maradt időnk összeszedni a beszaggatott legyeket, de sebaj így legalább nem marad kihasználatlanul a légykötő felszerelés. Visszafelé már könnyebben haladtunk, hiszen részben az ár sodort bennünket. Kellemesen elfáradva, és élményekkel teli tértünk vissza. Ahhoz képest, hogy a víz csak 8 C-os volt nem kis teljesítményt sikerült felmutatni. A visszadobott balinokon kívül mintegy 70-80 darab apró halat zsákmányoltunk.

Szolnok, 2000. november 27.

Tölgyesi Levente

Elrettentés vagy bíztatás?

LEE tollából, Szolnok 1999-12-01

Avagy néhány szó a legyezőhorgászatról

A legyezőhorgászat a magyar horgászok körében egyelőre nem örvend túl nagy népszerűségnek, melynek több oka van. Megpróbálom ezeket röviden ismertetni. Az olvasóra bízom az olvasottak alapján annak eldöntését, hogy a továbbiakban pártolója lesz-e a legyezésnek, vagy sem.

Az első ok az, hogy ezt a módszert nem a nagy hagyományokkal rendelkező külföldi irodalomból ismerik meg, hanem a magyar horgászírók szemszögéből, melyek közül sajnálatosan sokan csak részben ismerik ezt a nemes halfogó módszert. Ahhoz hogy, valaki tollforgatással foglalkozzon, és ezt nyugodt lelkiismerettel a nyilvánosság előtt publikálja rengeteg tapasztalattal kell rendelkeznie. Mivel kevés olyan horgász és még kevesebb horgászírónk van, aki kizárólagosan a legyezőhorgászattal foglalkozik, ezért a magyar vonatkozású irodalom szegényes, hiányos és nehezen beszerezhető, bár az első lépések megtételében használható. A légykötést nehéz megtanulni még irodalomból is nem hogy anélkül. A legyeződobást minden könyv ismerteti, sokszor már túlságosan szájbarágósan. A légy vezetését pedig nagyon kevesen írják le. Had említsem meg Kövi Gábor nevét ellenpéldaként, akinek írásain jómagam is nevelkedtem. Sokat köszönhet neki a legyezőtársadalom. Ahhoz azonban, hogy többen foglalkozzanak ezzel a témával, nem csak a publikációk minőségén, hanem a horgászat újrafogalmazásán is át kell esnie a magyar horgászoknak. Ameddig a „Megfogom az engedélyem árát” nézet uralkodik, és a „Fogd meg és ereszd vissza” filozófiát csak megmosolyogják addig nem fognak a legyezőhorgászok gombamód szaporodni. Arról nem is beszélve, hogy sokan még engedélyt sem váltanak, új szerelésre így valószínű pláne nem fognak áldozni.

Amikor azt olvasom az újságban, hogy ez a módszer a magyar vizeken hal és víz hiányában nem használható eredményesen, enyhén szólva felháborodok. Ugyanis a legyezőhorgászat hallatán nem a pisztrángra kell asszociálni, hanem minden olyan halra, mely léggyel fogható.

A baj az, hogy ilyen megalapozatlan kijelentések alapján ítélkezik az olvasó. A legyezőhorgászat egy halfogó módszer, mely nem halhoz kötött. Ez olyan, mintha pergetni csak csukára, fenekezni pedig csak pontyra lehetne. Természetesen lehet rangsort állítani a halak között a fogási eredményesség tekintetében. Kétségtelen az is hogy a pisztráng nagyon jó legyes hal, de az egész nem ér semmit, ha a vizek egész évben zavarosak. Ilyen volt a 99-es év is, amelyre a Szombathelyi legyezőklub tagjai valószínű nem szívesen emlékeznek vissza, hiszen nem sokszor tudták kihasználni a földrajzi adottságokat a sok égi áldás miatt. Kevés pisztrángos vizünk van, de azért létezik. Lehet ezeken is legyezni, bár nem túl könnyen, mivel általában nagyon benőtt kis patakokról van szó. De miért is foglalkozzon mindenki ezekkel a vizekkel, amikor annyi víz van körülöttünk halakkal tele.

Kevesen szeretnek kis halat fogni. A fogott halak mérete azt tanúsítja, hogy legyezéssel nehezen lehet kapitális méretűt akasztani. A rekordlistára valószínű nem az így zsákmányolt halak fognak felkerülni, de ez még önmagában nem lehet elrettentés. Minden relatív, puskával verébre nem illik menni. Ha a legyezés során olyan felszerelést választunk, amely igazodik a fogható halak méretéhez, akkor a „nagyobb” hal fárasztása izgalmas lesz.

Újabb probléma a bot, zsinór orsó beszerzése. A felszerelés megvásárlása sajnos még ma sem egyszerű. A légykötéshez használt anyagoké szintén nehézkes. Itthon csak a felszerelések erősebb skálája kapható, így marad a reménykedés a felszereléshez igazodó halak elejtésére.

A legyezőhorgászt egy léggyel fogott kis keszeg is nagy lelkesedéssel tölt el, valószínű azért van így, mert halfogásra (előkék kötése, légykötés, botgyűrűzés, zsinórápolás, anyagok beszerzése, és a konkrét horgászat) lényegesen több időt szán, mint ami egy átlagos horgászat során szükséges. Mire ezeket a dolgokat mind megtanulja az ember, rengeteg időt és energiát áldoz rá, kudarcok és apró sikerek érik. A légykötéshez kézügyesség, fantázia, türelem is kell, a felszereléshez pedig pénz. Ha ezek ellenére valakinek sikerül kitartania a legyezés mellett, biztosan örülni fog minden fogott halnak, mint ahogyan én is örültem a képen látható 20 centiméteres vörösszárnyú keszegnek.

Szolnok 1999-12-01

Tölgyesi Levente